 Nicholas G. Carr Egy tavaly, a májusi Harvard Business Review (HBR) hasábjain megjelent cikk hatalmas visszhangot váltott ki az informatikai élet szereplői között. Az azóta eltelt majdnem egy év alatt tetemes mennyiségű nyilatkozat, cikk, sőt, még egy könyv is született a provokatív, az informatikai iparág szereplőit kényesen érintő témában. Az írás szerzője, Nicholas G. Carr merészen nem kevesebbet állított, mint hogy az informatika stratégiai jelentősége napjainkban rohamosan csökken, majd végképp el fog tűnni. Véleménye szerint a vállalatok nem lesznek vagy már most sem képesek jelentős és tartós versenyelőnyre szert tenni az informatika alkalmazásával. Indoklása szerint tömegáruvá válásával megszünt az informatika megkülönböztető képessége, és immár inkább kockázati tényező, mintsem versenyelőnyt nyújtó startégiai elem. Meglátása az, hogy több, más infrastrukturális technológiához hasonlóan, mint a vasút, az elektromosság vagy a telefon, az informatika elterjedtsége, kiépítettsége már az érettség szakaszában van. Véleménye szerint az informatika segítségével szerezhető előny elenyésző, mivel az eszközök, berendezések bárki számára hozzáférhetővé váltak, miközben a pillanatnyi versenyelőnyhöz juttató megoldások túlságosan könnyen lemásolhatóak lettek. Ezáltal az informatika immár nem vállalati, hanem makrogazdasági szinten fejti ki kompetitív hatását, így stratégiai szempontból a nemzetgazdaságok számára bír jelentőséggel. Állítását részben azzal is igazoltnak látja, hogy az informatikai beszállítók napjainkban egyre inkább IT-közműként kommunikálják magukat, és ennek megfelelően alakítják ki árazási és finanszírozási politikájukat. Egyre több szolgáltatást az elektromossághoz, vízhez vagy gáhzoz hasonlóan fogunk vásárolni, azaz a használat függvényében. Carr kutatási eredményekre alapozva azt állítja, hogy az informatikára fordított beruházások nincsenek összhangban a vállalati eredménnyel. Az IT általános elterjedtsége, tömegszerűsége következtében a megszerezhető előny minimális, és nem igazolja a költekezések mértékét. A kiemelkedő informatikai költekezéssel ritkán esik egybe kiemelkedő vállalati profit, sőt, a legjobb eredményeket azok a cégek érték el, melyek kevesebbet fordítottak IT-re. Az írás kutatások eredményeire hivatkozva azt tanácsolja a döntéshozóknak, hogy védekező állásba helyezkedve kockázati és költségtényezőként tekintsenek az informatikára. Immár a pazarlás jelenti az egyik legnagyobb veszélyt, mely nem hogy előnyhöz nem juttat, hanem akár hátrányos helyzetbe is hozhat egy vállalatot. Ezzel kapcsolatban óvja a cégeket attól, hogy úttörő szerepet vállaljanak és mindig a legutóbbi fejlesztéseket, termékeket alkalmazzák. Ezzel túl nagy kockázatot és költséget vállalnak fel, ami ritkán megtérülő befektetés. Moore törvénye nem csak azt garantálja, hogy az egy lapkára integrált tranzisztorok száma 2 évente megduplázódik, hanem azt is, hogy az adott képesség, teljesítmény költsége folyamatosan és rohamosan zuhan. Így minél tovább várunk ki, annál többet kapunk a pénzünkért. Erre példaként hozza fel a Dellt és a Wal-Martot, melyek véleménye szerint sosem jártak élen az új technológiák adaptálásában, hanem kivárásra játszottak, míg ki nem derült, mi a piac ítélete, mi lesz az adott technológia sorsa. A szerző végezetül a kockázatokra hívja fel a figyelmet. Az informatika mára sokkal több veszélyt hordoz magában, mint amennyi előnyszerzési lehetőség lakozik benne. Gondoljunk például az elektromos áramra: mi történik, ha egy vállalat áram nélkül marad? Az informatika, bár elvesztette megkülönböztető képességét, alapvetővé vált egy modern üzlet működésében, ezért folyamatos működésének biztosítása kritikus jelentőségű. Meglátása szerint napjainkban, bár rengeteg pénz megy el adat- és üzembiztonsági kiadásokra, túl kis figyelmet szentelnek a döntéshozók erre a kérdésre. |
| Carr cikke — valljuk be, nem váratlanul — akkora visszhangott váltott ki az olvasók körében, hogy a HBR szerkesztősége csokorba gyűjötte a legjobbnak, legtartalmasabbnak ítélt válaszokat és Carr rövid válaszával, összegzésével kiegészítve közzétette azokat.
