A posta honlapján, vagy mobilapplikáció segítségével a feladástól a kézbesítésig követhető lesz a könyvelt postai levélküldemények útja – tájékoztatta kedden a Magyar Posta az MTI-t. A posta saját forrásaiból 3,3 milliárd forintot fordít a projektre, a tájékoztatás szerint a fejlesztés célja a klasszikus levélpostai szolgáltatások modernizálása.
A küldeményazonosítók megadásával az ügyfelek a posta honlapján vagy mobilapplikáción keresztül érhetik el az ajánlott levelek útjáról összeállított információkat, ezáltal követhető lesz számukra a teljes postai folyamat. A fejlesztés keretében több mint 8000 kézbesítő kap ipari mobiltelefont (PDA-t), amelyen rögzítik a küldeményátvételt. A címzettek ezen a készüléken elektronikusan igazolják aláírásukkal az átvételt, azaz megszűnik a papíralapú adminisztráció. A mobileszközökön az új típusú személyi igazolvány (e-személyi) azonosító funkciója is használható lesz, a kézbesítéskor a levél átvevője csak odaérinti a kártyáját a PDA-hoz, amely azonosítja, így nem kell külön megadnia személyes adatait, lerövidül az átvétel ideje.
A nagyobb forgalmú településeken a PDA-k mellett nyomtatókat is kapnak a levélkézbesítők, amellyel a küldeményértesítőket nyomtatják ki. Erre akkor van szükség, ha címzett, vagy átvételre jogosult személy nincs a címhelyen. A fejlesztés részeként 2019 folyamán a posta kivezeti a papír alapú tértivevényt, így az átvétel igazolását elektronikus formában kaphatja vissza a feladó, akár már a tértivevényes levél kézbesítésének napján.
A kialakított informatikai rendszert november második felétől teszteli a vállalat. Hét kézbesítő posta bevonásával – Budapest (Csepel), Ercsi, Gyöngyös, Miskolc, Monor, Sopron, Nagykáta településeken – megkezdi az ajánlott levelek és egy bevezetés előtt álló új szolgáltatás, az azonosított levél teljes feladási, feldolgozási és kézbesítési folyamatainak próbaüzemét az új elektronikus kézbesítési rendszer használatával.
A projekt az Európai Unió támogatásával és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg csaknem 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból, a Magyar Posta saját forrásból további 3,3 milliárd forintot fordít a teljes program megvalósításra. A projekt országos kiterjesztése 2019 első felében várható – közölte a Magyar Posta.
(Fotó: posta.hu)