A hírközlés legnagyobb paradigmaváltása (2007)

Divatos fogalommá vált napjainkban a paradigma, sőt még inkább a paradigmaváltás. Használják társadalmi folyamatok leírására éppúgy, mint a műszaki fejlődés határköveinek jelölésére. Legutóbb a PKI Tudományos Napokon például a hírközlés legnagyobb paradigmaváltásáról beszélt Bartolits István, a Nemzeti Hírközlési Hatóság osztályvezetője. A Business Online kérésére a szakember vállalkozott arra, hogy kifejtse álláspontjának lényegét, és megindokolja megalapozottságát.

– Vajon nemcsak dogma-e a paradigma? Mivel magyarázza, hogy – hasonlóan fellengzős kifejezést használva – valóban „új korszak hajnalán” állunk a kommunikációs technológiák terén?

– A hírközlés fejlődésében számos esetben ment végbe olyan horderejű korszakváltás, amelynek következtében új rendszerek jelentek meg, s fokozatosan leváltották a korábbiakat. Ezek a korszakváltások általában a szolgáltatási kör bővülését, néhány esetben megváltozását vonták maguk után. Ez azonban a dolgok természetes rendje. Jelentős lépés volt például a telefonhálózatok fejlődésében a rotary központok megjelenése, majd a crossbar rendszerre történő áttérés is, és természetesen mindkét váltás komoly előrelépést jelentett, azonban egyik esetben sem beszélhetünk arról, hogy a távközlés az alapjait is megváltoztató, gyökeres átalakuláson ment volna keresztül ezek hatására. Talán a digitalizálás mondható olyan jelentős változásnak, amely gyökeresen alakította át a távközlés egyes építőegységeinek működését, azonban ha belegondolunk, ez sem változtatta meg alapjaiban a hálózatok topológiáját, a működési elvek nagy részét. Az igazán jelentős paradigmaváltást most éljük át, amikor egyre nyilvánvalóbbá válik: a küszöbén vagyunk annak, hogy a legtöbb hálózat anyanyelvévé az Internet Protokoll váljon, és a különböző típusú digitalizált tartalmak mindegyikét képesek legyenek az IP alapú hálózatok segítségével továbbítani.

– Kijelenthetjük-e tehát, hogy a mostani paradigmaváltás hátterében az IP elterjedése áll?

– Bár ez a magyarázat kétségkívül közel áll az igazsághoz, nem az okot, hanem inkább a következmények láncolatának egyik lényeges elemét állítja a középpontba. Az IP egyébként sem számít újdonságnak, hiszen már több mint húsz éve ez a protokoll szolgálja ki az internetet, míg elődje, az NCP (Network Control Protocol) jövőre lesz 35 éves. A paradigmaváltás lényegét – és ezen keresztül sok következményét is – akkor tudjuk igazán megérteni, ha végiggondoljuk, hogy milyen hatással is vannak az információs és kommunikációs technológiák általános fejlődési trendjei a hálózatok működésére.

– Milyen érlelődési folyamat vezetett el a most beharangozott váltásig?

