A Zoom babérjaira tör a Cisco (2021)

A tengerentúli hálózati óriás egy új stratégiát dolgozott ki.

Jeetu Patel, a Cisco első embere úgy véli, hogy a virtuális találkozók tízszer jobbak lehetnek, mint a személyesek. Ebben segítenek a videoszoftverek egyszerű kezelhetősége, a tisztességes hosszúságú beszélgetési idők és a zajszűrési technikák alkalmazása.

Amikor a menedzser tavaly júniusban a pozíciójába került, akkor a Webex videokonferenciákba való bejelentkezéshez még hét kattintásra volt szükség. Most már elegendő négy is. Patel számára ez egy olyan komoly siker, amely akár több milliárd dollárt is érhet, hiszen a koronavírus-járvány miatt a mindennapok részévé váltak és egyre népszerűbbek az otthoni munkavégzés és a videokonferenciák. De a Webex ebből nem tudott még annyira profitálni, mint a Zoom vagy a Microsoft Teams. Ennek oka pedig az, hogy kevésbé felhasználóbarát és kis mértékben kötődik a felhőkörnyezethez. Ehhez jönnek még a biztonsági aggályok is, amelyek ugyanakkor nem súlyosabbak, mint a vetélytársak esetében felmerültek.

A Zoom sikere azért is fájdalmas a Cisco számára, mert Eric Yuan korábbi Webex-menedzser alapította azután, hogy az ötlete megvalósítását a Ciscónál nem támogatták. Most a platform tőzsdei értéke több mint 100 milliárd dollár és a becslések alapján az idén 2,6 milliárd dollár bevételt termel majd. Ezzel szemben a Cisco értéke 188 milliárd dollár, míg a várható idei bevétele közel 49 milliárd dollár. Az óriáscég a bevételei felét a hardverek – elsősorban routerek és switchek – értékesítéséből szerzi, az értékét pedig megpróbálja olyan tranzakciókkal növelni, mint a Webex vagy számos kiberbiztonsági szolgáltató megszerzése. Patel szerint ideje, hogy a Webex komoly tényezővé váljon a piacon és több tíz- vagy százmilliós felhasználói táborra tegyen szert.

A Cisco vezetőjének az a meggyőződése, hogy a munka helyzete alapvetően megváltozott. Az emberek néha az irodában fognak dolgozni, máskor otthon, megint más alkalmakkor a két helyszín között. A munkatársak a jövőben mesterséges intelligencia asszisztenssel és arcfelismerő funkcióval ellátott képernyőhöz csatlakoztathatnák a laptopjaikat, ez a megoldás válthatná ki a munkaasztalaikat. A rendszer egyúttal képes lenne információkat gyűjteni a dolgozók kihasználtságáról is. Szenzorokkal szerelnék fel az egyes helyiségeket, hogy azokban nem tartózkodnak-e túl sokan, amely növelheti a járványveszélyt, szükség van-e fertőtlenítésre vagy az már meg is történt-e. A Cisco vezetője ezt azzal indokolta, hogy a higiénia a koronavírus-járvány után még fontosabb lesz az emberek számára.

Patel szeret új funkciókkal javítani a felhasználói élményeken. Az egyik ilyen új funkció a Roundtable, amely mindenkinek először 2 perc beszélgetési időt biztosít, így kiegyenlítettebbé válhatnak a megbeszélések. A menedzser ugyanakkor úgy gondolja, hogy a virtuális valóság avatárok néhány évig még nem terjednek el. Ennek oka, hogy a szoftverek már működőképesek, de a hardvereknek felhasználóbarátabbá kell válniuk. Ezért ezen a területen sok innovációt fognak az emberek még megélni.

A menedzsernek érdekes véleménye van a biztonságról is: a legsebezhetőbb az a rendszer, amely ugyan nagyon biztonságos, de túl bonyolult. A jó jelszavak általában túl hosszúak és absztraktok, amelyeket a felhasználók nem tudnak megjegyezni, ezért felírnak jegyzettömbökre, majd felragasztanak a monitorjaikra. Ez nagyon kockázatos. Ehelyett a társaság inkább ki akarja elemezni a szokásokat, éppúgy, mint ahogy a bankok leállítják a szokatlan átutalásokat, még akkor is, ha valaki jó PIN-kódot ad meg. De egy biometriai megoldás, például egy íriszszkenner is feleslegessé teheti a jelszavakat. A cél az iroda és a munkavégzés forradalmasítása, amely egyúttal magával hozza a Cisco alapjaiban való megváltoztatását is.

https://sg.hu/cikkek/it-tech/144348/a-zoom-baberjaira-tor-a-cisco