Hallgatói notebook, s egyéb kütyük használat az előadásokon

1. Bevezetés

Napjainkban az emberek számára széles választékban használható az információk megszerzéséhez szükséges eszközök, ilyen például a rádió, a televízió vagy a számítógép.

Ám mostani társadalmunk számára már nemcsak a gyors internetkapcsolat elengedhetetlen, hanem az is, hogy az információt nemcsak otthon, hanem akár út közben is megszerezhessék. Ennek a mostanra alapvető elvárásnak a technológiai újítások engedtek utat. Napjainkban már az emberek túlnyomó többsége rendelkezik valamilyen technológiai vívmánnyal, amelyet bármikor magával vihet, ilyen például a laptop, a notebook és az okos telefon, amelyek egyre inkább szorítják ki a nagy helyet foglaló, sok áramot fogyasztó számítógépház, monitor, egér és billentyűzet kombinációt.

Ez a téma ezért keltette fel a figyelmünket, mivel a mindennapjaink fontos részét képezik ezen technológiai eszközök használata. Dolgozatunk során a hallgatók által használt kütyük előnyeit és hátrányait szeretnénk ismertetni.

2. Notebook használata az órákon

A felsőoktatásban részt vevőknek az interneten keresztül, a Neptunon kell intézni az egyetemmel kapcsolatos ügyeiket, mint például kollégiumi befizetés, nem teljesített tárgyak utána költsége rendezése, vagy tárgyfelvétel a szemeszter elején. Annak érdekében, hogy naprakészen tudjanak részt venni az órákon, a tanulást megkönnyítő diasorokat, segédanyagokat a Pannon Egyetemen a Moodle rendszerből könnyedén le tudják tölteni, így sokszor a hallgatók ki sem nyomtatják az előadás anyagait. Ám ezek gyakran csak vázlatok, amelyek nem elegendőek a sikeres vizsgák letételéhez, így a jegyzetelés fontos része az órán való részvételnek. Annak érdekében, hogy az órai jegyzetelés átláthatóbb és gyorsabb legyen az egyetemi hallgatók többnyire a digitális jegyzetelést választják.

Vannak esetek, amikor az előadáson találkoznak a hallgatók olyan idegen kifejezésekkel vagy éppen fogalmakkal, amelyek megértése fontosak, ahhoz, hogy az órán elhangzottakról teljesebb képet kapjanak. Ekkor wifi és notebook használatával az óra megszakítása nélkül tudnak ezeknek utánanézni.

Ám a diákok nagy része a legtöbb esetben nem feltétlenül a jegyzetelés és a könnyebb megértés érdekében viszik magukkal az órákra laptopjukat, hanem annak érdekében, hogy gyorsabban elteljen az idejük, sokszor játszanak, vagy épp filmet néznek rajta, amellyel nemcsak azokat a hallgatókat bosszantja, akik figyelni szeretnének, hanem a tanárokat is sok esetben megzavarja az óratartásban, így vannak akik meg se engedik használatukat az órájukon.

3. Az okos telefonok szerepe a hallgatók mindennapjaiban

Az emberek nagy része már nem tudja elképzelni az életét a telefonja nélkül, ennek nagyon egyszerű oka van, hiszen már nemcsak telefonálásra alkalmazzák, hanem ezt használják az ébresztőjüknek, a készüléken található naptárba írják be a fontos találkozókat vagy eseményeket és a kikapcsolódásban is segítséget nyújt (zenehallgatás, játékok).  Már a legtöbb intézmény és közterület rendelkezik ingyenes nyílt internet lefedettséggel, ám mobilinternet segítségével már semmi nem jelenthet akadályt az információáramlás számára. Az okos telefonok segítségével bármikor megnézhetjük az aktuális híreket, a menetrendet és válaszolhatunk a fontos e-mailekre is.

Hátrányai közé tartozik, hogy sok esetben elvonja a diákok figyelmét az órákról, és ez már nemcsak az egyetemeket, de a középiskolákat vagy az általános iskolákat is érinti.

4. Az E-learningben rejlő lehetőségek

4.1.  Coursera

Coursera egy olyan rugalmasan működő online szervezet, amely bárki számára lehetőséget nyújt arra, hogy különböző felsőoktatási intézmény által szervezett online tréningeken részt vegyen. Itt legfőképp irodalom, matematika, statisztika, társadalomtudomány, informatika, gazdaság, orvostudomány, természettudomány és dizájn témakörű tanfolyamokból válogathatnak a tanulni vágyók. Ezek a kurzusok meghatározott időpontban indulnak, valamint a résztvevők hetente tekinthetnek meg videókat a tananyaggal kapcsolatban.

