Lassan előlép a digitális generáció (2005)

Kérdezzünk meg egy informatikai vezetőt arról, hogy mi a legnagyobb kihívás, amivel szembe kell nézni a vállalatnak: valami olyasmivel fog válaszolni, mint például a SOA típusú architektúra kialakítása, a szolgáltatói konszolidáció által kirótt többlet-feladatok. Ha azonban az ausztrál oktatási minisztérium informatikai vezetőjétől, Dr. Richard Eden-től, kérdezzük meg ugyanezt, akkor egészen más választ kapunk: a saját gyerekeiktől kellene félniük.

Eden a héten elhangzott beszédében arra hívta fel az informatikai vezetők és az oktatók figyelmét, hogy a vállalati szektornak nemsokára szembesülnie kell az általa csak a “digitális bennszülöttek” felbukkanásának titulált jelenséggel: előlép az első olyan generáció, amely már a bölcsőben elkezdte magába szívni a számítástechnika rejtelmeit. Véleménye szerint ezeknek a diákoknak már az elsődleges nyelvévé vált az informatika, így eljövetelük hatalmas mértékű változást fog okozni az IT-iparban – az informatikai vezetőknek pedig minden erejükre szükségük lesz majd, hogy lépést tudjanak tartani velük.

Eden szerint jelenleg az az informatika-oktatás legnagyobb dilemmája, hogy a felemelkedő “digitális bennszülöttek” konfrontálódni fognak azokkal az oktatókkal, tanárokkal és üzleti menedzserekkel, akik életük későbbi részeiben kezdtek informatikával foglalkozni. Ugyanis a jelenlegi generáció magától értetődőnek tartja a számítógépek világát, és ennek megfelelő szintű oktatást és tájékoztatást követel.

Hogy elébe menjenek az elkövetkező változásoknak, az oktatási minisztérium 1300 iskolában kezdte meg minimális IT-standardok implementálását. Ezek az intézmények 120 000 PC-vel rendelkeznek, 5,8 millió e-mail-t küldenek naponta, és havi 2,7 terabájtnyi internet-forgalmat bonyolítanak le. “Az a célom, hogy a megmérettetésből előnyt kovácsoljunk. Megszavaztuk az iskolák felmérését, hogy megfelelő IT-infrastruktúrát hozhassunk létre az összes iskola között.”

A tervezett változások között az is szerepel, hogy az egyszerű, internettel, PC-kkel és belső hálózattal felszerelt iskolákból egy fejlődő, integrálódó és interkonnektáló oktatási- és adminisztrációs rendszert hozzanak létre. “Az integrált rendszerekben is érdekeltek vagyunk, nem csak a tanulók adatait nyilvántartó rendszerekben: mindent elérhetővé akarunk tenni, amire szükség lehet egy iskola vezetéséhez. Nem létezik túl sok alkalmazás, amely képes lenne erre; sok szolgáltató van, de nincsen igazi alapja ennek a termékeikben” – mondta Eden. A Queensland-i intézmény ezzel egyidejűleg egy monumentális projekttel is küzd: egy olyan diák-adatbázis létrehozásán fáradoznak a dolgozói, amelyben “minden egyes személynek egyedi azonosítói vannak”, és amellyel nyomon követhető egy diák tanulmányi útja egészen az óvodától a diplomáig – a teljesítmény jobb nyomonkövethetőségének érdekében -, mindezt azonos szabványok szerint az állam egész területén. Ez a feladat egyáltalán nem könnyű, ha figyelembe vesszük, hogy jelenleg 470 000 digitális bennszülött tartózkodik az állami oktatási rendszerben, amely Queensland büdzséjének mintegy negyedét emészti fel.

Bárhogy is legyen: Eden azt tanácsolja, hogy az IT-menedzserek kezdjék el oktatni a CFO-kat – mert talán ez az egyetlen esélyük a túlélésre. “Az ICT-t összhangba kell hozni a tanulási és teljesítményi mutatókkal, különben hogyan hoz majd hasznot a cégünk számára? Ha ez nem történik meg, akkor csak kiadásként fognak tekinteni majd a számítástechnikára – nem pedig befektetésként.”

 

  1. május 23.    CW Számítástechnika