Segítség a világ kommunikációjához (2003)

Content starts here
A HP szerint a jövő világában az információtechnika az élet minden területére ki fog terjedni.

 

A HP vezérigazgatójától, Carly Fiorinától származik az ITU nemzetközi távközlési egyesülés 2003-ban, Genfben megrendezésre kerülő tanácskozásának, a Telecom World 2003-nak jelmondata: “Segítség a világ kommunikációjához”. Ez a hatnapos esemény jó áttekintést nyújt a távközlési ipar jövőjéről.

A HP szerint az összekapcsolódásnak, az információ létrehozásának és megosztásának nem szabad nehézségeket okoznia. A HP olyan jövőt vetít elénk, ahol a vállalatok és a magánszemélyek is könnyedén elérik az információkat és a szolgáltatásokat, tetszés szerinti időben, és tetszés szerinti tartózkodási helyről; olyan jövőt, amelyben ezek a szolgáltatások személyre szabottak, tartalmukban gazdagok, és az emberek céljaihoz igazodnak.

Egy ilyen világban a hálózati, az internetes és a tartalomszolgáltatók “rendkívül rugalmasak, és képesek arra, hogy előre lássák és ki is elégítsék ügyfeleik igényeit.”

A tanácskozás szponzora, az International Telecommunication Union (ITC), földrészeket átfogó távközlési hálózatokat és szolgáltatásokat koordináló nemzetközi szervezet. “Összehozzuk a legbefolyásosabb döntéshozókat a Föld minden részéről a telekommunikáció és az ICT-iparágak legnagyobb átalakulása idején” – mondja Yoshio Utsumi, az International Telecommunication Union (ITU) főtitkára. A rendezvényen több mint 115 000 résztvevőre és 85 000 látogatóra számítunk.

Az iparban történő változások terén a HP vezető szerepet tölt be azzal, hogy általános ipari szabványokat fejleszt ki, legyenek azok akár jogvédettek, akár nyíltak; embereket és szolgáltatásokat kapcsol össze rendkívüli egyszerűséggel, és biztosítja a valódi végpont-végpont alapú kapcsolódás megvalósíthatóságát.

A legnagyobb érdeklődést keltő terület azonban a mobilitás. A HP új szabványt hoz létre a mobileszközökhöz és -szolgáltatásokhoz, melyek átformálják mindennapi életünket. Naponta emberek százmilliói telefonálnak mobilkészülékükön a távközlési hálózatokba épülő HP technikával.

A látogatók a Fórum interaktív Megoldások Élményzónájában (Solutions Experience Zone) felfedező utat tehetnek a szolgáltatások életciklusának egy-egy lépéséhez tartozóHP megoldások között, például a következő témakörökben: “szolgáltatás létrehozása és nyújtása”, “az élet mozgásban” vagy “integrált szolgáltatáskezelés”. A HP a vendéglátó a HP pavilonjában tartott szemináriumokon, amelyek tárgya a szolgáltatás-létrehozás és -továbbítás, illetve a hálózati megoldások.

mindenhol, szüntelen

A HP technológiája biztonságos lehetőségeket nyújt az információ- és adateléréshez utazás közben is – a legfrissebb verziójú Pocket PC-t futtató iPAQ-tól a beépített WiFi támogatású legújabb noteszgépeken át az új tábla PC-kig -, fejlett biztonsági és vezeték nélküli szolgáltatásokkal.

A HP partnereivel együtt – akik között megtalálható a CMG, a Yomi és a Trivnet is – mobil üzleti megoldásokat is létrehoz speciálisan nagyvállalati szintű fejlesztésekhez és azok kiszolgálására, hogy megoldást nyújtson a nemzetközi társaságok és vállalatok számára a multimédiás üzenettovábbítás (MMS) és a mobiltermék-kereskedelem területén.

A Fórum csúcstechnikai látványossága a WiFi ‘open roaming’ – amelyet a HP és partnerei, a Transat és az Aptilla fejlesztettek ki. Ez a hálózatváltási képesség (roaming) lehetővé teszi, hogy egy szolgáltatás – például zene – megszakítás nélkül folytatódjon egy laptopon vagy kéziszámítógépen, miközben a gép WiFi-ről automatikusan GPRS-hálózatra vált. Ugyanez az észrevétlen átkapcsolás teszi lehetővé az ésszerű számlázást – hogy csak egyetlen számlát kapjunk, függetlenül attól, hogy milyen hálózatokhoz csatlakoztunk.

Ha Bluetooth-támogatású eszköz van nálunk, hálózatváltás alatt még nyomtathatunk is. A Telecom World látogatói lehetőséget kapnak nagy felbontású fényképek nyomtatására is a HP szoftverének Bluetooth-szolgáltatása révén, és ezt megtehetik akár noteszgépről, akár tábla PC-ről, akár Nokia fényképezőgépes telefonról.