A cáfolatok többsége viszonylag heves hangvételű, élesen támadja Carrt, minden egyes lényeges állítását pellengérre állítva. Éppen ennek következtében az ellenérvek néhány esetben már olyan dolgokat adtak Carr szájába — vagyis tollába –, melyket nem írt le, olyan állításokat cáfolva, melyeket az ominózus cikk egyáltalán nem tartalmazott. A félreértések számára az egyik lényeges alapot a cikk címe szolgáltatta, mely félrevezető és szöges ellentétben áll annak tartalmával. Carr ugyanis egyedül az informatika stratégiai jelentőségének leértékelődéséről beszél, ezzel párhuzamosan azonban ő maga is azt állítja, hogy az a modern üzletmenet számára alapvető fontossággal bír, éppen ezért kockázatkezelése kiemelt figyelmet érdemel. Az IT Doesn’t Matter cím választása kétségtelenül provokatív, és figyelemfelkeltő, azonban egy hitelesnek tartott, mérvadó magazinban, mint amilyen a HBR, a mai olvasói szokásokat figyelembe véve igen szerencsétlennek is tekinthető egyben. Ezt az egyik levél írója is megemlíti, vannak azonban, akik a címtől vezérelve az egész írást rosszul értelmezik. A legtöbb bírálat azt hangsúlyozta, hogy az informatika felhasználása, kiépítettsége egyáltalán nem tekinthető érettnek, befejezettnek. Komplexitásából és abból fakadóan, hogy rengeteg eljárást, technológiát foglal magába, belátható ideig ez nem is fog bekövetkezni. Ebből kifolyólag a folyamatos innovátorok, akik élen járnak a megfelelő technológiák üzletmenetbe való implementálásában, nehezen behozható előnyre tehetnek szert. A vita érdekessége, hogy példakánt mind pro és kontra felhozzák a Wal-Martot és a Dellt. Carr szerint ezek a vállalatok technológiai követők, míg az ellentábor szerint éppen ezek a cégek bizonyították be, hogy az informatika segítségével igenis tartós versenyelőnyre lehet szert tenni. Hibás továbbá az a hasonlat, mely a többi infrastrukturális technológiához hasonlítja az IT-t, mivel a felsorolt példák mindegyike rettenetesen tőkeintenzív és a hatábevétel és határköltség folyamatosan közelített egymás felé, míg végül eltűnt a haszon, és további beruházásoknak nem volt értelme. A szoftvereknek (és bizonyos értelemben a hardvereknek) ezzel ellentében nincsen határköltsége, így minden egyes újabb bevétel tiszta nyereség formájában realizálódik. Bár az informatikai eszközök tényleg tömegszerűvé, mindenki által elérhetővé váltak, a felhasználásuk módja, ahogyan egy-egy szervezet a folyamataiba beilleszti őket, sosem válhat azzá, mindig egyedi marad. Az informatika új üzleti, választási lehetőségeket tár a helyesen felhasználók elé. Ebben rejlik igazi ereje. Azok, akik úgy tekintenek az informatikára, mint közüzemi inputra, elszalasztják ezeknek a lehetőségeknek a létrehozását és kiaknázását, amiért a későbbiekben csúnyán megfizethetnek. Sokak szerint az informatikára nem mint eszközök és szolgáltatások összességére kellene tekinteni, hanem mint folyamatos innovációs lehetőséget nyújtó folyamatra. Bár Carr azt állítja, hogy az úttörő szerep veszélyes és nem éri meg a kockázatokat, a cáfolatok többsége ennek ellenkezőjét állítja, éppen az előbb is említett Wal-Martot példaként felhozva. Szerintük a folyamatos innovációval, az újabb és újabb technológiák átültetésével újabb és újabb lehetőségek állnak az üzleti döntéshozók rendelkezésére, ami további innovációt tesz lehetővé. Ez a folyamatos innováció az, mely előnyhöz juttathat vállalatokat. Az eljárások, az üzleti folyamatok vagy a munkakultúra komplexitásukból fakadóan nehezen másolhatóak, ezenkívül a feltárásuk is nehézkes, mivel azokat a vállalatok nem tárják a világ elé. |
| Egyesek szerint éppen ezért nem csoda és nem is jó érv, ha a Carr által citált kutatás nem talált összefüggést az informatikai költekezések és az eredményesség között, mivel a vállalatok többsége tévesen tekint rá és használja az az informatikát. Ezt bizonyítja, hogy több iparágat megvizsgálva azokban volt megfigyelhető az eredményesség és az IT-tőkeberuházások közötti pozitív kapcsolat, ahol egy innovátor, úttörő vállalat helyesen ismerte fel az IT-ben rejlő potenciált és megfelelően illesztette be azt tevékenységébe, rákényszerítve az iparág többi szereplőit is ugyanerre.
