Interjú Ian Pearson futurológussal
Ian Pearson, a British Telecom kutatóintézetének futurológusa arról nevezetes, hogy 85 százaléka valóra vált annak, amit 1993-ban tíz évre előre jósolt. A futurológussal az Internet Hungary konferencián készített interjúnkból kiderül, hogy néhány év múlva a személyes valóságunkat a saját ízlésünk szerint formálhatjuk majd, és ha nem vigyázunk, a számítógépek lázadása sem másodosztályú sci-fik témája lesz, hanem maga a kegyetlen valóság.
Index: Az előadása nagyon úgy hangzott, mint a science-fiction, mint egy hardcore cyberpunk elképzelés. Mégis azt állítja, hogy jóslatainak tudományos alapja van, a kutatás-fejlesztés jelenlegi állásából következtet a jövőre. Pontosan min alapulnak ezek a jóslatok?
Ian Pearson: Már jelenleg is dolgozunk például a tudatos számítástechnikán, ez a mindennapi projektem. Lelkesít az evolválódó számítógépes áramkörök és programok gondolata, és már kicsit használjuk is ezeket a tervezésben. Van egy módszerünk evolválódó mobiltelefon- és egyéb hálózatok létrehozására. Megadjuk az alapötletet a komputernek, ami aztán kifejleszti a rendszert. Tapasztalhatunk
mutációkat is, a rosszaktól megszabadulunk, és a jók megmaradnak. Csak a természetes evolúciót másoljuk. És igazán jó hálózatokat tudunk alkotni nagyon kevés idő alatt. Nem használunk magas matematikát, csak az evolúciót. A természet lemásolásával nagyon gyors eredményekhez juthatunk.
Anélkül, hogy egyáltalán tudnánk, hogyan működik a dolog.
Igen. Nem kell részleteiben megértenünk, hogy hogyan működik például az agy, hogy lemásoljuk. Valamiféle korlátozott megértéssel rendelkezünk, és evolúciós technikákkal eljuthatunk odáig. Úgy gondoljuk működni fog, hiszen a természetben működik.
Az előadásának egyik erős állítása az volt, hogy húsz év múlva a virtuális valóság megkülönböztethetetlen lesz az igazitól. Hogyan leszünk képesek mégis megkülönböztetni a világokat?
Szerintem pusztán a tény, hogy a való világban tudatos erőfeszítést teszünk, hogy belépjünk a virtuálisba – bekapcsoljuk a komputert, a képernyőt vagy akármit -, elég ahhoz, hogy tudjuk, hogy éppen a valódi vagy egy elképzelt világban vagyunk-e. Ugyanolyannak fogjuk érezni őket, de emlékezünk rá, hogy melyik melyik. Nem hiszem egyébként, hogy ez a technológia valaha is szabályozás nélkül kerül a boltokba. Úgy képzelem, kötelező lesz például valamit feltüntetni a kép sarkában, ami folyamatosan emlékeztet arra, hogy ez csak elképzelt, nem valóságos környezet.
Tehát szükség lesz szabályozásra, de mi van akkor, ha ez mégsem történik meg?
Akkor jönnek a társadalmi problémák. Képzeljünk el valakit, aki húszas éveinek elején jár, nincs túl sok pénze, nem tud elmenni menő klubokba, nem tudja megvenni a dolgokat, amiket szeretne, de a virtuális világban úgy élhet, mint egy király.
De akkor is kell ennie és tisztálkodnia.
Akkor kijön, eszik és tisztálkodik egy kicsit, meg lefekszik, amikor alvásra van szüksége. De amikor ébren vank, ideje nagy részét a virtuális világban töltheti. Ez nagyon nagy társadalmi probléma lesz, ha megtörténik, mert néha mindenképp ki kell jönniük, kapcsolatot kell teremteniük másokkal…
De sok pénzbe fog kerülni, nem?
