Fellendülnek az informatikai beruházások (2003)

Az október 27 és október 31 között született elemzői jelentések a következőket hangsúlyozzák:

 

  • Az amerikai informatikai vezetők a beruházások fokozatos fellendülését jósolják 2004 folyamán, állítja a Szoftver és Informatikai Ipari Szövetség (SIIA). A vezetők közül, akik idén kevesebbet költöttek, mint tavaly, 51 százalék 2004 második negyedévére teszi a fellendülést, míg 66 százalékuk a harmadik negyedévre. A beruházási prioritások között a távelérési és mobil elérési projekteket, a biztonságot, és a szerverfrissítést említették.

  • A távközlési hordozó cégek költekezése világméretekben lassan nőni fog a következő néhány évben, állítja a Probe Group. A többletkapacitás kezd eltűnni, az optikai berendezésekre fordított összegek 2008-ig elérik a 3,2 milliárd dollárt, ami azt jelenti, hogy 2003 és 2008 között az éves növekedési ráta 5,3 százalék körül lesz.

  • A mobil infranstuktúrához félvezető termékeket kínáló cégek forgalma a következő öt évben visszaesik, állítja az InStat/MDR, amit a bázisállomások hosszú élettartama, a cellás technológiák növekvő spektrum hatékonysága, és a csökkenő komponens árak okoznak. Az ebben a szektorban használt félvezetőkből származó bevétel a 2003-as 2,3 milliárd dollárról 2007-re 1,6 milliárd dollár alá esik, vagyis az éves csökkenés 8,8 százalékos lesz.

  • Azok a biztonsági szakértők, akik szerint a világméretű e-mail forgalom 60 százaléka levélszemét, igencsak alábecsülik a problémát, állítja a Solid Oak spam specialista cég. A valóságos szám szerintük 90 százalék felett van, ha a nem létező címekre történő küldési kísérleteket, a megtelt virtuális postaládákat és a kézbesíthetetlen leveleket is számba vesszük.

  • A kínai vezetéknélküli szolgáltatási piac továbbra is gyorsan nő, és 2007-re eléri a 400 milliós előfizetői tábort, állítja az InStat/MDR jelentése. Kínában 2002 végén 207 millió mobil előfizető volt – és a piac – amely már így is a legnagyobb a világon – jóval 10 százalék feletti éves növekedést produkál.

 

IDG News Service 2003.11.03.