Részben az informatikai beszállítók is felelőssé tehetőek a helyzetért, mivel régóta egyszeri eladás-központú üzletpolitikát és kommunikációt folytatnak a piaccal. Az a nézet azonban, hogy egy rendszer megvásárlásával megoldódnak egy szervezet problémái, alapvetően téves. Ezért a szolgáltatóknak is fel kell ismerniük, hogy sokkal kiterjedtebb a feladatkörük, sokkal szélesebb körű tanácsadással és szolgáltatással kell megjelenniük, hogy a vállalatok tényleg élhessenek az informatika adta előnyökkel. Carr azon meglátásával, hogy az informatika nagy kockázatokat hordoz magában, mindenki egyetért. Napjaink modern üzleti életében egyre kevésbé maradhat életképes az, aki nem él az informatika adta lehetőségekkel. A verseny a világpiacon, a globális szereplők között a legöldöklőbb, éppen ezért egy mai multinacionális vállalat számára az informatikai rendszerek meghibásodása, leállása vagy az illetéktelen behatolás és az adatok nem kívánt módosítása mind jelentős anyagi károkat okozhatnak közvetlenül is, nem beszélve az elvesztett üzletek értékéről. Éppen ezért kiemelt figyelemmel kell kezelni ezeknek a rendszereknek a megfelelő védelmét és rendelkezésre állásának biztosítását. Ez nem jelenti azonban sem azt, hogy a technológiai vezetés nem kifizetődő — természetesen nem feltétlenül az –, sem azt, hogy a befektetéseket vissza kellene fogni. Kétségtelen, hogy sok vállalat számára a meglévő rendszerek teljesítményének puszta növelése — gyorsabb hálózat, gyorsabb PC-k és kiszolgálók — nem hoz megtérülést, viszont az üzleti tevékenységek eredményességének és hatékonyságának fokozására, a belső és külső információszerzésre és azok előállítására, a munkakultúra ehhez való igazítására, a vezetés átszervezésére még hatalmas mennyiségű pénzt, időt és fáradságot kell fordítani. Az informatikát arra kell használni, hogy stratégiai célkitűzéseinket elérjük. Lehetőségeket kínál fel, hogyan tehessük meg. Carr elismeri, hogy rossz szót használt, mikor azt mondta, hogy az informatikai vezetők munkájának unalmassá kell válnia. A CIO szerepe továbbra is érdekes marad, viszont stratégiai fontossága véleménye szerint leértékelődik és a kockázatok menedzselésével kell inkább foglalkoznia, ami nagyon is szerteágazó és izgalmas feladat. Összegzésként elmondható, hogy nem maguk az IT-rendszerek számítanak, hanem a “hogyan”, vagyis hogyan használja fel azokat a vállalat, hogyan illeszti bele működésébe és hogyan aknázza ki a bennük rejlő lehetőségeket. Carr erre nemes egyszerűsséggel azt felelte immár több alkalommal, hogy ennek ellenkezőjét nem is állította, sőt, egyetért vele. Hangsúlyozza, hogy cikke nem ennek cáfolatáról szól, hanem arról, hogy az informatikai megoldások, az infrastruktúra ma már önmagában kevés vagy semmi előnyhöz nem juttatja az üzleti világ szereplőit. Ez régebben nem volt igaz, mikor még az IT-rendszereket a nagyvállalatok házon belül vagy egyedi megrendelésükre dolgozták ki, így az IT-infrastruktúra megléte még önmagában is képes volt tartós versenyelőnyt nyújtani. |
| Véleményem szerint a cikket igen sokan félreértelmezték, amiért nagy mértékben maga a szerző is felelős. Valószínű, hogy sokakat már a cím is annyire felbosszantott, hogy annak tartalmát már képtelenek voltak lehetőleg minél objektívebben szemlélni.
