Akkora informatikai áttörés jön, amilyet rég nem láttunk (2009)

A számítástechnika világa az élményközpontúság felé mozdult, mert a felhasználók a termékek érzelmi és élményoldalát keresik a mobiltelefonoktól a játékkonzolokon át a számítógépekig. Ma már ez hajtja a fejlesztéseket és a piacot, ahol rövidesen régóta nem látott nagy áttörés várható – állítja Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója, akinek a Windows 7-es operációs rendszer premierje után tettük fel kérdéseinket.

hvg.hu: Az informatika nem folyamatosan, hanem ugrásokban fejlődik. Először a nagygépek uralkodtak, aztán jöttek a PC-k, megjelentek a grafikus kezelői felületek, a PC-hálózatok, aztán az internetes alapú megoldások. Legutóbb pedig a vezeték nélküli technológiák hoztak fejlődést. Mi lesz a következő ugrás?

Drajkó László: Az elmúlt időben a fejlesztések középpontjában a biztonság állt, különösen azután, hogy az internetes alkalmazások elterjedtek. Ez húzta a piacot. De ne feledjük, hogy a hagyományos egymagos PC-k világában az órajel sebességének növelése alapozta meg, hogy nagyobb erőforrás igényű szoftvereket lehessen a piacra vinni. Amikor megjelentek a több magos processzorok, minden megváltozott, mert a nagyobb számítási teljesítményt a hardver már máshogyan állította elő. Így a szoftverfejlesztések is más irányt vettek. A világ most már a természetes felhasználói felületek (natural user interface) felé tart. Ezek például a hang- vagy gesztusvezérelt interfészek. (Lásd a videót.)

Bár a billentyűzet és egér nem fog eltűnni, olyan helyeken, ahol nem ez a leghatékonyabb, más megoldásokat fognak használni, például hangutasításokat adhatunk vagy a gép a mozdulatainkat érzékeli, s azoknak megfelelően hajtja végre az utasításokat. Az összes nagy telekommunikációs gyártócég jövőképében megjelent az úgynevezett három képernyős stratégia. Eddig volt a PC és a mobiltelefon, de ehhez most hozzá kapcsolódik a televíziós képernyő is, amit szintén informatikai felületként fognak használni. Itt az ember és a képernyő közötti kapcsolat messze túl fog lépni azon, amit ma a távirányító megenged.

hvg.hu: Az otthoni felhasználók körében ezt nem nehéz elképzelni, de az informatikai piac nagyobbik részét ma mégiscsak a professzionális felhasználók uralják. Hogyan gyakorolhatnak húzó hatást erre a szegmensre a „szórakoztató” megoldások?

D. L.: Hadd kezdjem egy konkrét példával! A chat kezdetben a privát kapcsolattartás eszköze volt egy meglehetősen fiatal felhasználói csoport körében. Ma viszont az üzleti életben jut egyre komolyabb szerephez. A megbeszéléseken a háttérből chat-csatornán információval lehet ellátni, támogatni a tárgyalásban részt vevő feleket. Azaz sokkal nagyobb tudásbázisból dolgozhatnak, mint amit egy-egy ember képes fejben tartani. Ez jelentősen megnövelheti a hatékonyságot és az eredményességet. Egyre inkább mindent és azonnal kell tudni adni, a tárgyalási háttértechnológia így versenyelőnyt jelenthet. Hatékonyságában a chat messze felülmúlja az sms-t és az e-mailt is.

Általában véve pedig az üzleti élet szereplői egyben magánemberek is, akik a privát életükben megtapasztalt élményközeget egyre szívesebben látnák az üzleti informatikai megoldásoknál is. Ez sok mindenben látszik. Például a cégek kommunikációs sémája is megváltozott. Számos vállalat elkezdett vírusmarketinget használni. Nem egyszer saját paródiájukkal kampányoltak, amit a hagyományos és igen költséges marketingcsatornákon nagyon kockázatos lett volna közreadni

hvg.hu: Az üzlet azonban mégsem az élvezetekről szól elsősorban. Azaz, ha ezek az élvezetes megoldások nem hoznak hasznot, nem fogják őket használni.

