Jövőre a forgalmazó gondja az elektronikai hulladék hasznosítása (2004)

MNO
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium hulladékgazdálkodási osztályának közlése szerint jövő év augusztusától a gyártói felelősség elve alapján a gyártónak, illetve a hazai forgalmazónak kell megoldania az elektronikai hulladékok visszavételét és hasznosítását – olvasható az euro.hu-n.

A három hét múlva megjelenő jogszabály a zöld szervezetek szerint az utolsó órában érkezik: eddig az évente használaton kívül kerülő 1 millió mobiltelefon és bennük lévő veszélyesnek számító 70 tonna akkumulátor sorsa bizonytalan volt. 2005. augusztusától már nem önkéntesség alapján folyik a begyűjtés és feldolgozás. Az új hűtőszekrényt, hajszárítót, telefont, tévét vásárlók régi gépeit a gyártónak, illetve rajta keresztül a forgalmazónak kötelező visszavennie és azok sorsáról gondoskodnia.

A rendelet értelmében 2008-ig 40 ezer tonnányi visszagyűjtéséről és feldolgozásáról kell gondoskodni. De nem csak nálunk, az Európai Unióban is nehezen működik az elemek és akkumulátorok visszagyűjtése, ezért a korábbi szabályozás jelentős átalakítás alatt áll. A jogszabály életbe léptetésével az a szándék, hogy a hulladékkezelésre kiterjesszék a gyártói felelősséget.