PC-eladások a számok tükrében (2005)

Némiképp elmaradt a várttól a személyi számítógépek (pc) iránti kereslet 2005 első negyedévében a vállalatok körében, ám ezt ellensúlyozta a lakossági vásárlások dinamikusabb növekedése – értékelte az amerikai Gartner Group piackutató cég, amelynek előzetes adatai szerint az idén január-márciusban világszerte 50,2 millió asztali pc-t, illetve hordozható laptopot, valamint pc-alapú szervert adtak el, ami 10,3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Az USA-ban a pc-eladás csak 2,3 százalékkal emelkedett, Európában, a Közel-Keleten és Afrikában viszont együttesen 14,5 százalékkal. A gyártók körében továbbra is az amerikai Dell Computer áll az élen 16,9 százalékos részesedéssel, ám a növekedése két és fél év óta először fékeződött 20 százalék alá, és mutatott 13,7 százalékot. Második a szintén amerikai Hewlett-Packard, amely éppen részben pc-üzletága pénzügyi nehézségei miatt vált meg nemrég főnökétől, Carly Fiorinától. A harmadik IBM pc-gyártását a közelmúltban vette meg a kínai Lenovo (HVG, 2005. március 19.). Az Apple részesedése a Gartner adatai alapján 2005 első három hónapjában a tavalyi 5-ről 4,6 százalékra mérséklődött.

pc