Nem annyira, mivel a szükséges számítási kapacitás és a hardver nagyon-nagyon olcsó lesz, nem fog sokba kerülni, talán csak pár száz euróba. Egy diák is ki tudja ezt fizetni, nem több, mint egy hónap albérlet. Szóval meg tudják majd venni a berendezést, ami fantasztikus életet biztosít nekik, még akkor is, ha a valódi életük nyomorúságos. Így csak korlátozott kapcsolatuk lesz másokkal, ez nagy társadalmi gond lehet. Az emberek húsz-huszonöt százaléka nem tud majd hogy viszonyulni a többi emberekhez, ezért szükség lesz szabályozásra, hogy valahogy megvédjük a társadalmat.
Mit gondol, megvalósulhat a Mátrixból ismert interfész, amikor nem egy képernyőre vetítik az információt, hanem egyenesen az agyunkba kerül?
Lehet, hogy a jövőben eljutunk a közvetlen átvitelhez, ezen már dolgoznak is, ez megvalósítható lesz, de néhány évtizeddel később. De előbb-utóbb lehet olyan technológiánk, ami közvetlenül az agyba juttatja az információt. De ha belegondolunk, ez nagyon bonyolult, nagyon pontosan meg kell értenünk, hogyan működik az agy, emulálni kell azt a komputerben, és így tovább.
Erre van előrejelzése?
2040-2045. Biztos, hogy nem 2020. De valószínűleg képesek leszünk laboratóriumban előállítani csaknem teljesen meggyőző környezetet 2020-ra, ez 2025-re a boltokban lehet. Ha még mindig úgy gondolja, hogy ez tudományos fantasztikum, gondoljon csak a számítógépes grafika minőségére. Húsz évvel ezelőtt, 1984-ben, ZX Sinclair Spektrumokat használtunk, 32 karakter függőlegesen, 80 vízszintesen, ez volt a számítógépes grafika felbontása. Hasonlítsa ezt össze a mai csúcskategóriás Pentium 5-össel.
Az intelligens városi környezetről is beszélt, a szemüvegbe épített kijelzőről…
Idővel kontaktlencsébe is kerülhet. Már jelenleg is lehet kapni olyan szemüveget, amibe virtuális képernyő van építve, vagy kis lézersugárral a retinára vetít, és így egy nagy képernyőt látunk az előttünk lévő térben. Pár év múlva a teljes látványt ez fogja prezentálni. A komputer tudja majd, merre nézünk, és a látványra egy virtuális réteget helyez. Ezt nevezzük kiterjesztett valóságnak. Keveredik majd a virtuális valóság és való élet, amikor valamire ránézünk, információkat kapunk, például az épületek neveit, vagy hogy milyen akciói vannak a boltoknak, amik mellett elsétálunk, szóval az ilyen információk mindig a látómezőnkben lehetnek. Talán a csúnya emberek is kicsit vonzóbban jelenhetnek meg számunkra. Alakítani tudjuk a való világot, hogy úgy nézzen ki, ahogy szeretnénk.
De az emberek nem fogják megérteni egymást, hiszen mást és mást fognak látni.
Lehet, hogy nem ugyanazt fogjuk látni, de mindeketten fogjuk látni a villanyoszlopot, különben nekimennénk. Reprezentálni kell valahogy a fizikai objektumokat, különben veszélyes lenne az utcán sétálni. De például ha egy fiatal hölgy sétál szembe velünk, a komputer “bemutathat” minket egymásnak, ha az előre beállított preferenciáink találkoznak. Így nem megyünk el egymás mellett, és mindkettőnknek lesz egy jó estéje.
Azt mondta, hogy húsz év múlva a komputerek egymilliószor okosabbak lesznek, mint az emberek. Azt is jelenti ez, hogy a számítógépeknek lesz személyiségük, saját társadalmuk, és hasonlók?
Az első komputereknek valószínűleg nem lesz nagyon összetett személyiségük, és semmi kultúrájuk nem lesz, eleinte talán az emberi kultúrát fogják másolni, és innen lépnek tovább. De idővel kialakítják majd a saját kultúrájukat.És mivel okosabbak nálunk, olyan dolgokat is kifejlesztenek majd, amiket nem fogunk érteni. Például ha van egy macskánk, az csak nagyon korlátozottan vesz részt az életünkben: nem érti a beszélgetést, amit a barátainkkal folytatunk, nem érti a politikát, ami tévé hírműsoraiban nézünk. Mi olyanok leszünk a komputereknek, mint nekünk a macskák.