A HP mobilnyomtatás néhány egyszerű lépésből áll: amikor valamilyen nyomtatnivaló (kép, MMS-üzenet stb.) érkezik vagy visszaérkezik, meghatározzuk a típusát, majd kijelöljük. Ekkor telefonunk vagy laptopunk érzékeli a közelben lévő Bluetooth-támogatású nyomtatót, és létrehozza a nyomtatott oldalt, nagy felbontású fotót vagy színes PowerPoint bemutatót.

távközlési infrastruktúra: a megfelelőt kapjuk

A HP nagy jelentőségű célja a nagy bonyolultságú feladatok egyszerűsítése, amellyel a szolgáltatók és kezelők számára lehetővé teszi, hogy arra összpontosíthassanak, amihez legjobban értenek. Ezzel teljes támogatást biztosít a nemzetközi kommunikációs ipar számára nyílt, közös szabványok kifejlesztéséhez, hogy a kiszolgálók könnyebben megvalósíthassák az információk bármikor és bárhonnan történő, gyors és zökkenőmentes elérését.

A HP mobilszolgáltatást nyújtó platformjával (Mobile Service Delivery Platform – MSDP) még a legösszetettebb szolgáltatás létrehozása és módosítása is egyszerűvé válik. A Telecom World bemutatóján látható, milyen gyors és könnyű az új szolgáltatások felvétele függetlenül attól, hogy helyhez kötött taxiszolgáltatásról vagy étterem- és szállodalistáról van-e szó.

A Telecom World idején a HP OpenCall napja lehetőséget ad annak megbeszélésére, hogyan küldi el a HP alkalmazkodó infrastruktúrája a hálózati transzformáltat az Internet-protokollnak, míg a HP OpenView napján az érdeklődők az IP (Internetprotokol) infrastruktúra és az IT-környezet együttes kezelésére szolgáló iparági csúcsszoftverek használatának témáit járják körül. A NetCom, Norvégia (amely egyesek szerint a világ lefejlettebb mobiltársadalma) második legnagyobb mobilszolgáltatója, csaknem a teljes HP OpenView termékcsomagot üzembe helyezte mobilhálózatának automatikus üzemeltetéséhez.

A Telecom Italia Domestic Wireline a HP Integrated Service Management (ISM) megoldását választotta – egy vezető iparági megoldást, amely a HP OpenView szoftverének teljes körű lehetőségeire épül – WiFi “forró pontjainak” próbaszolgáltatásaihoz. A szolgáltatások között van internetböngészés, elektronikus levelezés, hírek, azonnali üzenetküldés és internetes videózás is.

A fő kihívás az üzemeltetők számára a visszaélések kiküszöbölése, különösen akkor, ha a távbeszélő-szolgáltatásokat adatszolgáltatással is kiegészítik. Egy új visszaélési módszer napok, sőt, akár órák alatt is elterjedhet az egész világon, ami a szolgáltatóknak milliós veszteségeket is okozhat. Tizenkét ország hat fő szolgáltatója – akik együttesen több, mint százhatvan millió mobiltelefon-használót képviselnek – aHP Fraud Management System rendszerére (FMS) támaszkodik, hogy megóvja ügyfeleit. A fő fejlesztésnek köszönhetően, az FMS ma már beszélgetések és adatok kezelésére is képes (forgalmi minták figyelése, észlelési intelligencia, riasztások stb.).

a bazár legjobb darabja

Várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a HP Bazaar Dynamo szoftverét – és a Telecom World legkiválóbb bemutatóprogramjai közül is lesz itt néhány. Ez a HP Mobile E-Services Bazaar egész napos bemutatója.

A Bazaar, több mint 1500 megoldásával és 650 partnerből álló közösségével, a teljes mobilgazdaságból hozza össze a résztvevőket, hogy a HP-vel együtt egy új jövőt alkossanak – ügyfeleik számára. A tervezett jövőben lesznek mobil kifizetési rendszerek is, melyek nagyobb vonzerőt és nagyobb bevételeket jelentenek majd.

A HP Mobile E-Services Bazaar finnországi helyi központjában kifejlesztett technológiáknak és a Bazaar partnere, a Digital Bridges kreatív munkájának köszönhetően a világ Star Trek-rajongói hamarosan belemerülhetnek a Star Trek “Első utasítás”-ába (Prime Directive). Ez több mint játék – virtuális univerzum, amely négy kontinens különböző nyelvű játékosainak tízezreit kapcsolja majd össze világháló-támogatású mobiltelefonokon és egymástól eltérő rendszerű, vezeték nélküli hálózatokon keresztül.

A HP forradalmian új technológiája a mobiljátékok és -szórakozás világát komoly üzletté változtatja.