– Az információs és kommunikációs technológiák általános fejlődési trendjeire vonatkozóan több tapasztalati törvényt is felismertek, amelyek – annak ellenére, hogy „csak” tapasztalati törvények – meglehetősen hosszú ideje igaznak bizonyulnak. Ezek közül a legrégebbi, már több mint 40 éve megfogalmazott összefüggés a Moore-törvény, mely eredetileg a félvezető chipeken kialakított tranzisztorokra vonatkozóan mondta ki, hogy azok száma másfél évente a kétszeresére nő. Később a törvényt általánosították a chipek feldolgozási kapacitására vonatkozóan, s úgy tűnik, hogy ez a negyven éve igaznak bizonyuló tapasztalati törvény jó ideig a jövőben is érvényes marad.
A másik fontos tapasztalati törvény a kommunikációs rendszerek sávszélességére vonatkozik, a Gilder-törvény. E szerint a kommunikációs rendszerek sávszélessége egy év alatt megháromszorozódik. Ezt a trendet az optikai kábelek kapacitásának növekedésében ugyanúgy tetten érhetjük, mint a hozzáférési hálózatok technológiai fejlődésében vagy a gerinchálózati kapacitások terén. A harmadik fontos tapasztalati törvényt pedig leginkább Ruettgers-törvény néven ismerjük, amely azt mondja ki, hogy a memóriachipek kapacitása egy év alatt a kétszeresére növekszik. Azóta ezt a törvényt is általánosították, a tárolóegységek kapacitására vonatkoztatva.
Mivel a hírközlő hálózatok általában feldolgozást végző csomópontokból, adott vagy változtatható sávszélességű átviteli utakból és tárolási feladatokat ellátó memóriákból – pufferekből – állnak, s ezekkel jó megközelítéssel modellezhetők, érthető, hogy a hálózatok fejlődési trendjeire ennek a három – nem azonos sebességgel fejlődő – tapasztalati törvénynek alapvető hatása van. A három törvény egyidejűleg természetesen abban az irányban hat, hogy a hírközlés valóban „korlátok nélküli” lehessen, azonban egymáshoz való viszonyuk következtében mindig kialakulnak relatív korlátok: hol az egyik, hol a másik terület fejlődése okoz szűk kapacitást.
A jelenleg végbemenő paradigmaváltás is a tapasztalati törvények által érintett fejlődéssel kapcsolatos. Amióta 1876-ban Alexander Graham Bell feltalálta a telefont, a két készülék közötti kapcsolat vagy közvetlen összeköttetés útján, vagy vonalkapcsolt hálózaton – a telefonhálózaton – keresztül épül fel. Az első számítógépek megjelenése után nem sokkal megszülettek ugyan az adatátvitelben jelentős szerepet játszó csomagkapcsolt hálózatok, azonban a feldolgozókapacitás korlátai miatt hosszú ideig fel sem merült, hogy a csomagkapcsolt hálózatokat olyan élesen valós idejű információ átvitelére használják, mint a beszéd vagy a videó. Az 1990-es évek közepére a sávszélesség egyre növekvő kínálatát a hálózatok fejlődése egyre kevésbé tudta követni, a hálózati fejlődés szűk kapacitása a feldolgozókapacitás lett. Ebben a fejlődési fázisban jutott el a Moore-törvény szerint növekedő feldolgozási kapacitás arra a szintre, hogy képes legyen a beszéd-, majd a videojelfolyam csomagkapcsolt módon való továbbításának megvalósítására.
A jelenlegi paradigmaváltásnak éppen ez adja az alapját. Attól kezdve, hogy kereskedelmi mennyiségben is elő lehet állítani azokat a hálózati elemeket (elsősorban a routereket), amelyek képesek a nagy sebességű csomagkapcsolásra, megkezdődött a hatékonyabb, olcsóbb megoldásokat kínáló csomagkapcsolt technológia megjelenése a hírközlés legtöbb területén. A Moore-törvény valamikor 1995 táján érte el ezt a határt, érthető módon attól kezdve megjelentek azok az eszközök, amelyek a mai VoIP-technológia első fecskéi voltak. Mivel a feldolgozókapacitás éppen a használhatóság határán állt, a minőség a korai szakaszban még eléggé ingadozott, mára azonban már ezek a problémák is megoldódni látszanak. Nincs tehát akadálya, hogy a paradigmaváltás a piac széles területén éreztesse hatását.

– Láthatók-e már ennek a konkrét jelei?

– Miután a feldolgozási kapacitás elérte azt a mértéket, amelynek segítségével a valós idejű forgalom már biztonsággal lebonyolítható a csomagkapcsolt hálózatokon, a technológia szabad utat nyitott a paradigmaváltás előtt. Természetesen ez nem jelentene nagyobb változást a piacon, ha a szolgáltatóknak nem állna érdekükben a csomagkapcsolt hálózatok alkalmazása. Mivel azonban a csomagkapcsolt átvitel a hálózat hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé, összességében tehát olcsóbb, az új technológiák bevezetése lavinaszerűen megindult. Az internetes telefon mellett megjelentek a professzionális VoIP-megoldások, ahol már menedzselt IP alapú hálózaton, tervezhető forgalmi viszonyok mellett jó minőségű szolgáltatást lehet nyújtani. Megjelent az IPTV, amely ugyan még fejlődése kezdeti stádiumában van, de lehetőségei nagyon tágak. Az IPTV várhatóan hasonló fejlődési görbét fog leírni, mint a VoIP: a kezdeti nehézségek leküzdése után igen meredeken fog felfutni az alkalmazása, terjedése.
Ennek a lavinaszerű jelenségnek a motorját természetesen az IP adja, hiszen ez a protokoll alkalmas arra, hogy a legkülönbözőbb tartalmakat kezelje. Ezzel viszont megnyílt annak a lehetősége, hogy egy adott IP alapú hálózaton a legkülönfélébb típusú információkat (hang, zene, kép, beszéd, videó stb.) lehessen átvinni adott pontok között, akár valós időben. Ennek következtében jelent meg a piacon a triple play, majd a mobilrendszerek IP-alapra helyezésével a quadruple play.

