2014 - kütyük használata az előadásokon

Hallgatói notebook, s egyéb kütyük használata az előadásokon

Készítette: Huszár Lili, Kőszegi Laura, Ozsváth Mónika, Sipos Henrietta, Szombathelyi Béla, Varsányi Bianka

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2014.03.23.

Bevezetés

A 21. század nem is létezhet elektromos gépek nélkül. Ezek a mindennapi életünkben nagyon fontos szerepet játszanak. Azért is választottuk ezt a témát, mert úgy gondoljuk, a mai fiatalok mértéktelenül használják ezeket. Fel szeretnénk hívni a figyelmet az előnyökre és a hátrányokra is.

A mai világban minden egyes korosztály számára van több olyan eszköz, ami szinte nélkülözhetetlen számukra. Ez legyen a televízió, telefon, számítógép, tablet stb. A mi feladatunk a hallgatói körökben használt, úgynevezett kütyük szerepe az előadásokon vagy szemináriumi órákon.

Minden diák, sőt minden tanár rendelkezik legalább egy számítógéppel, amit legtöbbször magával is visz az előadásokra. A leggyakrabban azért, mert a számítógép a munka elvégzéséhez szükséges. Tanáraink ezen kütyük segítségével tartják meg az előadást, segédanyagokkal színesítik az órákat (videók, képek vetítése). Ez persze mindjárt egy pozitívum, mert azt szeretnék, hogy ne legyen annyira egyhangú az a másfél óra.

Van olyan kar, ahol az órán, a saját gépeden dolgozol, ilyenkor természetesen nem hátrány, ha elvisszük.

Laptop hordása az órákra

Főként az olyan órákon hasznos, ahol gépteremben az asztali számítógépeken kellene dolgozni, mivel nem kell vacakolni minden óra elején és végén a pendrive-ról/e-mail-ből való betöltéssel és lementéssel. Ennek megfelelően gördülékenyebb az óra, egy nem változó megszokott rendszerrel, ami biztosan működik.

A félév első óráin, a tanár még segítséget nyújthat a használni kívánt programok konfigurálásában, hogy ne egyedül kelljen otthon kitalálnunk.

A legtöbb esetben a diákok azért viszik a notebookot magukkal, mert úgy gondolják, gyorsabban tudnak jegyzetelni, mint ha írni kéne, vagy onnan nézik az előadás anyagát, amit az interneten, a moodle rendszerben találnak meg. Persze ezzel spórolnak is, ugyanis nem kell kinyomtatni, azt a több 10-20 oldalt, és a gépen sokkal áttekinthetőbb könnyebben kezelhetőbb, jobban a rendelkezésünkre állnak.

A baj viszont ott kezdődik, hogy a diákok több, mint 50 százaléka nem az órához szükséges vázlatokat, jegyzeteket nyitja meg. Vannak az egyetemünkön olyan órák, amikre kötelező bejárni, úgymond: katalógusos órák. Ezeken meghatározott számú hiányzásunk lehet, ha átlépjük, megtagadják az aláírást és újból fel kell vennünk a tárgyat. Tehát ha unalmasnak találjuk, el kell ütnünk az időt valahogy. Ilyenkor a tanulók többsége az internetes közösségi oldalakon szörfölnek, chatelnek, lájkolnak, vagy éppen beülve a hátsó sorba, fülhallgatóval filmeket néznek, mondván:-

„Úgy is minden fent van az egyetem oldalán, majd onnan megtanulom.”

Az estek többségében nem gondolnak bele abba, hogy hiába ülnek a hátsó sorban és maradnak teljesen némák, a tanár nem vak, észreveszi, ha nem rá figyelnek, arról nem is beszélve, hogy őt sokszor zavarja és kizökkentheti az, ha egy számítógépet többen bámulnak egyszerre, és nem arra figyelnek, amit ő éppen magyaráz. Van arra is példa, hogy pár tanár a karunkon szóvá teszi ezt, de ez az arány elenyésző.

Diáktársainkat is idegesítheti, ha hangosan püföljük mellettük a billentyűzetet, ha elfelejtjük lehalkítani a gépet, és pityeg a chat, elindul egy videó és ehhez hasonlóak.

Tanáraink közül nem mindenki engedi meg, hogy telefont, vagy notebookot használjunk az óráikon. Ezt általában az év első óráin közlik is velünk, hogy őket ez zavarja, és felhívják a figyelmet arra, hogy nem kötelező bejárni az órákra. A gyakorlati órákon, ahol kisebb csoportok vannak, ki is szúrják, hogy ki az aki éppen nem oda figyel. Ilyenkor megkéri őket, hogy tegyék el, vagy fáradjanak ki.

A hitelesség kedvéért, megkérdeztük Molnár Tamás Tanár Urat, mi a véleménye arról, ha a hallgatók az ő óráin ezen segédeszközök valamelyikével dolgoznak vagy éppen másra használják:

“ Nem zavar, ha az órát nem zavarja ezzel a tevékenységével. Ha az órai anyag van fenn a laptopján, nem nyomtatta ki, természetesen engedélyezem a laptop használatát. Viszont ha nem azzal foglalkozik, amivel kéne, az igen is zavarni tudja az óra menetét. A kölcsönös figyelem megvonása végett zavar a mobiltelefon is, hisz nekem az a dolgom, hogy a hallgatókat jól felkészítsem a vizsgákra, és ha ebben akadályoznak, akkor nem tudom maximálisan teljesíteni a feladatomat. Minden első órám elején, elmondom a hallgatóknak, hogy akik telefonozni jönnek be, azoknak nem kötelező a részvétel. “

Egy hallgató véleményét is kikértük, Maár Tamásét. A következő kérdéseket tettük fel neki:

– Mi a véleményed arról, hogy a diákok laptopot használnak az előadásokon vagy szemináriumokon? Mennyire zavar, ha valaki használja esetleg, mikor Te figyelni szeretnél? Az utolsó kérdésem pedig az lenne, hogy milyen gyakran használsz órákon laptopot vagy telefont és milyen céllal?

