Így lehet belehalni a sok munkába (2017)

Sokat elmond a japán munkakultúráról, hogy külön szavuk is van a túl sok munka okozta halálra. A karoshi nevű jelenség a nyolcvanas évek óta létezik az országban, közvetlen oka pedig általában szívroham és agyvérzés, illetve öngyilkosság.

A napokban került a nyilvánosság elé a 31 éves nő esete, aki még 2013-ban hunyt el krónikus keringési elégtelenség következtében. Miwa Sado, a japán közszolgálati tévé egykori újságírója egyetlen hónap alatt 159 órával dolgozta túl magát, a hétvégéket gyakorlatilag soha nem vette ki, és majdnem mindennap éjfélig túlórázott.

A nő esete nem egyedi, éppen ezért is várja a japán társadalom, hogy végre kezdjenek valamit az illetékesek a túlságosan hosszú munkaidő problémájával, és változtassanak az országban berögzült munkakultúrán. Japánban ugyanis sok munkaadó úgy gondolja, hogy alkalmazottaik annál elkötelezettebbek a munkahelyük iránt, minél többet túlóráznak.

Egyébként tavaly is bejárta már egy hasonló eset a médiát. A 24 éves Matsuri Takahashi 2015 áprilisában öngyilkoslett a túl sok munka okozta stresszmiatt. A nőnek a halála előtti hónapban több mint 100 túlórája volt, hetekkel az öngyilkossága előtt pedig közösségi oldalán megosztotta ismerőseivel, hogy meg akar halni, valamint hogy testileg és lelkileg is romokban hever.

halálhozvezető munkamánia jelensége a nyolcvanas évek óta létezik Japánban. Először a kékgalléros munkások körében volt jellemző, de az évek során egyre többször fordult elő mérnökök, vezető beosztású menedzserek körében is. 2016-ban több mint kétezer olyan haláleset történt a szigetországban, amelyért a túldolgozás volt felelős. A japán kormány azonban, úgy tűnik, végre igyekszik tenni valamit a jelenség visszaszorítása érdekében: megvizsgálják, hogy segíthet-e a dolgozók mentális és fizikai állapotán, ha havi 100 túlórában – vagy egy hat hónapos időszakra számítva havi átlagos 80 órában – maximalizálják a munkát. Sokak szerint azonban még ez is túl sok.

Forrás: theguardian.com

HáziPatika.com