2014 - Netikett és az e-Etikett, a digitális együttélés szabályai

Netikett és az e-Etikett, a digitális együttélés szabályai

Készítették:

Bencsik Zoltán

Börcs Bernadett

Erki Alexandra

Fodor Erik

Gubala Ádám

Maár Tamás

Sárosi Máté

 

  1. március 13.

 

Alulírott Bencsik Zoltán nyilatkozom, hogy az itt beadott dolgozat teljes egészében a saját munkánk. Ahol forrásokra támaszkodtunk, a megfelelő hivatkozásokat a szövegben megtettük, és az irodalomjegyzéket csatoltuk. A dolgozat más tantárgy keretében sem a saját nevünkben, sem máséban nem került beadásra. Tudatában vagyunk, hogy plágium (más munkájának sajátunkként történő elismertetése) esetén a dolgozat elfogadhatatlan, és további szankciókat von maga után.

 

 

1.           Bevezetés

A múltban az Internet-felhasználók nagy része az Internettel együtt “nőtt fel”, műszaki tudással bírt, megértette a protokollok és az adatátvitel természetét. Manapság az Internet-felhasználók közösségében egyre többen vannak, akiknek új ez a környezet. Ezeknek a “újoncoknak” ismeretlen ez a kultúra és nincs szükségük a protokollok és az átvitel műszaki részleteinek ismeretére. Hogy ezek az új felhasználók gyorsan az Internet közösség részévé válhassanak, több írás is ismertető jelleggel közli a magatartási szabályok minimális halmazát. Ezeket aztán a különböző szervezetek és magánszemélyek a saját céljaiknak megfelelően módosíthatják. A beadandóban az internet felhasználók viselkedési normáit vesszük górcső alá, így szót ejtünk a ’netikett’ szabályairól, kommunikáció típusokról, így az egy az egynek kommunikáció és egy a sokaknak kommunikáció, valamint kitérünk ezekre részleteire, mindezt a teljesség igénye nélkül.

2.      Netikett

Az Internetre vonatkozó illemszabályokat, szokásokat, viselkedési formákat hálózati etikettnek, röviden netikettnek nevezzük. A szokásos netikettek erkölcsi, etikai normákat és használati tanácsokat vegyesen tartalmaznak. A netikett célja barátságos légkör megteremtése és megőrzése az Internetes kommunikációban.

2.1     A viselkedés (íratlan) szabályai az Interneten

  • Viselkedjünk úgy az Interneten, mint a valós életben!
  • Ne feledjük, hol vagyunk, a becenév mögött bárki lehet! Magyar fórumokon használjuk a magyar nyelvet, más fórumokon az angol ajánlott!
  • Figyeljünk oda mások idejére, ne “lógjunk” a neten, fogalmazzunk röviden!
  • Tény: többen olvasnak, mint írnak! Azoknak is írunk, akiket nem is ismerünk!
  • Osszuk meg tudásunkat másokkal, segítsük a kezdőket, kérdezzünk bátran a tapasztaltabbaktól!
  • Kerüljük a trágár szavakat, a fellángolásokat! Ne hagyjuk, hogy indulataink befolyásoljanak!
  • Figyeljünk oda mások magánügyeire, érzéseire, bárkinek lehet rossz napja!
  • Ne éljünk vissza a hatalommal, a hatáskörhöz Szeressük felebarátainkat és nyugodtan tegeződjünk!
  • felelősség is társul!
  • Legyünk elnézőek mások hibáival szemben, de figyelmeztessük őket!
  • A szabályokat mi alakítjuk, javaslatokról értesítsük a rendszergazdát!

 

 

3.             Egy-egynek kommunikáció (elektronikus levél, beszélgetés (talk))

Az egy-egy kommunikációt úgy definiáljuk, amiben egy ember kommunikál egy másikkal, mintha szemtől-szembe állnának: egy dialógus. Általában az emberekkel való társalgás normál illemszabályai az érvényesek, csak ez az Interneten még fontosabb, mert hiányzik többek között a metakommunikáció és a hangszín.

3.1     Levelezéshez

 

·       Ha nem egy Internet szolgáltatón keresztül kerülünk kapcsolatba az Internettel, akkor fontos tudnunk a munkáltatónk szabályait az elektronikus levelek tulajdonjogáról; ezek mindenütt mások.·       Feltételezhető, hogy az Interneten át történő levelezés nem biztonságos, kivéve, ha valamilyen rejtjelező eszközt (akár szoftvert, akár hardvert) használunk. Ne írjunk semmi olyasmit egy elektronikus levélbe, amit nem küldenénk el levelezőlapon.·       Tiszteljük a szerző jogát; a ’copyright-ját’ annak az anyagnak, amit másolunk. Majdnem minden országban vannak szerzői jogi törvények. Ha továbbítunk vagy újrapostázunk egy üzenetet, akkor ne változtassuk meg annak a szóhasználatát. Ha ez egy személyes üzenet volt és egy csoportnak kívánjuk továbbadni, akkor kérjünk először engedélyt a feladótól.·       Soha ne küldjünk “lánc” levelet elektronikusan, ezek tiltottak. Ha mégis ilyet küldünk, az valószínűleg a hálózati jogaink csorbításával fog járni. Ha ilyesmit kapnánk, akkor értesítsük a helyi rendszeradminisztrátort.

