Az írógép feltalálása (2006)

1866. december 18-án a tiroli származású Peter Mitterhofer megalkotta az első működőképes írógépet, amit először Bécsben, a császári udvarban mutatott be. Az írógép tömeggyártása az 1900-as évek elején kezdődött, és a második világháború után már az elektromos masinák is megjelentek a piacon.

1822-ben a tiroli Patschinsban született Peter Mitterhofer, az írógép feltalálója. Az eredetileg asztalosnak tanult Mitterhofer 40 éves koráig Franciaországban, Hollandiában és német földön vállalt munkát, majd egy ács lányával házasságot kötve, szülőfalujában telepedett le.

A későbbiekben az ács szakmából élő Mitterhofer a munka mellett sok minden mással is foglalkozott. Állítólag falujában jóhangú énekesként és szórakoztató hasbeszélőként tartották számon, valamint hangszerkészítőnek sem volt utolsó.

Neve mégis az általa feltalált írógépnek köszönhetően maradt fent. 1864-ben alkotta meg az első, még csak kísérleti jelleggel készült masináját, a „bécsi modell”-t, majd 1866. december 18-án megszületett a „merániai modell”-re keresztelt, első működőképes írógépe is.

A második típust először Bécsben, a császári udvarban mutatta be, ahol Ferenc József 200 guldent adott a feltalálónak munkája elismeréseképpen. A gép továbbfejlesztése azonban anyagi támogatás híján elakadt és Mitterhofernek még a szabadalmaztatásra sem volt pénze.

Peter Mitterhofer még élt, amikor Christopher Latham Sholes Amerikában hatalmas sikert aratott az általa megalkotott írógéppel. Az osztrák feltaláló kénytelen volt tudomásul venni, hogy a babérjait más aratta le.

Az írógép tömeggyártása az 1900-as évek elején kezdődött, és a második világháború után már az elektromos masinák is megjelentek a piacon, melyek a személyi számítógépek térhódításáig az irodák legmegbecsültebb darabjai voltak.

Kun Enikő 2006.12.18.