Sci-fibe illő újdonságokat mutatott be a Microsoft (2005)

A jövőben semmin sem szabad meglepődni; azon sem, ha a gyerekágy mellett ülő játék mackó fejével követi a szunyókáló kisgyerek arcát, és azon sem, hogy a szülő akár telefonkapcsolatot is létesíthet gyermekével rajta keresztül, illetve internetkapcsolat segítségével bárhonnan figyelheti a medve szemével, hogy minden rendben van-e. Ez már nem távoli fikció, a plüssállat prototípusát tegnap mutatta be a Microsoft.

Robotok személyes felügyeletre

A gyerekfelügyeletre alkalmas plüssmackó csak egy a robotokat fejlesztő kutatók ötletei közül. Az alapvető elképzelés az, hogy egy olyan virtuális személyt teremtsenek, ami képes a környezetében körbejárni, körülnézni, és lehessen vele, vagy rajta keresztül kommunikálni akkor is, ha a tulajdonosa több ezer kilométerre tartózkodik éppen.

Több tucat cég gyárt már robotokat munkahelyi és ipari felhasználásra, azonban kezd élénkülni a robotjátékok piaca is, amik akár a hozzájuk kötődő gyerek nevét és más személyes adatait is képesek megjegyezni és felhasználni a szorosabb kapcsolat kialakításához. A Microsoft erre a területre is nagyon hamar lecsapott, mivel jelentős terjeszkedési lehetőséget lát benne. Steven Bathiche, a szoftveróriás kutatási és fejlesztési programmenedzsere arról számolt be, hogy vállalata lekörözi a piac konkurens megoldásait. “A cél az egész mögött az, hogy egyszerre két helyen is jelen lehessünk” — ismertette Bathiche.

A robottechnológia egyre jelentősebb fejlődésen megy keresztül az utóbbi időben, elég csak a Sony Aibo robotkutyájára gondolni, ami borsos ára ellenére is — képességeinek és az újdonság varázsának köszönhetően — megjelenését követően folyamatosan hiánycikk volt a szórakoztató-elektronikai boltok kínálatában. Japánban szinte naponta jelennek meg újabbnál újabb robotjátékok és valódi felhasználásra is alkalmas elektro-mechanikus segítők, amik lassan el fogják érni a sci-fikben megálmodott androidok mozgásképességét, ami az emberi testfelépítés teljes lemásolását jelenti. Lemaradás egyedül a mesterséges intelligencia területein érzékelhető a sci-fi írók elképzeléseihez képest.

A közelmúltban nagy meglepetést keltett a Honda által készített sétálni, futni, sőt, még kezet fogni és finoman tolni-húzni képes robot prototípusa. Az elkövetkezendő évtizedben minden nap egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy valódi, emberszerű robot segítőtársaink legyenek.

A “Teddy” (Mackó) projekt csak egy a kétnapos Microsoft TechFesten bemutatott 150 innovatív megoldás közül. A Microsoft világszerte megtalálható kutatói végre mindenkinek megmutathatták eredményeiket és agyszüleményeiket. Kérdéses, hogy a bemutatott technológiák melyikéből lehet a jövőben tényleges termék.

Az ígéretes és meglepő újdonságok kiállítása

A TechFest tegnap nyitotta meg kapuit, elsősorban a Microsoft saját alkalmazottainak részvételére számítva. A vállalat 6 ezer résztvevőre számított, köztük Bill Gates, és más vezető beosztású személyek látogatására is. Csak igen kevés újságírót, független kutatót és kormányzati személyt engednek be.

sensecamAz érdekességek között találkozhatunk a SenseCam nevű kreációval is, ami minden jelentősebb fény vagy mozdulat hatására több száz képet készít viselője környezetéről. A SenseCam részben képes helyettesíteni az emlékezetet, például nap közben készített képek átnézéséve gyorsen megválaszolhatók az olyan kérdések, hogy “hol hagytam el a kulcsomat”, vagy hogy “mennyibe is került az a pulóver ott a kirakatban”.

A Microsoft egyes újdonságokat már jó előre le akar védeni, és szeretné használatát mielőbb megkezdeni szerte a világban, ezek egyike a “hamisíthatatlan” azonosító, ami például a személyi igazolványokban található fényképek egyszerű kicserélését akadályozza meg. A megoldás lényege, hogy a fénykép mellett egy sokszínű téglalapon tömörítve tárolják a kép tartalmát, gyakorlatilag annak hash-ét képezve, egyedileg azonosítva azt.

Találkozhatunk kevésbé hasznos, ám annál nagyobb népszerűségnek örvendő technológiákkal is, például az arcokról valós időben képregényszerű másolatot készítő szoftverrel, ami akár azonnali üzenetküldő kliens kiegészítéseként is használható, ami által jobban szemléltethető az illető hangulata, miközben éppen gépel.

Nem meglepő az sem, hogy egyes technológiákat újra elővesznek a süllyesztőből, szinte újra feltalálva azokat. Egyediségük a legtöbbször abban rejlik, hogy más környezetben kerülnek újrafelhasználásra. Ilyen érzést kelt a ZoneZoom projekt, ami a kurzorgombok segítségével lehetővé teszi a nagyobb dokumentumok görgetését és nagyítását a legkisebb okostelefonokon is. A megoldás annyiban tér el a már megszokott dokumentumon belüli bolyongástól, hogy az adott irány gombját megnyomva rögtön a kívánt területet láthatjuk, majd felengedésével visszajutunk az előző nézetbe.

Már tesztelik a közlekedésfigyelő rendszert

Raman Sarin, a Microsoft fejlesztőmérnöke mindössze az okostelefonok programozásának rejtelmeibe akarta magát beleásni, miközben úgy döntött, hogy a közlekedési forgalom figyelésére alkalmas programot készít — ami Seattle és Redmond közelében is jelentős problémát jelent a mindennapok során. Az eredmény a SmartPhlow lett, egy olyan rendszer, ami nem csak az aktuális közlekedési forgalom mintázatát figyeli, hanem valós idejű adatelemzés segítségével arra is képes, hogy megjósolja a bekövetkező forgalmi dugók helyét és hosszát.

smartphoneA SmartPhlow a legújabb okostelefonok képességeit használja ki, de akár egy hagyományos asztali számítógépen is használható. A szoftverrendszer a lehetőségekhez képest mindent figyelembe vesz, beleértve az időjárást, a sporteseményeket, a baleseteket és a közlekedési csomópontok közti szerteágazó kapcsolatokat is. Az utóbbi révén a szoftver a bedugult útszakaszok helyett alternatív útvonalat tud javasolni.

Sarin elmondta, hogy legalább 2 ezer Microsoft-alkalmazott használja és teszteli ezt a technológiát Seattle közelében, és a vállalat már tárgyalásokat folytat az Egyesült Államok Közlekedési Minisztériumával is, hogy a rendszer előnyeit a kormányzat is használhassa. A későbbiekben az is elképzelhető, hogy a szoftverre épülő terméket ország-, majd világszerte termékként fogják értékesíteni.

A kutatók már a SmartPhlow továbbfejlesztésén is dolgoznak. Az egyik ötlet szerint a közlekedés-figyelő rendszert össze lehetne kötni akár az ébresztőórával is, ami annak függvényében ébresztené fel a munkába induló embert, hogy az aktuális forgalom mellett mennyi idő alatt érne be. Ezáltal jobb esetben értékes perceket nyerhetünk pihenésünk érdekében, vagy kritikus helyzetben megelőzhetjük, hogy elkéssünk munkahelyünkről.

 

Budai Péter