– Milyen lesz a hálózatok következő generációja?

– A csomagkapcsolásra való áttérés és az egységes protokoll együttesen közel hozta azt, amire a digitalizáció önmagában még nem volt képes: megteremtette a gyakorlati lehetőségét a hálózatok konvergenciájának. A konvergencia mint trend már mindenki számára ismerős, beszélhetünk a végberendezések konvergenciájáról, a szolgáltatások, az infokommunikáció és a média konvergenciájáról, azonban a hálózatok konvergenciája a paradigmaváltás előtt nem tudott széles körben megvalósulni. A legbiztatóbb eredményeket ebben a témában talán az ATM-rendszerek fejlesztése jelentette, azonban az ATM nagyon jól kitalált, csomaghosszra optimalizált protokollja és persze az ezt körülbástyázó megoldások messze nem lettek olyan költséghatékonyak, mint az IP-megoldások.
A hálózatok konvergenciája természetszerűen kínálja azt a gondolatot, hogy egyetlen hálózattal lehessen a szolgáltatások széles skáláját nyújtani, s mindezt tetszőleges típusú információkra vonatkozóan. Ezzel viszont éppen azt a megoldást írtuk körül, amit ma Next Generation Networks, azaz NGN néven ismerünk.
A piaci szereplők leginkább az ITU-T meghatározását fogadják el, amely olyan követelményeket fogalmaz meg az NGN-nél, mint hogy csomagkapcsolt hálózaton alapul, többszolgálatú, széles sávú, QoS-átvitelre képes, a szolgáltatási funkciók függetlenednek az átviteltől, korlátok nélküli hozzáférést nyújt a szolgáltatókhoz, egységes és mindenütt elérhető mobilitást ad.
Ahogy látható, a definíció egyrészt meg sem követeli a hálózat IP alapúságát, hanem „csak” csomagkapcsolt hálózatról beszél, másrészt kiterjeszti a feltételeket, és olyan követelményeket tartalmaz, amelyek az eddigi okfejtésből nem következnek.

– Milyen gazdasági következményei lehetnek a paradigmaváltásnak?

– Az NGN-hálózat kiépítése egyértelműen nagyon költséges folyamat, tehát felmerül a kérdés, hogy miért vállalja ezt a jelentős beruházást bármelyik szolgáltató. A válasz erre általában a hosszú távú gondolkodásban keresendő. A nagy, kiterjedt hálózattal rendelkező szolgáltatók általában több hálózatot is működtetnek, amelyek különböző funkciókat látnak el, más-más szolgáltatást nyújtanak. Ezek együttes üzemeltetési költsége sokkal magasabb, mint egyetlen hálózaté, tehát hosszú távon ezzel a megtakarítással a jelentős beruházás megtérül. Az is igaz, hogy a megtérülés időtávlata igen nagy, 8–15 év. Mivel az NGN-re való áttérés csak akkor éri meg, ha a többi hálózatot nem kell fenntartani, induláskor egy jelentős CAPEX-terhelés lép fel, amely az átállási szakasz lezajlása után egy alacsonyabb OPEX-terhelésben kamatozik. Az átmeneti szakasz pénzügyi terhelése viszont igen erős, ezt tehát csak jelentős tőkével és erős pénzügyi háttérrel rendelkező szolgáltatók tehetik meg. Emellett még jelentkezik az a dilemma is, hogy milyen fázisban van a hagyományos hálózatok megtérülése. Ha viszonylag korszerű hálózat(ok)ról van szó, akkor ez további veszteséget is jelent, hiszen elemeinek jó része az NGN-hálózatban nem használható fel.
Ennek megfelelően az NGN-hálózat felé történő migrációnak többféle forgatókönyve létezik. Általában három eltérő megoldás jöhet szóba, illetve ezek valamilyen keveréke várható. Teljes helyettesítés (replace) esetén a szolgáltató régiónként építi ki az NGN-hálózatot, és elindítása után megszünteti a hagyományos rendszereket. A lefedő migráció (overlay) esetében NGN-szigetek épülnek, de ezzel párhuzamosan működnek a régi hálózatok is. A harmadik típus (upgrade) technikája kevésbé kidolgozott, ekkor a szolgáltató a meglévő hálózatát alakítja át fokozatosan NGN-né. Mégis fontos ez a technika, hiszen a legtöbb országban a pre-NGN-korszak a maghálózat és/vagy a hozzáférési hálózat intenzív fejlesztésével indul, amelyben már messzemenően figyelembe veszik az NGN-stratégia követelményeit.
Az a néhány példa, amelyet Európában, illetve a világban már látni lehet, inkább az overlay típusú migrációt részesíti előnyben, bár a British Telecom lényegében a teljes helyettesítést hirdette meg a 21th Century Network programjában.

