Halálos is lehet a munkamánia (2015)

A munkamániások körében gyakoribb a stroke.

Több millióan dolgoznak napi 8 óránál többet, és ők a stroke szempontjából különösen veszélyeztetettek közé tartoznak – derül ki a University College London friss kutatásából, amely a The Lancet című szaklapban jelent meg.

Noha konkrét ok-okozati összefüggést nem tudott felmutatni a kutatócsoport, a probléma létezik, és rengeteg ember életminőségét veszélyezteti – derül ki a Vital.hu cikkéből. A szakemberek 25 tanulmány adatait elemezték, amelyek több mint 60 ezer amerikai férfi és nő egészségi állapotát vizsgálták átlagosan 8,5 éves időintervallumon belül.

Kiderült, hogy azok az emberek, akik heti 55 órát vagy annál többet dolgoztak, 13 százalékkal nagyobb eséllyel kaptak szívinfarktust, mint a 35-40 órában dolgozó társaik. Az adatok egy másik összevetése során (amely 17 tanulmányt és közel 529 ezer embert ölelt fel 7 éves időintervallumon belül) bizonyítást nyert az is, hogy a heti 55 órát vagy annál többet dolgozók harmada kapott már stroke-ot.

Az üzenet egyértelmű. Fontos, hogy rendszeresen mozogjunk, megfelelően étkezzünk, odafigyeljünk a mértékletes alkoholfogyasztásra és eleget aludjunk, továbbá ha nem érezzük jól magunkat, időben orvoshoz forduljunk – mondja a kutatást vezető Dr. Paul Wright, a New York-i North Shore University Hospital szakembere.

Wright azt is kiemelte, hogy sokan egyszerűen képtelenek csökkenteni munkaóráik számát, ezért társadalmi szinten van szükség komoly paradigmaváltásra, amely az egészséget a munka elé helyezi.

Szemlézte: Durbák Ildikó