Tévesnek érzem Carr azon megállapítását, mely szerint az informatikai infrastruktúra kiépítettsége közel van a csúcspontjához, a növekedés lassul, a piac érett szakaszba lép. Ez talán az Egyesült Államokra és néhány fejlett országra lehet érvényes, azonban a világ nagy részén a kiépítettsége még felszálló ágban van, tehát a globális IT-ipar növekedési potenciálja jelenlegi méretének többszöröse. Egy olyan iparágat pedig, amely belátható időn belül megtöbbszöröződik, nem nevezhetünk érettnek. Általános érvénnyel nem fogadható el Carr azon érvelése sem, hogy a vállalatok számára nem kifizetődő úttörő szerepet vállalni az újabb és újabb információs technológiák kipróbálásában és átültetésében, mert a korai bevezetés költségei és kockázata meghaladná az előnyökből realizálható hasznot. Carr semmiféle empirikus adattal nem támasztja alá ezen állítását, így az elméleti síknál maradva nehezen hihető, hogy egyetlen iparág sem létezik, ahol egy újabb eljárás korai helyes implementálása ne hozna előnybe egy vállalatot. Gondoljunk a logisztikára nagy mértékben támaszkodó szektorokban — kereskedelem, gyártás — a rádiós azonosításra, azaz az RFID bevezetésére. Carr egy vitában tagadta, hogy az RFID alkalmazása stratégiai jelentőségű lenne a vállalatok számára, mivel véleménye szerint az a vonalkódhoz hasonlóan hamar olcsóvá és széles körben elterjedté fog válni. Állítja ezt magabiztosan annak ellenére, hogy a technológia nagy befektetést, az üzleti eljárásokhoz való illesztése és az általa létrehozott lehetőségek kihsználása rengeteg időt, munkát emészt fel a szűkös szakértelem és tapszatalat mellett. Egy-egy sikeres implementáció lemásolása a felismerés, döntés, megtervezés, kivitelezés és ellenőrzés folyamatának figyelemebe vétele mellett akár a több éves nagyságrendet is elérheti. Tévesnek tartom azt a szemlélet is, miszerint az IT által összes magába foglalt technológia általánosan elterjedt, tömegszerű lenne. Igazat kell neki adni abban, hogy rengeteg informatikai eszköz, eljárás és szolgáltatás vált az elmúlt évtizedekben széles körben hozzáférhetővé — PC, kiszolgálok, internet, intranet, mobiltelefon — és ezek önmagukban többé nem nyújtanak megkülönböztetési lehetőséget. Az IT ezen részeire fordított kiadásokat valóban szigorú ellenőrzés alatt kell tartani, mivel az extra kiadások valószínűleg nem hoznak magukkal semmiféle megtérülést. A példaként említett RFID mellett azonban számtalan olyan terület van, ahol a jövőbeni fejlesztések nagy reményeket hordoznak, ilyen például a mesterséges intelligencia — esetleg a mesterséges élet — is, vagy említhetnénk a holografikus kijelzőket és az ember és gép közötti kapcsolódási felületben rejlő potenciált. Ezenkívül az egyes technológiák hiába hozzáférhetőek bárki által, a tapasztalat szerint a legtöbb vállalat egyáltalán nem nevezhető korai felhasználónak, így az élenjárók kitanulva a folyamatos újítás, innováció képességét, lényeges előnyt szerezhetnek. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a bárki által elérhető informatikai eszközök, eljárások kombinálásával egy vállalat olyan belső informatikai infrastruktúrát képes alkotni, mely egyedi. Amiben mind Carr, mind bírálói egyetértenek az az, hogy az informatika jelentősége csak fokozódni fog a jövőben. A globális versenyben már ma elmondható, hogy korszerű és megfelelően működő informatika támogatás nélkül egy vállalat sem lehet életképes hosszútávon. Ebben a kiélezett versenyben való igaz, hogy az informatikai infrastruktúra szimpla kiépítése már nem elegendő ahhoz, hogy annak versenyelőnyét kiaknázzuk. A hangsúly a komplex üzleti eljárásokhoz való illesztésnek a módjában és az új lehetőségek felismerésében és kihasználásán van immár. Szintén elmondható, hogy ellentétben a nyugati vagy a japán helyzettel, itthon vagy a régióban sok éves lemaradással bírunk az informatika használatának területén, éppen ezért Carr megállapításai, bár figyelemre méltóak, még kevésbé érvényesek Magyarországra. |
