Gartner: lassuló PC-eladások 2005-re

A Gartner kedden megjelentetett jelentése szerint a világméretű PC-eladások lassulnak a 2005-ös évben, miután a legutóbbi lecserélési-időszak lecsengett, azonban még így is egy 9 százalékos növekedés lesz tapasztalható az előző évihez képest.

Az elemzői cég 199 millió PC eladását jelzi előre az idei évre, szemben a tavalyi 183 millióhoz képest. A lassuló növekedés nem meglepő, különösen ha figyelembe vesszük azt, hogy a 2004-es év erős volt a PC-lecserélések szempontjából – magyarázta Ranjit Atwal Gartner-elemző. Mi több, ez a csökkenés 2007-ben és 2008-ban is tapasztalható lesz. “Az alacsony növekedési és bevételi mutatók kettős csapására számítunk” – mondta az elemző. A bevételcsökkenés a zuhanó PC-árakra vezethető vissza. Az csak tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy a magasabb növekedési mutatókkal rendelkező területek az ár-érzékeny feltörekvő piacokhoz tartoznak, ahol inkább az alacsonyabb árfekvésű PC-kre esik a választás.

A Gartner adatai szerint a hordozható PC-k eladása még mindig hajtóerő a piac számára – ezen a területen 17,4 százalékos növekedés volt tapasztalható a 2004-es évben. Az asztali PC-k előrevetített növekedése 6,1 százalékos. A hordozható PC-k már egy ideje átvették a vezetést az asztali gépektől, miután leesett az áruk, és a fejlettebb multimédiás- és vezeték-nélküli képességek miatt a fogyasztók egyre szélesebb körét kezdték el vonzani.

Ahhoz, hogy az asztali rendszerek visszaszerezzék a vezetést, az elemző-cég szerint a szolgáltatóknak digitális média-centerekként kell felkínálnia a gépeket. Bár már van a piacon egy maréknyi multimédia-PC típus, az áraik még elég magasak. Egy további kihívás az asztali számítógép-piac számára a gépek viszonylag alacsony interoperabilitási képessége az egyéb média-eszközökkel, valamint a sokkal kevésbé csábító megjelenés a laptopokhoz és egyéb eszközökhöz képest. Ennek ellenére az asztali rendszerek továbbra is népszerűek lesznek a professzionális felhasználók körében – jegyezte meg Atwal. A PC-piac egyik hosszútávú befolyásoló tényezője lehet az egyre fejlettebb technológiából következő hosszabbra nyúló csereciklus; minél kifinomultabbá válnak a rendszerek, annál kevesbé érzik a felhasználók a csere szükségességét. A Gartner adatai szerint az asztali PC-k jelenlegi csereciklusa 4 év körül mozog, míg a hordozható PC-knél ez az időtartam átlagosan három évre tehető. “Ezek az életciklusok könnyen meghosszabbodhatnak a technológia fejlődésével.” – mondta Atwal.

 

Törőcsik Balázs, 2005.02.15.