D. L.: Dehogynem! Ma is sok olyan informatikai eszközt (notebookot, okos telefont stb.) használnak, amelyek alkalmazása csak a hatékonysággal nem volna indokolható. Az eszközök és alkalmazások érzelmi értéke egyre többet nyom a latban. Másfelől e trendnek azért sok konkrét haszna van. A végső előny végül mégis a hatékonyság és gyorsaság javulása, hiszen ezek a szeretett eszközöket intenzíven fogjuk használni, sőt máris intenzívebben használjuk őket, mint amelyeket nem szeretünk vagy unalmasnak tartunk. Ezek egyre több területen jelennek meg, a használatuk az érdeklődéstől függ és nem attól, hogy előírják-e. Elkezd kiépülni egy olyan érzelmi réteg a technológia tetején, mint például az autóiparban. Azaz egyre több rajongó lesz, s nem csak szakmai oldalon, mint korábban. A változás abban nagyon nyilvánvalóan látszik majd, hogy a piac egészét áthatja ez a márkákhoz vagy termékvonalakhoz köthető érzelmi viszony, olyannyira, hogy a fejlesztéseket és a piaci versenyt is jelentős mértékben ez hajtja majd. Érzelmi oldalról lehet majd megmozdítani a vásárlói csoportokat, tömegeket, ahogy ezt más életérzéshez kapcsolódó termékek esetén már megtapasztaltuk.

hvg.hu: A trendi dolgokat eddig is szerették a felhasználók. Elég csak az Apple termékeire gondolni, amelyeket legalább annyira az érzelmi közeg ad el, mint a műszaki tartalom. Mi változik akkor?

D. L.: E tekintetben a piaci fejlődésnek még csak az elején tartunk. De már kialakult egy meglehetősen széles „függő” réteg a fiatalabb korosztályokban, akiknek „rá kell néznem az e-mailemre, rá kell néznem a chatemre, meg kell néznem, hogy kik vannak online, meg kell néznem a közösségi oldalaimat” érzése a mindennapi tevékenység szerves része, azaz az életformájuk elemévé vált. Ez egy horizontális struktúra, mert rengeteg dolog van, amiért rendszeresen vissza-vissza kell térni az online világba, ami egyre nagyobb teret hasít ki az életünkből. A szakmának el kell kezdeni kiszolgálnia az e területen megjelenő igényeket. A piac fejlődésében, a termékek terjedésében, a használat intenzitásában az érzelmi motívumoknak fontos szerep jut majd.

hvg.hu: A hétvégén bemutatkozott a Windows 7, amelytől a szaksajtó jelentései alapján jelentős változásokat várhatunk a mindennapi PC-használatban. Vajon ez az új operációs rendszer mennyiben erősítheti meg technikailag azt a trendet, amelyről az imént beszélt?

D. L.: Azt kell mondanom, hogy a Windows 7 megjelenése úgy kellett már az IT-piacnak, mint egy falat kenyér. Most mindenki kiutat keres a válságból, igyekeznek új módszereket bevezetni, új termékekkel előrukkolni, s ehhez a Windows 7 nagyon erős stimulust ad. Ahogy erről beszéltünk már a hardverek jelentősen megváltoztak, s a többmagos processzorokhoz másfajta rendszert kellett fejleszteni. Azok a biztonsági megoldások, amelyek megjelenése a Vistához köthető, a Windows 7-ben is benne vannak, de itt a hangsúly nem ezen, hanem egy a korábbiaknál sokkal hatékonyabb és vonzóbb felhasználói felületen vannak. Ez egyértelműen az említett trend érvényesülését fogja támogatni.

hvg.hu: A Vista esetében már jól látszott, hogy a korábbi verziót, az XP-t a felhasználók, különösen a hálózatokat működtető vállalatok nem szívesen hagyják el, ha ennek nem látják kézzelfogható üzleti előnyét. Nem félnek tőle, hogy a migráció ezúttal is igen lassú lesz?