Maár Tamás: – A véleményem az, hogy ez alap,. Amennyiben nem zavarják az órát a vicc oldalakon fellelhető tartalmakon való hangos röhögéssel és nem zavaróan használják egymásnak mutogatva a kijelzőt.Semennyire nem zavar, ha mellettem használjak, nem szoktak érdekelni mások dolgai.
Nos, én matematika órán kívül mindig magammal viszem a gépemet, mert google drive-ba jegyzetelek, így minden féléves anyagom egy helyen meg van. Mondanám a környezet óvását is kevesebb papírfogyasztás által, de nem azért csinálom. Telefont annyira használok, hogy megnézzem az időt, laptopomon pedig jegyzetelek.

Az órákon való használatot a Tanulói- és Vizsgaszabályzat nem korlátozza. Viszont a vizsgákon igen. A vizsgákon semmilyen technikai eszköz nem használható.

Az okos telefonok jelenlegi szerepe a diákok mindennapjaiban

Ma már a legolcsóbb telefonokba is van wifi hálózati modul építve, az iskolák, pályaudvarok, közösségi terek és a veszprémi Kossuth utca is rendelkezik nyílt internet lefedettséggel, teljesen ingyen. A diákok találékonyak és sokkal hajlamosabbak változtatni életvitelükön, mint az idősebb generációk. Nem csoda, hogy a mai okos telefonok, ennyit jelentenek számukra, hiszen nem csak egy telefonálásra alkalmas eszköznek tekintik, hanem: órának, ébresztőórának, naptárnak, zene lejátszónak, asszisztensnek és lassan már bank kártyának is.

A különböző technológiák, programok és szolgáltatások gyorssá, kényelmessé és bonyolultabbá teszik a mindennapjainkat.

A szociális ön képünk egy része ma már a virtuális térbe van, ha jön egy üzenet Facebook-on, egyből zörren a zsebünk és információhoz jutunk.

A társadalom, a virtuális szociális térben generálja a legnagyobb tartalmakat, azaz az információt. Erre internet nélkül is szükség van, hiszen a társadalom minden tagja küzd a társadalom pozitív visszajelzéseiért.

Előadás alatt a hallgatónak és a tanárnak egy időben egy helyen kell tartózkodnia?

A Coursera egy online szervezet, mely sok egyetem által szervezett online kurzusok teljesítését teszi lehetővé bárki számára. Coursera alapítója szerint ezek a tanfolyamok a valódi egyetemi kurzushallgatás érzetét keltik.

Az online felületen elsősorban irodalom, matematika, statisztika, társadalomtudomány, informatika, gazdaság, orvostudomány, természettudomány és dizájn témakörű kurzusokat kínálnak az egyetemek. A kurzusok egy adott napon kezdődnek és a hallgatók heti rendszerességgel nézik a videókat, készítenek beadandó házi dolgozatokat valódi határidőkkel. Minden tesztért, házi feladatért pontot kap a hallgató de, a határidő teljesítése után már kevesebbet. A kurzusok végén a diákok Certificate-t kapnak, kisebb összegért akár hitelesített tanúsítványt is kaphatnak.

Egyik előnye, hogy elszakadhatunk a tradicionális vontatott egyetemi előadásoktól, a tanulók ugrathatják azokat a részeket a tananyagban, amelyek ismeretével már rendelkeznek. Köztudottan praktikusabb és feleleveníthetőbb tudáshoz juthatunk gyakorlás által. Ezért speciális videókat készítettek, melyek pár percenként megállnak és kérdéseket tesznek fel a tanulóknak.

Egy másik óriási előnye a platformnak, hogy a számítógép nem fárad el, ha esetleg többször kell ugyan azt a videót lejátszania, tehát a diák valóban tud a saját tempójában, személyre szabva haladni. És ha bár társadalom nem engedheti meg magának, hogy minden hallgatónak egyéni oktatót biztosítson, egy számítógépet, vagy egy okos telefont ellenben lehetséges biztosítani számukra.

A megkérdezett közül két olyan hallgatót találtunk akik érintkeztek már ezzel a szervezettel, tanulási formával. Az egyiknek az Óbudai Egyetemen a Mesterséges intelligencia című tárgy keretében kellett tejesíteni az Edinburgh-i egyetem által kínált Artifical Intelligence Planning kurzust. A másik hallgató ennek a szervezetnek a segítségével szerzett egy alaptudást a diplomamunkájához.

Összegzés

A mobilkommunikációs technológia és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások egyre elterjedtebbek a világ nagy részén, így Magyarországon is. A jelenleg felsőoktatásban részt vevő hallgatói generáció kiemelten fogékony az ilyen eszközök használatára. A mobileszközök oktatási környezetben való felhasználása alapjaiban fogja megváltoztatni napjaink oktatási modelljét, az oktató és a hallgató tananyaghoz való viszonyát is.

Források

http://ikt-intezmenyfejlesztes-2012osz.blogspot.hu/2013/01/mit-tanulunk-az-online-oktatasbol-azaz.html)

http://web.uni-pannon.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=170&Itemid=1

https://www.coursera.org/

Ellenőrző kérdések

Mi annak a szervezetnek a neve, ahol a online teljesíthetünk kurzusokat?
– Coursera
Hogy viszonyul a TVSZ a kütyükhöz? (telefon, laptop stb.)
– Csak vizsgákon van tiltva.
Mely kütyü nélkül nem tud létezni a mai társadalom?
– mobiltelefon