Szavakkal győzni, és meggyőzni? A hiteles kommunikáció stratégiája (2016)

A közlés művészetének elsajátításával rengeteg pozitív eredményt érhetünk el. Egy marketingkampány kidolgozása során, egy tárgyaláson, egy állásinterjún életbevágó szerepe vanannak, hogy hitelesen és meggyőzően kommunikáljunk. Mik lehetnek a sikerünk feltételei? Lássuk az alapelveket!

15.jpg

 

A kommunikáció mint azt mindenki tudja egy közlésfolyamat. Információcsere – elmondjuk amit akarunk, megtudjuk amire szükségünk van – kész. Mégis, hogy lesz ebből sikeres kommunikációs stratégia és a többi?

Az értékelés a lényeg.

1. Ki?

12.jpg

Az, hogy kitől kapjuk az információt, döntően meghatározza, hogy mit fogunk kezdeni vele. Gondolom mindenki kapott már telefonon nagyon vonzó utazási/vásárlási/akármilyen ajánlatot. Elfogadtad? Nem, mégpedig azért nem, mert az aki közölte veled az információt nem volt számodra hiteles.

Pontosan ezért kell törekedni arra, hogy hitelesek legyünk – vagy legalább annak látsszunk, az első benyomás szerepe meghatározó. 

2. Mit?

11_1.jpg

A közölés tulajdonképpeni tárgyáról van itt szó. Mit közlünk azzal akivel kapcsolatba lépünk. Ez persze egy ajánlat esetén sokszor adott, de tárgyalásokon az, hogy mit milyen sorrendben, mennyit árulunk el meghatározza a végeredményt.

3. Hogyan?

19.jpg

A hogyan óriási fegyver. Tudja ezt minden szélhámos nem csak DiCaprio herceg és a Catch me if you can óta. A kommunikációnk stílusa, a quo modo ahogy átadjuk a rendelkezésünkre álló információkat, és a pozíciónkat – masszívan befolyásolja hallgatóságunkat. Magabiztosan? Szakmailag felkészülten? Hihetően?

Tudod:

Az önbizalom a siker első titka.

– Emerson

4. Kinek?

16.jpg

A szomszéd Mari néninek akarsz eladni valamit, vagy Csányi Sándornak? A befogadó közeg – a megcélzott célcsoport, hogy egy kicsit szakmaibbak legyünk, alapvetően kell, hogy befolyásolja a mikéntet.

5. Milyen kommunikációs csatornán keresztül közölsz?

rendorlevel_1.jpg

Személyesen tárgyaltok, felhívod, levelet írsz, egy levélbe csomagolt téglát dobsz be az ablakon? Nyilván teljesen máshogy kell felkészülnöd egy prezentációra, mint egy skype konferenciára.

Persze ne feledkezzünk meg az egész móka hatásmechanizmusáról:

Mondani – nem azt jelenti, hogy hallani!

Hallani – nem azt jelenti, hogy odafigyelni!

Odafigyelni – nem azt jelenti, hogy megérteni!

Megérteni – nem azt jelenti, hogy egyetérteni!

És egyetérteni – egyáltalán nem jelenti azt, hogy betartani!

Kösz Harold Lasswellnek az 1948-as kommunikációs modelljéért, ami alapján ez  a cikk készült.

(Képek forrása: 9gag.com)

A cikk