Lezajlott az IVSZ 12-ik Menedzser Találkozója (2005)

Lezárult az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) által immáron 12-ik alkalommal megrendezett menedzser találkozó, a MENTA.

A péntek esti megnyitóval kezdődő konferencia központi témája a magyar infokommunikációs piac külső, belső szemmel való áttekintése volt, amelyről a kormányzat és az IKT szakma jeles képviselői több mint 250 részvevő előtt vitáztak a hétvégén, szeptember 9-11. között Siófokon.

“Az információtechnológia fejlettsége meghatározza az ország versenyképességét; fontos, hogy ezt minél többen felismerjék” -nyitotta meg a találkozót Kovács Zoltán, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke. Kihangsúlyozta: a kormányzat sajnos nem érti, és így nem építi be stratégiájába az IKT szektor üzeneteit, pedig 2010-re az infokommunikációs szektor igazi termelőerővé kell, hogy váljon, ehhez pedig az szükséges, hogy ne a lehetőségekről beszéljünk, hanem végre eredményeket tudjunk felmutatni. Kovács Zoltán szerint hiányzik az ágazattal kapcsolatos konkrét kormányzati elképzelés, és az ehhez kapcsolódó intézkedések is, amelyek az informatikai vállalkozások fejlődését szolgálnák.

Az ágazat fejlődéséhez a piac növelésére, versenyre, tisztességes versenyre, az iparág fejlesztésére van szükség – hangsúlyozta az IVSZ elnöke, aki egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy a szakmai szervezetnek is fejlődnie kell, ahhoz hogy véleményvezér szerepét betöltse, és még hatékonyabb kommunikációval tudjon hangot adni álláspontjának. A hivatali útján Kínában tartózkodó Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, valamint Kóka János gazdasági miniszter videóüzenetben fejtette ki álláspontját az infokommunikáció, illetve az e szakterülettel foglalkozó vállalkozások fontosságáról, a szombati napon pedig Kóka János távbejelentkezés formájában tájékoztatta a résztvevőket a miniszterelnökkel közösen folytatott távol-keleti tárgyalás sikeréről.

Kóka János kiemelte: A versenyképesség az ország fejlődésének záloga s ebben az informatika, az informatikai vállalkozások meghatározó szerepet játszhatnak. Az ágazat jelentőségét hangsúlyozva a gazdasági miniszter rámutatott: a kormány a II. Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) kiemelten kezeli információ-technológiát, ezért nagyon fontos hogy önálló operatív programok készüljenek az ágazat fejlesztésére.

Az NFT kerekasztal-beszélgetés során Eszes Gábor miniszteri biztos (GKM) elmondta: Az a legfőbb probléma, hogy a II. NFT program kapcsán még mindig sokkal inkább politikai, mint szakmai viták folynak, és nincs megoldva, hogy “eladják” az IKT szektor üzeneteit a politikának és az államigazgatásnak, így az a szektoron belül marad. Pataki Róbert a szakmai civil szervezetek IKT Iparpolitikai Ajánlása kapcsán hozzátette: az ajánlás abban lehetne nagy előrelépés, hogy lemaradásunkat minél komplexebb programokkal mozdítsuk előre, figyelembe véve a kis EU tagországok (Észtország, Portugália) korábbi fejlesztési irányvonalait.

Baráth Etele európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter az informatikával összefüggő fejlesztési lehetőségekkel kapcsolatban közölte: Magyarország számára kedvező, hogy a 2007-2013-as uniós költségvetés kialakításának vitájában az Európai Unió elnöksége prioritásként kezeli az infokommunikációt és a kutatás-fejlesztést. A Társadalmi Párbeszéd kerekasztal-beszélgetés során Hajdú László a HÁPB elnöke a tartalom, az infokommunikáció és a távmunka fontosságát emelte ki a társadalom, az üzleti szféra és a szakmai szektor párbeszédének tekintetében.

Uj Péter és Vértes János Andor közös előadása során arra kereste a választ, hogy mire használja az átlagember az informatikát. A beszélgetés kapcsán egyetértettek abban, hogy a fejlesztések gyakran nem veszik figyelembe a felhasználóbarát megoldások prioritását, és csak a B2B megoldásokra koncentrálnak. A koktélparti keretében megrendezett ünnepélyes díjátadó folyamán 10 cég nyerte el ez évben az IVSZ “Minősített Szoftver Exportőr” oklevelet.