A távmunka pro és kontra (2005)

Az internet segítségével manapság már sokkal egyszerűbben megoldható a távmunka mint korábban. Mégis a munkaadók, s az alkalmazottak egyaránt bizalmatlanul szemlélik ezt a fajta foglalkoztatási formát. Nézzük meg, mely érvek szólnak a távmunka mellett, s melyek ellene.

A legkézenfekvőbb előny a költséghatékonyság. Egy távmunkát végző alkalmazott óriási megtakarítást jelent a cégnek, hiszen nem kell utána irodai költségeket, biztosítást, villanyszámlát, stb. fizetni. A technika segítségével pedig a munkafolyamat teljesen átláthtóvá válik egy úgynevezett virtuális privát hálózat (VPN) segítségével. A VPN segítségével intranethez, vagy helyi hálózathoz hasonló felület hozható létre, munkavégzés céljából, amelyen keresztül könnyen tartható a kapcsolat a kollégákkal.

A megfelelő internethozzáférés azonban még nem elég, szükség van egy telefonra is. Egy jótanács: ha távmunkában dolgozik, érdemes egy magánvonalat is fenntartani, így ugyanis a munka végeztével kikapcsolhatja az irodai telefont, s nem zavarják majd pihenés közben. Emellett pedig tisztán látja majd, hogy mennyi pénzt költött üzleti ügyben lefolytatott telefonbeszélgetésekre, amelyet aztán továbbszámlázhat munkaadójának.

A távmunkahelyen ledolgozott hivatali órák hasonlóan alakulnak egy hagyományos irodáéhoz. Bizonyos helyeken megkövetelik a szigorúan vett munkaidő betartását, más esetben nem kérdezik mennyi idő alatt készül el a vállalt feladat, csak az eredmény legyen meg határidőre. Érdemes rákérdezni, hogy van-e lehetőség kötetlen munkavégzésre, a felmérések szerint ugyanis a saját rendszerükben dolgozó alkalmazottak 25 százalékkal hatékonyabban tevékenykednek, s emellett kevésbé lesznek fáradtak és frusztráltak.

A távmunka további előnye, hogy nincsen fizikai korlátok közé szorítva. Ha például talál egy megfelelő képzettségekkel rendelkező burmai programozót, ő valószínűleg lényegesen olcsóbban dolgozik, mint nyugatabbra élő kollégái.

A csábító lehetőségek mellett azonban van egy-két olyan tényező, amelyeket nem árt észben tartani, ha valaki azt fontolgatja, hogy távmunkát keressen. A feljebb már említett, kötetlen munkaidő ugyanis kétélű fegyver. Amilyen kényelmessé teheti az ember életét, annyira meg is nehezítheti azt, s ha nem tudja rendszerezni a munkát, azzal többet árthat magának, mint amennyit használ, ilyenkor pedig hamar konfliktusba keveredhet a főnökeivel. Ha ilyen típusnak ismeri magát, válasszon „bejárós” munkahelyet.

A távmunkát érdemes a családdal is megbeszélni, ugyanis a kötetlen munkaidő miatt néha óhatatlanul is az esti órákban kell majd dolgoznia, amikor a szerettei éppen hazaérnek az irodából, ez pedig könnyen konfliktusokhoz vezethet. Érdemes azonban észben tartani, hogy a megfelelően menedzselt munkaidővel ez a probléma áthidalható, s ez esetben örökre búcsút inthet a 8-tól 4-ig tartó robotolásnak.