A világháló jövője (2004)

Gyakran hangzanak el érdekes prognózisok, jókat mosolygunk az olykor meghökkentő jóslatokon. Tudományosan megalapozottak, délibábos elszállások – akad jócskán mindkét típusból.

Web 2.0

Október 5. és 7. között San Franciscóban a világhálós gazdaság vezető szereplőinek és vállalatainak a részvételével rendezték meg a Web 2.0 konferenciát. Valamennyien úgy látták, hogy az internetben rejlő lehetőségeket a dotcom-kor hype-ja ellenére is csak nagyon kis mértékben aknáztuk ki. Az utóbbi évek pedig elsősorban a hatékony infrastruktúra felépítésével, és annak böngészőkkel (browsers), keresőrendszerekkel (search engines), blogokkal és különböző programozói eszközökkel történő működőképessé tételével teltek el.

A jövő minden bizonnyal erre az infrastruktúrára, és az azt éltető netes cégekre (Amazon, Google, eBay, stb.) épül – vélték egybehangzóan az összegyűltek. Például az információ újrafeldolgozása olyan eszközökkel egyszerűsíthető, mint az Amazon adatrengetegében bányászó, eredményét vizualizáló MusicPlasma, vagy az óhajtott honlapok mellett extrainformációt is szolgáltató, a korábbi látogatók kutakodását hasznosító Snap kereső.

A netúttörő Brewster Kahle a lehető legtöbb könyv speciális robotokkal történő világhálóra szkennelését, online elérhetőségüket javasolja. A gigászi munkát az Egyesült Államok huszonhatmillió kötetre rúgó Kongresszusi Könyvtárával kezdené.

Internet 2014

A számítógépek és az egyéb hozzájuk kapcsolódó technikai berendezések fokozatosan kikerülnek a látókörünkből, észrevétlenné válnak, kábelek nélkül leszünk teljesen behálózva – prognosztizál Bill Thompson, a BBC Go Digital programjának szakkommentátora. A tárgyakhoz hasonlóan, mindennapi életünk részévé lesznek. A mainál sokkal hatványozottabban – a hálózatiság körülbelül annyit jelent majd 2014-ben, mint mostanság a víz, vagy az elektromosság. Ugyanolyan evidens lesz a hozzáférés.

Szabályozott, irányított és ellenőrzött net váltja a jelen szimpla adatáramlását. Sokunknak fog hiányozni a mostani háló, viszont az előnyök – legalábbis Thompson szerint – háttérbe szorítják “konzervativizmusunkat”.

Legfontosabb, hogy minden mindennel összeköttetésben álljon – laptopunk a mobiltelefonunkkal, mobiltelefonunk személyes digitális asszisztensünkkel, és így tovább. Eszközeink ráadásul ne csak egymás között, hanem mások szerkentyűivel szintén kommunikáljanak. Jelenleg is dolgoznak a szükséges, a maiaknál függetlenebbül ténykedő, a hálózaton mindennemű beavatkozás nélkül, vagy minimális beavatkozással kapcsolatokat létesítő/fenntartó programokon.

Orr-egér

Már itt vannak, már fejlesztik a jövőtechnológiákat, már láthatók a laboratóriumokban.

Dmitry Gorodnichy

“Használjuk egérként az orrunkat!” – javasolja Dmitry Gorodnichy, az ottawai NRC-ITT (National Research Council of Canada, Institute of Information Technology) kutatója, a nose (orr) és mouse (egér) szavak összevonásával kreált nouse (hozzávetőleg: orr-egér) feltalálója. A computerek kéz nélküli használatát célzó kütyüjét az orr és a szemhéj kontrollálja. A mintafelismerésen és a gépi látáson alapuló fejlesztés webkamerákkal követi a felhasználó arcmozgását, az orr pedig hajszálpontosan”rábök” a képernyő bármelyik pixelére. Egér, joystick lesz belőle.

Gorodnichy azért választotta pont az orrot, mert széles kameraszögből – fordítsuk akármerre is a fejünket – szinte bárhonnan láthatjuk valamely jellegzetes pixelmintáját.

A kutatócsoport továbbfejleszti orr-egerét: különböző, játékokra, videókódolásra, videókonferenciára, tartalomalapú kép-visszakeresésre, a testi fogyatékosok számítógép-használatát megkönnyítő alkalmazásokra dolgoznak ki újabb lehetőségeket (NousePaint, NousePong, stb.).

 

Agent portál 2004.10.24.