Az irodák újragondolása (2020)

Májusban a Twitter vezérigazgatója, Jack Dorsey bejelentette, hogy cége megengedi a szociális távolságtartás szabályai miatt otthonról dolgozó alkalmazottai számára, hogy tartósan folytathassák ezt a gyakorlatot. Sok más nagyobb vállalat – a Facebooktól a francia autógyártóig, a PSA-ig – is azt tervezi, hogy jóval több munkavállalója fog otthonról dolgozni a koronavírus-járvány végét követően.

Az irodák is a járvány áldozatai lesznek?

Az 1960-as években az amerikai jövőkutató, Melvin Webber azt jósolta, hogy a világ el fog jutni a város utáni korszakba, amikor egy hegy csúcsáról is lehetséges lesz közvetlen, valós idejű kapcsolatokat fenntartani a cégekkel.Az 1990-es évek végi dotcom boom alatt az internetalapú cégek felemelkedése ezt a jövőt még közelebb hozta. Ahogy a brit újságíró, Frances Cairncross írta 1997-ben, az internet a „távolság halálát” hozza. Ahogy a távolságok megszűnnek, szól az érvelése, az irodák – és a városok – irrelevánssá válnak.

Úgy tűnhet, elértük ezt a pontot. Sok olyan munkát végeznek otthonról a járvány idején, amelyekről egykor azt gondolták, hogy közös munkahely kell hozzájuk. Mégis, mindenki, aki már részt vett egy zoomos videokonferencián, tudja, hogy a munkatársakkal otthonról történő egyeztetés gyakran továbbra is jóval nehézkesebben oldható meg, mint egy hagyományos értekezleten.

A probléma mélyebben gyökerezik annál, mint hogy ezeknél az online meetingeknél esetleg szakadozik a hang. Ahogy Mark

Granovetter szociológus mondta 1973-ban, a működő társadalmakat nemcsak erős kötelékek (szoros kapcsolatok), hanem gyengébb kötelékek (lazább ismeretségek) is alkotják.

Miközben az erős kötelékek jellemzően egymást átfedő hálózatokat hoznak létre – a legjobb barátaink gyakran egymásnak is közeli barátai –, addig a gyengébb kötelékek az emberek egy nagyobb és eltérőbb jellegű csoportjaival kötnek össze minket.

A különböző társadalmi körök összekötésével a gyengébb kötelékek nagyobb valószínűséggel kapcsolnak össze minket új elképzelésekkel, megkérdőjelezve prekoncepcióinkat és erősítve az innovációt. A videocset és a közösségi média segíthet fenntartani a szoros kapcsolatainkat, azonban nem valószínű, hogy újakat tud létrehozni, nem is szólva a társadalmi köreinken kívül lévő emberekkel való kapcsolatainkról.

Úgy tűnik, megerősíti ezt az MIT hallgatóitól, professzoraitól és ügyintézőitől a járvány során beérkező adatok elemzése is. A kutatás első eredményei azt mutatják, hogy az interakciók szűkültek: az emberek több üzenetet váltottak egy kisebb körön belül. Egyszóval a meglévő szoros kapcsolatok mélyültek, míg a lazább ismeretségek akadoztak.Talán a jövőben majd lehetséges lesz a gyengébb kapcsolódások online összekötése is. Most azonban az online platformok még nem alkalmasak erre.

Éppen ellenkezőleg, az online platformok gyakran kiszűrik az ismeretlen személyeket vagy a nekünk nem tetsző eszméket – ez már a járvány előtt is erősítette a politikai polarizációt –, ily módon a lezárások miatt kikényszerített társadalmi buborékok egyre áthatolhatatlanabbá váltak. A közös fizikai terek tűnnek az egyetlen orvosságnak ezzel a fragmentációval szemben.Az irodák, amelyek a mélyebb interakciókat segítik elő az eltérő hátterű, egymással lazább ismeretségben álló emberek között, különösen hatékony eszközei lehetnek ennek a problémának a kezelésére.

A cégek jól teszik, ha nem mondanak le teljesen az irodáikról, mind a saját érdekük, mind annak a társadalomnak a jólléte miatt, amelyben működnek.

Ehelyett megengedhetik a munkavállalóiknak, hogy többet legyenek otthon, miközben lépéseket tesznek annak érdekében, hogy az irodában töltött idő hasznos legyen a gyengébb kötelékű kapcsolatok kialakítására.Ez jelentheti például a hagyományos irodakialakítás átformálását oly módon, hogy az egyéni munkavégzés nyitottabb, dinamikus térben történjen.

A koronavírus-járvány megmutatta, vannak eszközeink arra, hogy összeköttetésben maradjunk egymással akár egy hegy csúcsáról vagy – ahogy a mostani esetben – a konyhaasztal mellől. A kihívás most az, hogy a fizikai terek segítségével elhagyhassuk a saját kis elkülönült szigeteinket. Ez az iroda újjászületése lehet egy olyan formában, amely erősíti a legfőbb előnyét, azt a képességét, amely az emberi kapcsolatok minden formáját támogatja.

Copyright: Project Syndicate, 2020
www.project-syndicate.org
https://www.vg.hu/velemeny/a-kozgazdaszok/az-irodak-ujragondolasa-2-2364914/

https://www.project-syndicate.org/commentary/covid19-remote-work-office-benefits-by-carlo-ratti-2020-06?barrier=accesspaylog