Augusztus közepétől visszaveszik az elektronikai hulladékokat (2005)

Augusztus 13-tól minden új elektronikai berendezés vásárlása esetén kötelesek lesznek a hazai kereskedők díjmentesen visszavenni a régi, elhasznált készülékeket. Az új szabályozás eredményeként 2008-ra négyszeresére nőhet a begyűjtött és feldolgozott eszközök mennyisége.  

Az Európai Unióban évente és lakosonként mintegy 17-20 kilogrammnyi veszélyes anyagokat is tartalmazó elektronikai hulladék keletkezik. Őri István, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára a szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: Magyarországnak 2008 végére kell teljesítenie – az unó által megkövetelt – fejenként 4 kilogrammnyi háztartási e-hulladék szelektív gyűjtését és feldolgozását.

Az elektromos és elektronikai berendezések hulladékainak visszavételéről szóló, tavaly elfogadott és 2005. augusztus 13-án hatályba lépő kormányrendelet kategóriánként eltérő mértékben írja elő a visszagyűjtési és hasznosítási arányokat. Első lépésként az idén feleslegessé váló mintegy 100-120 ezer tonnányi berendezésből összesen 10 ezer tonnát kell feldolgozni. Ezt a mennyiséget 2008-ra 40-42 ezer tonnára kell növelni az elvárások szerint – hangsúlyozta az államtitkár.

Ingyenes a régi berendezések leadása

Csak abban az esetben terheli a kereskedőket visszavételi kötelezettség, ha a vásárló a régi berendezés helyett újat vesz. Már sok kereskedő és márkaszerviz előre jelezte, hogy nem kötik új termék vásárlásához a leadást. A régi berendezésektől a jövőben a hulladékudvarokban ingyen lehet megszabadulni.

Az államtitkár kiemelte: a házhoz szállított nagy háztartási gépek esetében az üzleteknek kell majd gondoskodniuk a cseretárgy elszállításáról. A kisebb termékeket, például a mobiltelefonokat a boltokban kialakított gyűjtőhelyen, vagy a hulladékudvarokban, vagy a szervizekben lehet leadni.

Koordináló szervezet gondoskodik a begyűjtésről

A kormányrendelet alapján a gyártók a visszavételről és a hasznosításról önállóan gondoskodhatnak, vagy koordináló szervezetet hozhatnak létre. Eddig összesen 5 ilyen szervezet jött létre, amelyek az érintett gyártók és forgalmazók mintegy 90 százalékát tömörítik, ami körülbelül 300 céget jelent.

Az elektronikai termékdíj januári hatályba lépése is jó hatással volt a berendezések begyűjtésére és újrafeldolgozására. Azok a cégek ugyanis, amelyek teljesítik a kötelezettségüket, mentesülhetnek a meglehetősen magas, kilogrammonként 80-100, esetenként 1000 forint, termékdíj megfizetése alól – tette hozzá Őri István.

2005.08.10.