– A szolgáltatások palettáján hozhat-e új színeket az NGN?

– Természetesen a gazdasági megfontolások integráns részét képezi az is, hogy az NGN-hálózat segítségével már olyan szolgáltatásokat lehet nyújtani, amelyek segítenek a hagyományos hálózaton elérhető, de már csökkenő bevételek növelésében. Az NGN kiépítése esetében ugyan nem fenyeget az a veszély, hogy a szolgáltató kannibalizálja saját szolgáltatásait, hiszen az NGN-re az összes hagyományos szolgáltatást át lehet vinni, de még nem látszanak azok a népszerű új megoldások, amelyek ezt a bevételi trendet megfordítják. Távlatilag azonban prognosztizálható, hogy a beszédszolgáltatás fokozatosan háttérbe szorul, így ennek díjazása is átalakul, vélhetően az átalánydíjas forma irányába. Már a mai viszonyok között is láthatunk erre utaló jeleket a komplex díjcsomagok esetében, s a triple play terjedése is ebbe az irányba mutat.
Ez a helyzet fokozottan megköveteli az új generációs hálózatoktól, hogy a szolgáltatások bevezetése, bővítése, egy-egy új szolgáltatás kialakítása a kellő időben, gyorsan, flexibilisen mehessen végbe.
A flexibilitás egyik fontos eleme az IMS, az IP Multimedia Subsystem lehet, amelynek szabványosítása is előrehaladott állapotban van. Izgalmas kérdés, amelyre csak a jövő adhat választ, hogy az eredetileg a mobilvilág számára specifikált IMS valóban kikerülhetetlen építőeleme lesz-e az NGN-hálózatoknak, vagy megtörténik a továbblépés egy rendszertechnikailag egyszerűbb, robusztusabb megoldás irányába. Mindenesetre a definícióban az NGN-rendszer alapvető követelménye lett a mobilitás, s ennek egyik letéteményese éppen az IMS lehet.

– Hogyan viselik ezt az átalakulást az üzleti modellek?

– Az IP alapú szolgáltatások megjelenése és az NGN bevezetése alapvetően fogja megváltoztatni az értékláncok elemeit, átrendezi a bevételi forrásokat, és ez a folyamat jelentős hatással lesz az üzleti modellekre is. Ebben a szakemberek nem is kételkednek, azt azonban senki nem látja tisztán, hogyan fognak kinézni az új üzleti modellek. Mivel az NGN nagyon komplex szolgáltatási kört fog felölelni, az szinte bizonyos, hogy megnövekszik a tartalom, az innovatív, több szolgáltatást összekötő megoldások értéke. Éppen ezért nagyon fontos, hogy az NGN megjelenése után piacra lépjenek azok a szolgáltatók, amelyek akár partneri kapcsolatban, akár más üzleti alapon hozzá tudják adni tudásukat, szolgáltatásaikat ehhez a rendszerhez.

– Az IP alapú megoldásoknál általában sokan kritikus tényezőnek tartják a minőséget. Hogyan alakul ez az NGN-nél?

– Ez a követelmény természetesen szerepel az NGN definíciójában is. A valós idejű szolgáltatásoknál a kérdés élesebben merül fel, hiszen a fogyasztót nehéz lesz leszoktatni a megszokott minőségű beszédátvitelről, televíziózásról. Az IP alapú hálózatoknál sokáig a best effort jellegű megoldások domináltak, de az NGN esetében már alapvető követelménynek kell lennie a minőség végponttól végpontig történő garantálásának. Erre megvannak a technikai lehetőségek, sok példa mutatja, hogy az IP alapú átvitel is nyújtani tudja a korábban megszokott minőséget. Azt azonban világosan látni kell, hogy a csomagkapcsolt átvitel rendszertechnikai tulajdonságaiból következően a hálózatban összeadódó késleltetések lépnek fel, és a csomagok irányítása miatti ingadozásokat szintén késleltetést maga után vonó puffereléssel lehet csökkenteni. Nem azért vannak tehát késleltetések a hálózatban, mert tökéletlen a minőség, hanem – legalábbis részben – azért, mert ez velejárója ennek a kapcsolási módnak.