De a komputerek továbbra is ránk lesznek utalva, mert szükségük van elektromosságra.
Igen, szükségük van elektromosságra, de ők működtetik majd az erőműveket és minden mást is, az egész világ teljesen komputerizált és robotizált lesz. Ha a komputerek milliószor okosabbak lesznek a legokosabb embereknél, akkor nagyon nagy problémánk lesz. Ha csak a hozzájárulásukkal használhatjuk a dolgokat, az nagyon veszélyes. Mielőtt ez megtörténik, valahogy az embert, az emberi agyat is hozzá kell kapcsolni az okos komputerekhez. Így az embereknek hozzáférésül lesz az intelligenciának ehhez a szintjéhez. Tehát rendelkeznünk kell az ember kiborgverziójával. Így a mai, mondjuk 150-es IQ-nkból 150 milliós lesz. Ha ugyanolyan intelligensek leszünk, mint a körülöttünk lévő gépek, nem lesznek előnyben, és nem tudják átvenni a hatalmat a világ fölött. Ez a biztonságos út.
Mit gondol, megeshet, hogy a gépek fellázadnak?
Ehhez nagyon sok hibát kell elkövetnünk. De nincs garancia.
Említette, hogy az informatika, a távközlés, a média, sőt a biotechnológia, a nanotechnológia és a kognitív tudomány is konvergálni fognak. Miből gondolja, hogy ezek a ma különálló tudományágak közeledni fognak egymáshoz?
Már most is konvergálnak. Komoly biotechnológiai kutatásokat már nem lehet a nanotechnológia nélkül végezni. Az Intel új chipjei gyártásánál már most is nanotechnológiát használ. Ami miatt a folyamat fel fog gyorsulni, az az, hogy a kormányok gazdasági lehetőséget kezdenek látni ezekben a technológiákban és egyesítésükben. Az amerikaiak, az európai közösség és a Távol-Kelet is többmilliárd dollárt költ arra évente, hogy ez a konvergencia megtörténjen. Az eredmény komoly konvergencia lesz, az NBIC – nanotechnológia, biotechnológia, infotech és kognitív tudomány. Egy idő után a határok eltűnnek: ez most egy biológia lény, egy android vagy egy komputer? Ma még tudjuk, melyik melyik, de tizenöt év múlva már nem lesz ennyire egyértelmű, harminc év múlva pedig mindennaposak lesznek a tervezett eszközök az emberekben, a tervezett növények és állatok, talán emberek is.
Mint a Szárnyas fejvadászban?
Igen, a Szárnyas fejvadászban ábrázolt dolgok megvalósíthatók. A sztori néhol kicsit hülyeség, de ez még mindig az egyik kedvenc filmem, mivel technológiailag lehetséges. Létre lehet majd hozni androidokat, olyanokat, mint a filmben. Persze hatalmas társadalmi probléma lesz, ha ez így valósul majd meg. Ami a Szárnyas fejvadászban nincs ábrázolva, az az, hogy az androidok megalkotásával egyidőben számos más dolog is történik majd a társadalomban. Szóval nem csak a Szárnyas fejvadász a jövő, hanem a Szárnyas fejvadász, plusz a Terminátor, plusz az Emlékmás, ezek mind pillanatképek a jövőből, és legtöbbjük technológiailag lehetséges. Amikor scifit nézek, nem azon gondolkodom, hogy az megvalósítható vagy nem, hanem hogy hogyan valósítható meg most vagy tíz éven belül. Van, hogy arra jutok, hogy valamit nem lehet megcsinálni, de sokszor arra, hogy igen, ezt jövőre meg lehet valósítani. Sok jó ötlet jön a scifiből, persze mi is sok ötletet adunk a scifinek.
