Belehalt a túlórázásba a menedzsernő (2007)

Vizsgálódásra kényszerítette a román hatóságokat annak a 32 éves menedzsernőnek az esete, akinek hirtelen halálát állítólag a túl sok munka okozta.

A tragédia okait pontosan még nem tárták fel, de az előzetes kórbonctani eredmények arra utalnak, hogy Raluca Stroescu halálát számos okra visszavezethető szívbetegsége idézte elő. Családja és kollégái viszont azt feltételezik, hogy az egyik multinacionális auditáló cégnél dolgozó hölgyet a “gyilkos túlórázás” ölte meg.

Az állandó stressz miatt az utóbbi időben már anorexiás tünetek is jelentkeztek a nőnél, emiatt a halála előtti hetekben legalább hét kilogrammot fogyott. A korbonctani orvosok szerint halála pillanatában olyan vézna volt, mint egy csontváz, testsúlya a negyven kilógrammot sem érte el.

A hölgy nem sokkal halála előtt elektronikus levélben panaszkodott barátainak arra, hogy egyszerre három csapatot kell irányítania, állandóan cseng a telefonja, éjszaka és hétvégéken is jelentéseket készít. Kétségbeesetten közölte, hogy nem akarja így folytatni az életét.

A román sajtó szerint a Stroescu-ügy nem egyedi Romániában, ahol a multinacionális cégek által kínált “királyi” javadalmazás sok fiatalt csábít teljes önfeláldozásra. A statisztikák szerint itt a menedzserek háromszor többet keresnek, mint az “átlag-munkavállalók”, a kezdőkhöz képest viszont negyvenkilencszer nagyobb a fizetésük. A bukaresti média szerint a Romániában pénzügyi auditálásokat végző vállalatoknál dolgozó alkalmazottakat fokozottan fenyegeti a modern kori rabszolgaságként is emlegetett munkaalkoholizmus veszélye, mivel a vezetők a cég valós teherbírásához képest jóval több megrendelést vállalnak el.

Romániában nem csak a multinacionális cégek dolgozóit halmozzák el munkával. Az Európai Bizottság egyik nemrég közzétett felmérése szerint az öreg kontinensen leginkább a románokat stresszeli a munka, hetven százalékuk érzi magát leterheltnek.

Szakértők szerint ennek az a fő oka, hogy a munkavállalók sokat dolgoznak, de eredménytelenül. Ráadásul az átlagbérrel alkalmazottak óránként csak 1,69 eurót keresnek. 2006-ban az európai országok bértoplistáján Románia a 41. helyet foglalta el.

 

MTI  2007.04.26.