Ezért kell a főnöknek is vakációra mennie (2015)

Sok vállalkozó, cégvezető úgy érzi, nem mehet el vakációra, hiszen addig ki törődik a céggel, ki felügyeli az alkalmazottakat és mi lesz az így kieső bevételekkel? Mutatunk három indokot, hogy miért fontos a szabadság és adunk néhány tippet, hogyan kerülhetjük el a veszteségeket.

Sok vezető sosincs vakáción, még a strandról is csekkolja a leveleit, telefonon ugráltatja az alkalmazottjait. Különösen igaz ez az induló vállalkozások irányítóira, akik teljes lelkesedéssel vetik bele magukat a munkába és hajlamosak 18 órás munkanapokat tartani. Pedig a folyamatos terhelés és stressz kiégéshez vezet – és nem csak a főnöknél, hanem az alkalmazottaknál is. Ezért most mutatunk három indokot, hogy miért kell a főnöknek szabadságra mennie.

1. Az agynak is szüksége van szünetre

Bár a legtöbb cégvezető magas szinten túráztatja a koponyáját, a végtelenségig az agyunkat sem lehet hajtani. A Scientific American magazinban megjelent cikk szerint, a rendszeres időközönként beiktatott „szünetek”, azaz valódi szellemi pihenést jelentő időszakok, segítenek az agyban feltölteni a kreativitás és a motiváció tartalékait.

2. Ha nincs otthon a macska, bátrabbak az egerek

ha a főnök házon kívül van – és ami még jobb, nem elérhető, – a beosztottak rákényszerülnek, hogy saját maguk oldják meg a felmerülő problémákat. Ez nem csak proaktivitásukat növeli, hanem önbizalmukat, motivációjukat is erősíti, valamint szorosabbra fonja a kapcsolatokat az egymásra utalt csapattagok között. A főnök vakációja ezért remek alkalmat nyújt, hogy tesztelhessük, kinek delegálhatunk feladatokat, hogyan képesek ezeket megoldani egyedül és ha visszatérve meg vagyunk elégedve a munkájukkal, akár végleg rájuk is bízhatjuk ezeket.

3. Példamutatás

A vezetőnek kötelessége példát mutatnia a beosztottjainak. Nemcsak munkabírásban, hanem abban is, hogyan oldják meg a munka-magánélet egyensúlyát. Ha a beosztottak azt látják, hogy a főnök éjt-nappallá téve gürcöl és alig-alig foglalkozik családjával, hajlamosak lesznek hasonlóan eljárni, ami gyorsan kiégésükhöz vezethet. Ezért az ő szempontjukból is fontos, hogy lássák, kemény munka mellett is időt szakítunk magunkra és családunkra.

Persze hiába megyünk el vakációra, ha azon gondolkodunk, mennyi megrendelést veszítünk, hány ügyfelet bukunk addig, amíg mi a hasunkat süttetjük a napon. Ezért adunk három tippet, hogyan kerüljük el a komoly veszteségeket.

Értesítsük az ügyfeleket!

Ne becsüljük alá, milyen fontos, hogy közöljük, nem leszünk elérhetőek. Ha pont a szabadságunk alatt keres meg minket egy partner egy megrendeléssel, és nem tudja, hogy szabin vagyunk, nem fog egy-két hetet várni ránk, hanem mást keres. Viszont ha tisztában van vele, értékelni fogja, hogy nem sajnáltuk az időt az értesítésére és ezzel is éreztettük, milyen fontos partnerünk. Itt olvashat erről részletesebben.

Tegyünk félre a kieső bevételek kompenzálására!

Bizony előfordulhat, hogy amíg mi a tengerparton pihenünk, cégünk bevételei csökkennek valamelyest. Ha fontos kiadásaink vannak, érdemes ezekre előre forrásokat elkülöníteni, hogy nehogy fizetési felszólítások várjanak minket, mikor barnára sülve visszatérünk a nyaralásból.

Delegáljunk!

Gondoskodjunk arról, hogy minden létfontosságú feladatunkat, ügyfelünket rábízzuk valakire, hiszen bármikor beüthet a mennykő. Ilyenkor jó, ha valaki figyeli a levelezésünket, vagy akit felhívhat a partnerünk az esetleges problémáival. Az sem árt, ha vész esetére meghagyjuk az elérhetőségünket a beosztottunknál, hogy ha végképp szükséges elérhessenek minket. Így, amíg nem csörren meg a telefon, nyugodtan élvezhetjük jól megérdemelt pihenésünket.

2015. július 12. 07:30 | kfarkas