D. L.: A Windows 7 jobb helyzetben startol, mint a Vista. Az alkalmazások kompatibilitásának megteremtése ugyan költségekkel járhat, de míg ez a Vistánál komoly kihívás volt, a Windows 7 esetében erre nem kell számítani, mert ami kompatibilis volt a Vistával, az a Windows 7 alatt is futni fog. Az átállás üzleti környezetéről azt is tudni kell, hogy elsősorban licence-szerződéseket értékesítünk a közép- és nagyvállalati szegmensben, a kisvállalatok között pedig vannak licence-szerződések és egy-egy termékre vonatkozó licenciák is. A nagyvállalati előfizetéseknél azonban a szerződés engedélyezi bármelyik, azaz a mindenkori utolsó termékverziók használatát is, így ott a Windows 7 bevezetéséért nem kell fizetni. Továbbá a Vistának nagyon komoly hardverigénye volt akkor, ami a számítógéppark jelentős részében gondokat okozott. A Windows 7 esetében ilyen gondok nem fognak adódni, hiszen régebbi kisebb teljesítményű gépeken is elfut, így emiatt nem lesz szükség géppark cserére. Olyannyira, hogy az eredetileg XP-vel kibocsátott netbookokon is gond nélkül működött tesztelések során. Azaz csökkent az erőforrásigény, s a régi gépeken hatékonyabban működik a Windows 7, mint bármelyik korábbi operációs rendszer. De ez csak a gép és operációs rendszer közötti hatékonyság. Ehhez jön még a gép és ember közötti javuló hatékonyság, ami sok egyéb mellett a vonzóbb felhasználói felület és egyszerűbb kezelés miatt jelenik meg.

hvg.hu: Ezt értsük úgy, hogy az új operációs rendszer olyan környezetet teremt, amiben ugyan az a feladat gyorsabban végezhető el? Hogyan lehet ezt mérni?

D. L.: Ha játszunk egy kicsit a számokkal, akkor megnézhetjük például, hogy a Windows 7 bootolási folyamata körülbelül 3 perccel gyorsabb, mint az elődöké. Ez egy embernél 200 munkanapon 600 percet, azaz 10 órát jelent, így egy munkanapot pusztán csak ebből visszakap a cég, ha mindenki ilyen munkaállomáson dolgozik, más szóval az Windows 7 bevezetése önmagában fél százalékos termelékenység-növekedést eredményezne. Az is kimutatható, hogy a Windows 7 kevesebb energiát fogyaszt, ezzel évente és gépenként 10 ezer forintot lehet megtakarítani, ami száz gép esetében egymillió forint. Így elvileg az első év végén ezekből az apróságokból összeadódhat annyi, hogy a szoftver kitermeli a saját árát. A tesztek szerint azonban a rendszer nagyvállalati bevezetése munkahelyenként hozzávetőleg 100 dollárba kerül, de a megtakarítás – ami a hatékonyság javulásából, energia megtakarításból, munkaidő visszanyerésből és más elemekből adódik össze – a 200 dollárt is elérheti egy év alatt. Azaz a bevezetés megtérülése 6 hónapos.

hvg.hu: A közvéleményt azonban többnyire nem a nagyvállalati rendszerek, illetve nagyvállalatok informatikára fordított kiadásai szokták borzolni, hanem a közbeszerzések. A közszférára vonatkozó vizsgálatok is ilyen kedvező képet mutatnak?