3.2     A talk

Ebben a kommunikációtípusban két felhasználó áll egymással kapcsolatban, akár egy párbeszéd esetén. Általában az emberekkel való társalgás normál illemszabályai az érvényesek, csak ez az interneten még fontosabb, mert hiányzik többek között a metakommunikáció és a hangszín.

·       Használjunk vegyesen kis- és nagybetűt, mintha egy levelet vagy egye-mail-t írnánk.·       Az irományunk ne fusson ki a képernyő széléig és ott a terminál törjön sort.  Nem feltételezhetjük továbbá, hogy a mi képernyőnk mérete azonos bárki máséval. Ökölszabály: maximum 70 karaktert és 12 sort írjunk.·       Hagyjunk margókat, ne írjunk a képernyő szélére.·       Ha befejeztük a mondandónkat, akkor üssünk egy üres sort,jelezve, hogy a másik következik.·       Mindig írjunk egy “viszontlátásra”-t vagy más elköszönést és várjuk meg a másik oldal köszönését is. Különösen fontos ez, ha egy távoli személlyel kommunikálunk. Ne felejtsük el, hogy a kommunikáció sebessége egyrészt a rendelkezésre álló sávszélességtől (a cső átmérője) és a hálózat késéseitől (fény sebessége) függ.

 

4.        Egy-sokaknak kommunikáció (NetNews)

Amikor sok emberrel kommunikálunk egyszerre, akkor a mail-re vonatkozó szabályok is érvényesek. Végül is nincs nagy különbség a között, hogy egy embernek írunk egy levelet, vagy hogy sok emberrel kommunikálunk egy ’news’ cikken keresztül. Így azután különösen fontos, hogy minél többet tudjunk meg a közönségünkről.

4.1 Általános útmutató a levelezési listákhoz és a NetNews-hoz

·       Legalább egy, de inkább két hónapig olvassuk az adott levelezési listát ill. hírcsoportot, mielőtt postázunk valamit. Ez hozzá segít az adott csoport kultúrájának megismeréséhez·       Nem a rendszeradminisztrátor felelős az adott rendszer felhasználóinak viselkedése miatt.·       Megjegyzendő, hogy amit írunk azt egy széles közönség olvashatja. Ebben éppenséggel a jelenlegi vagy a jövőbeli főnök is benne lehet. Vigyázzunk tehát arra, hogy mit írunk. Jusson eszünkbe az is, hogy a csoportokat és különösen a levelezési listákat archiválni is szokták, olyan helyen, amihez sokan férnek hozzá.·       Feltételezhető, hogy minden egyes ember saját maga nevében ír, és nincs köze a szervezetéhez, kivéve ha kifejezetten ezt állítja.·       Tudni kell azt is, hogy akárcsak a levél, a ’news’ is erőforrás igényes. Ismerni kell tehát az adott szervezet speciális szabályzatát.·       Az üzenetek és a cikkek jó, ha rövidek és célratörők. Ne térünk el a témától, ne beszéljünk össze-vissza, és soha nem írunk olyan levelet, ami csak valaki gépelési vagy helyesírási hibáira mutat rá. Ez utóbbi azonnal megmutatja, hogy milyen amatőrök vagyunk.

Ellenőrző kérdések

Mi az a Netikett?

Az Internetre vonatkozó illemszabályokat, szokásokat, viselkedési formákat hálózati etikettnek, röviden netikettnek nevezzük. A szokásos netikettek erkölcsi, etikai normákat és használati tanácsokat vegyesen tartalmaznak. A netikett célja barátságos légkör megteremtése és megőrzése az Internetes kommunikációban.

Milyen típusú kommunikációkat különböztetünk meg?Egy-egynek és egy-sokaknak Milyen általános gondolatok kapcsolódnak a ’NetNews-hoz’?          I.         ’amit írunk azt egy széles közönség olvashatja’,         II.         ’minden egyes ember saját maga nevében ír’,       III.         ’ismerni kell az adott szervezet speciális szabályzatát’,       IV.         ’az üzenetek és a cikkek jó, ha rövidek és célratörők’

Tartalom

  1. Bevezetés. 2
  2. Netikett 2

2.1        A viselkedés (íratlan) szabályai az Interneten. 2

  1. Egy-egynek kommunikáció (elektronikus levél, beszélgetés (talk)) 3

3.1       Levelezéshez. 3

3.2       A talk. 3

  1. Egy-sokaknak kommunikáció (NetNews) 4

4.1 Általános útmutató a levelezési listákhoz és a NetNews-hoz. 4

Ellenőrző kérdések. 4

Források. 6

 

Források

 

http://www.kzs.hu/local/netikett.htm#2.0 Egy-egynek kommunikáció (elektronikus levél, beszélgetés (talk))

http://hu.wikipedia.org/wiki/Netikett

http://www.mlbe.hu/netikett.htm