Virtualizáció, kiemelkedő szerverek, egyszerű hotspotok és a dokumentumkezelés helyzete – ízelítő a Computerworld hetilap április 29-én megjelenő számának tartalmából.
Egy kis történeti áttekintés: a 80-as évek elején kezdték el nagyobb gyártók a papíralapú dokumentumok kezelésére szolgáló rendszereiket kínálni. Ezek nem csak dokumentumok, hanem újságok, fotók és más egyéb anyagok kezelésére is alkalmasak voltak. Később megjelentek az elektronikus dokumentumok kezelésére fejlesztett rendszerek, amelyekkel minden, a számítógépeken létrehozott dokumentumot kezelni lehetett. Ezek a kezdeti rendszerek viszonylag kevés formátumot ismertek, és elsősorban dokumentumok felvételére, tárolására, indexelésére és visszaállítására voltak kitalálva. Lehetővé tették a vállalatok számára, hogy a faxokat, nyomtatványokat eltárolják, indexeljék, és ebből adódóan gyorsan vissza is tudják nyerni azokat. A rendszerevolúció pedig egy idő után elérkezett oda, hogy minden hálózaton tárolt fájlformátumot tudott kezelni.
Az alkalmazási területek pedig egyre bővültek, az elektronikus dokumentumok kezelésétől kezdve a kollaborációs eszközökön át a biztonsági és audit képességekig. Az elektronikus dokumentumkezelés mai formájának megszületését talán 1995-re lehet tenni. Ekkor írta meg Ralph Sprague az IT-n keresztüli dokumentumkezelés manifesztóját. Ő a módszert EDM-nek, Electronic Document Managementnek nevezte, definíciója pedig a következőképpen hangzott: “A dokumentumkezelés a dokumentumok létrehozása, tárolása, rendszerezése, átvitele, visszanyerése, manipulációja, frissítése és megsemmisítése a szervezet céljainak megfelelően.” Sprague állítása szerint az EDM az emberek, embercsoportok közötti kommunikációt is javítja.
2001-ben Carzaniga és Wolf “Content-based networking: a new communication infrastructure” (Tartalomalapú hálózatépítés: egy új kommunikációs infrastruktúra) című tanulmányával újabb fontos mérföldkőhöz érkezett ez a terület. A szerzők itt írták le a tartalomalapú hálózatépítést úgy, mint egy olyan kommunikációs infrastruktúrát, ahol az információt a tartalom vezérli a hálózaton keresztül. A felhasználók kifejezik óhajaikat, és a hálózatra bízzák az üzeneteket, innentől pedig azok mindig a megfelelő emberhez kerülnek. Persze számtalan elemzés, tanulmány és módszer született azóta, hiszen ez ma az egyik leghangsúlyosabb kérdés a közép- és nagyvállalatok, illetve a kormányzat életében.
Összeállításunkban a dokumentumkezelés mai helyzetét tekintjük át.
Legjobb szolgáink
Három szervert mutatunk be, amelyek az InfoWorld értékelése szerint piacra kerülésük óta kiemelkedően magas műszaki színvonalat képviselnek a hasonló termékek között. Mindhárom eszköz kapható a magyar piacon, ezért alaposabban is szemügyre vettük őket.
A három kiszolgáló alaposabb megismerése tanulságos: úgy tűnik, ma már az informatikai eszközök piacán nem elég, ha egy eszköz azt tudja, ami elvárható tőle – valami többletre van szükség. Rengeteg jó kiszolgáló van, erősek, gyorsak, de ez a három ennél valamivel több, vagyis ezek nem klasszikus felépítésű szerverek.
A három eszköz:
• Dell PowerEdge 1955 Blade System
• HP Blade system C3000
• Sun Fire X4500 (Thumper)
Hotspot egyszerűen
Tegyük fel, hogy Ön kávézót, panziót, diákszállást üzemeltet, és szeretne vendégeinek internetelérést szolgáltatni Wi-Fi hálózaton keresztül anélkül, hogy ezzel ingyen netet szórna a szomszédságnak, vagy urambocsá pénzt is kérne érte. Mire lesz szüksége – mondjuk – egy ADSL-elérésen kívül?