D. L.: Az átállás a közcélú felhasználásban is ugyan azt a hatékonyságot hozhatja, mint a vállalati világban. Sőt az általános és középiskolákban például sok régebbi gépre nem tudják telepíteni a Vistát, a Windows 7 viszont újra életet lehelhet ezekbe az eszközökbe, amelyeket most ismét szolgálatba állíthatnak. A közbeszerzés, a kormányzati- és akadémiai felhasználás nagyon fontos része a Microsoft piacának, de semmiben nem tér el a többi szegmensétől. Az üzletünk 20 százalékát helyezkedik el a közszférában és a 80 százaléka az üzleti és lakossági piacon. A szoftvereink minden szegmensben teljes körűen jelen vannak, ugyan az a piaci részesedésük és legfeljebb abban van mozgás, hogy melyik szegmensben mekkora az aránya a jogtiszta termékeknek, és mekkora a kalózszoftverek jelenléte. Emellett Magyarországon a nagyvállalatok 90 százaléka, a kkv-k kétharmada, a közszféra, s benne az iskolai- és campus-program is megkapja a Windows 7-et. Igazából elég keveseknek kell fizetniük a migrációért.

D. L.: A Microsoft hitelminősítése AAA, amit azt hiszem, hogy a bankszférán kívül egyedül mi mondhatunk el magunkról. De azért az igaz, hogy az egész IT-szektor érzi a recessziót, de az IT-piac relatív teljesítménye azért nem rossz. A PC-piac azonban csökken ezen belül, a hazai összeszerelésű gépek aránya egyre jelentéktelenebbé válik, a notebookok gyors térnyerése miatt. Ez persze negatívan hat a szoftverkereskedelemre is. A Windows 7 megpezsdítheti a piacot, s a bevezetéséből fakadó megtakarítások lehetővé teszik, hogy a cégek további alkalmazásfejlesztésekbe fogjanak. Ez jó nekünk, mert egy sor korábban is említett új típusú alkalmazás bevezetése válik lehetővé. Sőt, további teret hódíthat a hatékonyabb informatikai működést lehetővé tévő virtualizáció, az energiatakarékosabb működés, stb. Összességében akkora technológiai megújhodási ciklus küszöbén állunk, amit az elmúlt tíz évben, az internetes kombinált technológiák megjelenése óta nem láttunk. Ez az új ciklus talán éppen a Windows 7 megjelenésével veszi kezdetét. Végső soron azonban most nem csak a Microsoft és a piaca a fontos, hanem a cégünkhöz kötődő több mint 3 ezer kis és középvállalatból álló vállalkozási kör, amely több mint 20 ezer embernek ad munkát. S ehhez társul még cégek hosszú sora a felhasználói oldalon, amelyek a Microsoft termékekhez kapcsolódó feladatkörökben 30 ezer embert tartanak munkában. Így minden forint, amire a Microsoft szert tesz árbevételként, 8,83 forint árbevételhez juttatja az ökoszisztéma vállalatait.

 

Az International Data Corporation (IDC) piackutató cég tanulmánya szerint 2009-ben 558 milliárd forint lesz a magyar IT-piaci költés. A piac 2008 és 2013 vége között évi 2,9 százalékkal bővül, miközben a GDP éves növekedése 0,6 százalékra várható. Az IT-vonatkozású tevékenységek 360 milliárd forint adóbevételt termelnek idén, A következő négy évben pedig a nettó adóösszeg-növekedés eléri a 136 milliárd forintot. Az idén a szektorban 116 ezer ember dolgozik, de a számuk 2013 végére 15 ezer fővel bővülhet, ami évi 1,9 százalékos átlagos növekedést jelent, miközben a foglalkoztatás csökken az országban. A szoftverekre fordított összeg a teljes magyar IT-költés 22 százalékát teszi ki, s az arány jövőre is változatlan marad. A Microsoft ebben a szegmensben kitüntetett szerepet tölt be, hiszen a hozzá kapcsolódó üzleti kör forgalma eléri a 234 milliárd forintot. E teljesítmény eléréséhez e vállalatok az idén 79 milliárd forintot fektetnek be, javarészt Magyarországon.

 

HVG 2009.11.04.