Tested az azonosítód

Sokak szerint a szöveg alapú azonosítás már rég nem biztonságos, itt az idő valami újat találni. Elérkezett a biometriás jelszavak ideje. Hamarosan nem kell betűkombinációkat észben tartanunk, hanem mi magunk leszünk a kulcs az azonosításhoz.

 

Közelítünk az ajtóhoz. Nem kell elővennünk a kulcsot, mert egy pántot viselünk csuklónkon. Az ajtó felismer, kinyílik és már mehetünk is. Az autó mellett vagyunk, az is kinyílik, és mikor beszállunk sem kell kulcsot használni, elindul. Majd az irodában leülünk számítógépünk elé. Nem kell görcsölni, hogy elfelejtjük a jelszót, a csuklópánt elküldi azonosítónkat a géphez, és az be is lép felhasználói fiókunkba.

Szívritmus

A fentebb leírt csuklópánt neve Nymi és saját, egyedi szívverésünk alapján azonosít bennünket. Ezután a körülöttünk lévő további eszközök számára is azonosít bennünket, és lehetővé teszi használatukat. A termék még nem vásárolható meg, karácsonyra azonban a fa alatt lehet. A Nymi csuklópánt által hasznosított egyedi szívverés az Apple számára is érdekes, be is nyújtott egy szabadalmi kérelmet, amely egy iPhone-ba épített szívritmus-figyelőről szól. Ha ezt megvalósítják, beépítik a hatos iPhone-ba, akkor hamarosan egy egész diagnosztikai laboratóriumot hordhatunk majd zsebünkben.

Nemcsak a szívverés egyedi: járásmódunk, fülünk, arcunk és még gépelési stílusunk is csak ránk jellemző. E biometriás azonosítók közül párat már a zsebünkben hordott okostelefonok is fel tudnak ismerni. Hiszen egy ilyen készülék helyzet- és gyorsulásérzékelővel, érzékeny érintőképernyővel, mikrofonnal, magas felbontású kamerával rendelkezik – ezek az eszközök pedig össze tudják gyűjteni azokat a biofizikai jellemzőket a használójukról, amelyek egyedileg azonosítják.

Bőrmintázatok

Ne feledkezzünk el az ujjlenyomatról: az Apple az iPhone 5-ös készülékbe integrálta ezt a technológiát, vegyes sikerrel. Korábban az IBM (most Lenovo) számítógépek különböztették meg magukat a piacon azzal, hogy ujjlenyomat-olvasót építettek be a laptopokba. A kezdeti próbálkozások ellenére széles körben nem terjedt el.

Az érzékeny érintőképernyők nemcsak az ujjunk mozgását tudják követni. A megfelelő szoftverrel és készülékkel az emberi fül formáját is felismerhetik. Az Ergo nevű androidos alkalmazás erre az ötletre épül: amikor a képernyőhöz szorítjuk fülünket, akkor az feltérképezi fülünk lenyomatát és összehasonlítja a már eltárolt változattal. Az alkalmazás több biztonsági szintet ad: a magasabb szint eléréséhez többször is be kell szkennelni fülünk lenyomatát, az alacsonyabbhoz elegendő az egyszeri odaszorítás. Az alkalmazás egyelőre csak a telefon lezárásának feloldásához használható, de elvileg más szolgáltatások igénybevételéhez is igénybe vehető, legyen az telefonos fizetés, appok vásárlása, belépés szolgáltatásokba.

A füllenyomat használata azért is előnyös, mert használatához nem szükséges külön hardver, ott az érintőképernyő. Egyes országok rendőrségi is használják ezt az azonosítási módot. A füllenyomat elkötelezett hívei szerint az ujjlenyomatnál megbízhatóbb, mert az ujjunktól eltérően a fülünk keveset változik korunk előrehaladtával, és nincs kitéve gyakori sebesülésnek (hacsak nem profi birkózóról van szó…)

Járás

Barátunkat, ismerősünket már járása alapján messziről kiszúrjuk a tömegben. Mert az embernek egyéni a járásmódja is. Kutatók immár 30 éve foglalkoznak a járásfelismerő technológia fejlesztésével, magas felbontású kamerák és speciális, nyomásérzékeny padlók segítségével.

(Évek óta alkalmazzák a talpnyomás-eloszlás vizsgálatát az ortopédiában. – A szerk.)

E kutatásnak az utóbbi időben terjedő, olcsó gyorsulás- és forgásérzékelők adtak újabb lendületet.

Ha nem lenne mozgásérzékelős mobiltelefonunk, akkor ott a tucatjával gyártott fitnesz eszközök egyike, melyek testünkkel együtt mozognak. Nagyon sok közülük számlálja lépésünket, sebességünket. A megfelelő szoftverek és szenzorok birtokában könnyen képesek lennének egy ember járásának elemzésére és így egyszerűen eldönthetik, hogy jogos viselői az adott eszköznek vagy sem. A járásfelismerés előnye – a többi biometriás azonosítóval szemben – hogy az adatokat a háttérben gyűjti össze az eszköz, a felhasználónak nem kell megérintenie az eszközt vagy a kamerába néznie, ahhoz, hogy az azonosítás megtörténjen.

(Meglehetős riadalmat okozott nemrég, hogy az Apple telefonok gyorsulásérzékelője tárolja a mért adatokat, amelyekből következtetni lehet a használó tevékenységére: mikor van nyugalomban, mikor sétál, fut, lépcsőzik, stb. – A szerk.)

Gépelési sebesség

A járáshoz hasonlóan gépelési ritmusunk váltakozásai is egyedi jellemzőnk. Mikor gépelési mintát vesznek egy emberről, a szoftver méri, mennyi ideig tartjuk lenyomva az adott billentyűt, és mennyi idő telik el két billentyű leütése között, vagyis milyen ritmussal, milyen sebességgel gépelünk.

A gépelési sebességet egy online oktató oldal, a Coursera már használja. Az egyébként ingyenes tanfolyamokat kínáló oldalon – pénzért – oklevelet is kérhetünk. A tanfolyam során házi feladatokat is meg kell oldani, a portál pedig egy adott mondat begépeltetésével azonosítja is a diákot, így lehet (majdnem) biztos benne, hogy valóban az végzi el a házi feladatot, aki az oklevelet kapja.

A gépelést vállalati környezetben lehet kiválóan használni azonosításra, így lehetne kijelezni például, hogy illetéktelen fér hozzá egy géphez.

Arcfelismerés

Az ujjlenyomathoz hasonlóan az arcfelismerés már elterjedt biometriás azonosítási technológia. A helyes azonosításhoz tiszta, éles képre van szükség. Az okostelefonok és tabletek kamerái elég pontosak ahhoz, hogy megfelelő minőségű képet készítsenek. Az arcfelismerő szoftver az arc jellegzetes részeinek elhelyezkedését és alakját, például a szemek az orr és a száj közötti távolságok arányát méri. A Samsung az újabb Galaxy okostelefonjaiban használja az arcfelismerést. A fényképezőkben is tömegesen alkalmazott technológia folyamatosan javul, ma már a profilokkal is elboldogul, és a macskát sem veszi embernek – a speciális arcfestésekkel és az ufó-napszemüvegekkel még vannak bajok…

 

http://www.itbusiness.hu/Fooldal/hirek/people/Tested_az_azonositod.html

 

Vass Enikő, 2014. 06. 02. hétfő