PC-re? Hozzá speciális szoftverre? Nyomtatóra? Vezeték nélküli hálózati eszközökre és mindezekhez még valakire, aki telepíti, beállítja és karbantartja az egész miskulanciát? Dehogy! Mindössze egyetlen átjáróra és a vele egy dobozban lévő hőnyomtatóra az SMC-től!
A készlet átjárója – ha nem is bombabiztos -, de a más gyártóktól megszokott műanyag házú daraboknál mindenképpen strapabíróbb fém házat kapott, emellett jár hozzá minden olyan kiegészítő, amely révén egyszerűen falra szerelhető, vagy rack szekrénybe építhető. Az eszköz minden olyasmit szolgáltat, amit egy hétköznapi Wi-Fi “g” szabványú átjáró; beleértve a tűzfalat, DHCP-kiszolgálót, WiFi-titkosítást és a többit.
Különlegessé az teszi, hogy minden olyan szolgáltatással felruházták, ami ahhoz kell, hogy egy vendéglátó ipari egység Wi-Fi interneteléréssel bővítse profilját. A kis doboz minden olyasmit tud, amit egy hotspot telepítésekor az üzemeltető akarhat, és még használni is pofonegyszerű.
A rendszer részét képező blokknyomtató Ethernet kapcsolaton keresztül csatlakozik az átjáróhoz, így egyáltalán nincs arra szükség, hogy a hotspot közelében legyen. A hőnyomtató az áramellátást is a hálózaton keresztül kapja – Power Over Ethernet – de a legnagyobb attrakciója, az előlapján lévő három gomb. Ezek funkcióit az átjáró felületén konfigurálhatjuk, így a kezelőszemélyzetnek tényleg nem kell semmiféle IT-jártassággal rendelkeznie. Elegendő, ha csak azt tudja, hogy az A, B, C gomb lenyomására milyen előre definiált időtartamra szóló internet-hozzáférést ad a rendszer, amelynek paramétereit – felhasználó név, jelszó és a többi – azonnal ki is nyomtatja. A rendszer tényleg minden – ebben a szolgáltatási környezetben elvárható – esetre fel van készítve. Működhet előre fizetett, meghatározott hozzáférést generáló módon, illetve a felhasznált idő függvényében, utólagos fizetéssel is. Ismerjük meg az SMCWHSG14-G EliteConnect Wireless Hotspot Gatewayt!
Nagy hatású szervervirtualizáció
Egészen 2012-ig a szervervirtualizáció lesz a legnagyobb hatással az informatikai jellegű költésekre – áll az Gartner közvélemény-kutató cég egy tanulmányában, amely a “legnagyobb hatású trendnek” nevezi ezt a technológiai és üzleti lehetőséget. Az elemzés szerint a virtualizáció határozza majd meg, hogy az IT-szakemberek milyen döntéseket hoznak, milyen eszközöket vásárolnak, milyen jövőbeli stratégiákat alkotnak, milyen rendszereket vezetnek be. A Gartner szerint nem csak a nagyvállalatok fognak ezzel a lehetőséggel élni. Ami a szerver operációs rendszereket illeti, a Linux vállalati szférában is kezd sikeres lenni.
Haldoklik az OLPC-projekt?
A “Minden gyermeknek egy laptopot” (One Laptop Per Child – OLPC) projekt nagyon komoly gondokkal küzd. Eredetileg azt a célt tűzte ki a kezdeményezés, hogy a fejlődő és elmaradott országokban élő gyermekeknek juttassanak olcsó, az oktatást segítő hardvert. Abból indultak ki, hogyha sikerül elég sok gépet eladni, akkor az árukat nagyon alacsonyra lehet leszorítani. A kitűzött összeg kezdetben 100 dollár volt, de végül 188-nál állapodott meg az ár. Az elképzelés inkább hasonlít a 22-es csapdájára, mintsem hogy működne: a megcélzott vevőkör inkább másra költené a pénzét, mintsem laptopokra, vagy nem képes megfizetni még a nagyjából 200 dollárt sem. Így az ár marad magasan, hiszen nem képesek akkora méretű megrendeléseket leadni, hogy alacsony árakat tudjanak kicsikarni a beszállítóktól.
Mi lehet a kudarc oka? Ami biztosnak látszik: sem az üzleti stratégia, sem szoftverháttér nem megfelelő. Áttekintjük a problémákat.