– A változások elsősorban a szolgáltatók infrastruktúráját és üzletpolitikáját befolyásolják. Ró-e valamilyen feladatot a paradigmaváltás a szabályozásra?

– Nyilvánvaló, hogy a szabályozásnak szintén új kérdéseket kell megvizsgálnia, és részletes elemzés után kialakítani a stratégiát, hogy hogyan, mit és milyen eszközökkel szabályozzon ott, ahol az feltétlenül szükséges. Minden nagyobb változás esetében ezt kell tenni, azonban ez a folyamat most olyan mértékű átalakulást hoz, hogy bátran kijelenthetjük, a szabályozásban is végbe kell mennie egy paradigmaváltásnak, és nemcsak az új kérdéseket, hanem sok, már megoldott szabályozási problémát is újra kell gondolni. Ekkora változást azonban nem lehet egyik napról a másikra végrehajtani, s nem is lenne szerencsés, ha hirtelen, átgondolatlan lépések születnének az esetleg lavinaszerűen bekövetkező átalakulás reakciójaként.
A paradigmaváltás átmeneti szakaszában egy ideig lehet a bevált szabályozás elemeit használni, például az elsőként megjelenő új szolgáltatásokat a régi metodológia szerint besorolni. Közben azonban ki kell alakítani az új stratégiát, és gondos mérlegeléssel kiválasztani azt a fázist, amikor az új szabályozás elemei nagyobb zökkenő nélkül bevezethetők. Ennek a munkának az elvégzéséhez azonban meg kell érteni a paradigmaváltás mozgatórugóit, következményeit és hatását a piacra; ennek a feltáró munkának a hiányában nem alakítható ki működőképes új stratégia. Ugyancsak meg kell ismerni az új technológiák építőköveit, azok lehetőségeit és az ebből következő különbségeket a korábbi világhoz képest. Ezután lehet csak eldönteni, hol kell majd beavatkozás, és annak milyen hatásmechanizmussal kell dolgoznia, hogy elérje a kívánt célokat.

– Milyen szabályozási vagy együttműködési problémákkal kell szembenézni a jövő hálózatában?