Előnyei többek között, hogy a hallgató a saját tempójában tud haladni, hiszen többször is meg tudja tekinteni az adott videót, valamint átugorhatja azokat az részeket, amelyek már nem közölnek számára új ismereteket.

4.2. Socrative

E-learning kategóriába sorolható a Socrative nevű alkalmazás. Az egyetemi tanárok elmondása alapján ezzel kicsit közelebb kerülhetnek a diákokhoz, hogy nem eltiltással reagálnak az okostelefon-használatra, hanem ösztönzik őket, hogy igenis használják azt. Elérhető bármilyen internettel vagy WI-FI adapterrel rendelkező eszközről egy weboldal felkeresése útján. De megtalálható az Android és iOS operációs rendszerű telefonokon, tableteken az alkalmazások áruházában ingyenesen letölthető a Socrative Student és a Socrative Teacher nevű alkalmazás. Ezen keresztül teszteket lehet kitöltetni a diákokkal egy virtuális szobába való belépéssel, mely ideális lehet ellenőrző kérdések megválaszolására az előző órai anyaggal kapcsolatban. Ez esetben a tanárok rá tudnak világítani azokra a sarkalatos pontokra, amelyek fontosak a diákok számára még az eredményes vizsga letételében is. Az alábbi ábrán 2016 második félévéből, Logisztika I. órán kitöltött Socrative tesztkérdéseket és megoldásokat. Láthatunk egy kérdésre adott helyes, illetve egy másik kérdésre adott helytelen megoldás utáni megoldást.

 

A kérdés megválaszolása után az applikáció, illetve az internetes weboldal is megadja a helyes megoldást, amelyet a „szobába” való belépés miatt, a tanár számára is raktározódik, s a végén összesítésben a Tanár látja hányan oldották meg eredményesen a feladatsort, itt lehet esetleg pluszpontokat szerezni, amelyek ösztönzik a diákokat a rendszeres órai felkészültségre, tanulásra.
Tehát a Socrative előnyei a következők:

  • Instant visszajelzés: A diákok valós időben látják az eredményeket.
  • Személyre szabott tartalom: Lehetőség van speciális értékelésre az egyes tanárok részéről a diákok számára.
  • Jelentések: Információk megszerzése perceken belül.
  • Kompatibilitás: Használható bármilyen eszközről vagy böngészőből. 3

5. Online információszerzés

Az internet nemcsak a tanulásban, hanem akár kutatásban is rengeteg segítséget nyújthat. Gyakran a hallgatóknak nincs elég idejük arra, hogy könyvtárba menjenek, ekkor nem árthat, ha hiteles forrásból szerezik meg az adatokat. Ehhez nyújt segítséget többek között a Magyar Tudományos Művek Tára, az Országos Doktori Tanács, a Matarka.hu és a Magyar Elektronikus könyvtár. Ezek folyóiratokat, cikkeket, egész műveket vagy doktori védéseket tartalmaznak.

Előnyei, hogy rengeteg időt megspórolhatnak a hallgatók és kényelmesebben juthatnak hozzá az adatokhoz, ám sok esetben csak a cikkek és folyóiratok töredékét tették közzé online, így ahhoz, hogy a teljes verzióhoz hozzájusson gyakori, hogy a könyvtárakhoz kell fordulniuk.

6. Ellenőrző kérdések:

1.Milyen platformon érhető el a Socrative alkalmazás?

-Bármely wifi adapterrel rendelkező eszközről elérhető,illetve letölthető

2.Telefonáláson kívül mire használják még okostelefonjaikat az emberek?

-Ébresztőórának,naptárnak vagy éppen a neten való böngészésre.

3.Miért nem támogatják egyes tanárok a notebookok használatát az előadásain?

-Mert a hallgató nem jegyzetelésre használja, hanem időtöltésnek és ezzel zavarja a társai,illetve az oktató munkáját.

 

Irodalomjegyzék, források

  1. Huszár-Kőszegi-Ozsváth-Sipos-Szombathelyi-Varsányi (2014): Kütyük használata az előadásokon. Megtalálható: https://burotika.hu/2014-kutyuk-hasznalata-az-eloadasokon/
  2. Báder-Dózsa-Haás-Kirr-Németh-Skadra-Zolván (2009): Hallgatói notebook szerepe az előadásokon. Megtalálható: https://burotika.hu/2009-hallgatoi-notebook-szerepe-az-eloadasokon/
  3. http://www.socrative.com/index.php

 

Készítette: Erőss Máté, Juhász Martin, Szeles Mónika, Szenteleki Eszter, Turóczy Tímea