Nem tudnak leállni a munkamániások (2015)

Nem tudnak kikapcsolni szabadságuk idején a brit munkavállalók – derül ki az Institute of Leadership & Management (ILM) felméréséből.

A megkérdezettek 61 százaléka mondta, hogy úgy érzi, köteles dolgozni éves pihenése alatt is; 2013-ban ez az arány csak 54 százalék volt. A növekedést a távmunkát is lehetővé tevő technológiák elterjedésével magyarázza az ILM. Még nagyobb – 64 százalék – azok aránya, akik e-maileznek munkaügyben, 28 százalékuk fogadja az üzleti hívásokat. Ezerből 8 fő arra is képes, hogy bemenjen a munkahelyére, miközben szabadságon van. A munkamániások mindinkább el tudják fogadtatni ezt a helyzetet a környezetükkel: ma már csak 28 százalékuk mondta, hogy emiatt vitába keveredett a családjával vagy a barátaival, szemben a két évvel ezelőtti 37 százalékkal.

Az emberek idegesen mennek szabadságra: a megkérdezettek 73 százaléka stresszelt a közelgő vakáció miatt, 18 százalékuk pedig bevallotta, hogy feszültebben tér vissza dolgozni, mint ahogyan elment. Ez is közrejátszhat abban, hogy a dolgozók inkább ki se veszik a szabadságukat, miközben a menedzserek 42 százaléka mondta, hogy ösztökélnie kell erre az embereit.

Szerző: VG
http://www.vg.hu/vallalatok/nem-tudnak-leallni-a-munkamaniasok-453085