– A nemzetközi szabályozási példákat vizsgálva látható, hogy ennek a folyamatnak a legtöbb ország, így az Európai Unió is az elején tart, és sok kérdésben még csak a problémafeltárás folyik. Épp ezért a koncepció helyett ma még csak néhány példát lehet látni arra, hogy milyen szabályozási kérdések merülnek fel az IP alapú hálózatokkal és az NGN megjelenésével.
Az első megoldandó feladatok között szerepel az IP-hálózatok összekapcsolásának kérdése. A hálózatok összekapcsolása alapvető eleme a hírközlésnek, hiszen ennek híján a különböző hálózatok felhasználói nem tudnák elérni egymást. A műszaki aspektus mellett azonban kereskedelmi és elszámolási szerepe is van a hálózatok összekapcsolásának, hiszen az egymással összekapcsolt hálózatok között nagykereskedelmi tranzakciók és ezzel kapcsolatos elszámolási műveletek szintén zajlanak. A hagyományos hálózatok esetében az összekapcsolásnak megvannak a kidolgozott szabályai, jogi, szabályozási keretei, és a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatók esetében az összekapcsolás részleteit, díjait a Referencia Összekapcsolási Ajánlat (RIO) rögzíti.
Egész más a helyzet azonban az IP alapú világban, ahol az összekapcsolás peer-to-peer alapon működik, azaz a piaci szereplők között közvetlen megegyezések vannak, a forgalmat kicserélőközpontokban bonyolítják le, és egészen más elszámolási elvek szerint intézik az egymás közötti forgalom pénzügyi rendezését.
Mindkét rendszernek megvan a maga logikája, azonban a paradigmaváltás következtében ez a két világ bizonyos mértékig eggyé válik, és ehhez kell kidolgozni az összekapcsolási szabályrendszert. Addig, amíg egy-egy IP-hálózat csatlakozik a hagyományos telefonhálózathoz, nincs nagyobb gond, a régi elvek alapján lehet kezelni az összekapcsolást. Amikor azonban tömegesen jelennek meg az IP alapú rendszerek, majd később az NGN, akkor már át kell térni egy új összekapcsolási metodológiára, ami esetleg a peer-to-peer rendszerek példájából is átvesz elemeket.
Ugyancsak izgalmas kérdés, hogy az elszámolások a „hívó fél fizet” elve alapján működnek majd, vagy pedig a „bill and keep” elszámolási rendszer átvétele lesz a célszerű.
Megoldásra vár a szolgáltatások besorolásának kérdése is. Ez már a jelenlegi helyzetben sem mindig egyszerű, azonban az IP alapú hálózatok elterjedése, majd az NGN megjelenése után még bonyolultabb lesz a helyzet. Jellemzővé válnak a vegyesen hang-, video- és adatszolgáltatások, ötvöződnek a tartalomszolgáltatással, de ötvöződik a vezetékes és mobilszolgáltatások köre is, megnehezítve a szolgáltatás meghatározott rendbe való besorolását. Ugyanakkor a szolgáltatások besorolása még hosszú ideig alapvető kérdés lesz, hiszen sok esetben ez dönti el, hogy az adott szolgáltatásra milyen szabályozás vonatkozik.
Már nem is a közeljövő, hanem a jelen problémája a nomaditás és a segélykérő hívások viszonya. A nomád felhasználó ugyanis bárhol csatlakozhat az internetre, és VoIP segítségével indíthatja, fogadhatja hívásait. Még jellemzőbb lesz ez a kép az NGN megjelenése után, amikor még a fixen telepített telefonok esetében sem lehetünk biztosak abban, hogy a hívás valójában honnan, mely szűkebb földrajzi körzetből érkezett. Ez elsősorban a segélykérő hívások esetében okoz komoly gondot, ahol a diszpécser feladata a hívás helyének ellenőrzése.
Ugyancsak nehézséget jelent a lehallgathatóság kérdése. Különleges esetekben – bűnüldözés, nemzetvédelmi okok stb. – a hagyományos telefonhálózatban elrendelhető egyes végpontok lehallgatása. Ezt az IP-környezetben teljesen új alapokra kell helyezni, egyrészt a csomagkapcsolás sajátosságai miatt, másrészt azért, mert a felhasználó sokkal könnyebben tudja titkosítani a lehallgatandó információkat. Ezenkívül ugyancsak problémát jelent a tényleges tartózkodási hely megállapítása.
Mindezek mellett szabályozási kérdéseket vet fel a fogyasztóvédelem, a hálózat biztonsága, a hálózatminőség, a számozás, címzés, és még hosszan sorolhatnánk a példákat.

– Mikor és ki adja meg a választ mindezekre a kérdésekre?

– A problémák nagy részével az Európai Szabályozási Csoport, az ERG a megfelelő munkacsoportokban már foglalkozik, s nem biztos ugyan, hogy mindegyik kérdésben konszenzus születik a 25 tagállam képviselői között, de legalább artikulálódnak a különböző vélemények, és innen már könnyebb megtalálni a megoldást. Ez a munka megadhatja az európai szabályozás kereteit, amelyet aztán az egyes tagországok a saját jogrendjüknek megfelelően, ahhoz illeszkedve valósítanak meg.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság már 2005-ben megkezdte az NGN-nel való intenzív foglalkozást, s a BME Távközlési és Médiainformatikai Tanszékével közösen szervezett, tavaszi–őszi szemeszterből álló NGN-szeminárium keretében készítette fel kiemelt szakembereit az NGN elemeinek megismerésére. A 2005 végén vitára bocsátott, majd 2006-ban a piaci szereplők véleményei, tanácsai alapján végleges formájában megjelent NHH Szabályozói Stratégia szintén foglalkozik az NGN megjelenésével. Az NHH 2006-os akcióterve ugyancsak kiemelt feladataként tartalmazza az NGN témáját s ezen belül is a szabályozási munkára való felkészülést. Az ERG-ben folytatott munka és a társhatóságok dokumentumainak megismerése, a velük való konzultáció mellett hamarosan egy alapozó tanulmány is segíteni fogja az NHH munkáját. Mindezek alapján jó esély van arra, hogy a szolgáltatókkal, a gyártókkal és a piac más szereplőivel konzultálva mind Európa, mind a Nemzeti Hírközlési Hatóság meg tudja adni a válaszokat a sok témában még fel sem tett kérdésekre.

 

Galvács László  2007.01.01.