A siker egyetlen záloga az emberi agy lesz (2007)

Félre kell tenni a félelmeinket, és fel kell ismernünk, hogy a jövőben kétfajta vállalat lesz: az első, amely gyorsan, nyitottan tud reagálni a változásokra, a második, amelyik meghal. Az első kategóriában egyértelműen azok a cégek lesznek, akik embereik tudását kulcstényezőként kezelik – mondta Dr. Jonas Ridderstrale nemzetközi üzleti tanácsadó az IIR Magyarország csütörtöki konferenciáján.

A szakember előadását szokatlan hasonlattal nyitotta, – ahogyan egyik könyvének címében is a karaoke-t hozta fel – annak érzékeltetésére, hogy a tudás szinte az egyetlen kulcstényezője lesz a jövő sikeres HR-stratégiájának. A karaoke során az emberek beülnek a bárba, isznak egy sört, és ha azután nem megy az éneklés, isznak még egyet. Néhány sör után úgy érzik remekül utánozzák az eredeti énekekest, jobban bárki másnál. Pedig mindez csak illúzió, ihatunk bármennyit, ez akkor is csak egy termék utánzata lesz.

Sokan a cégvezetők közül is a karaoke világában élnek, pedig a jövő nem a napjainkban előszeretettel használt standardizált utánzat-módszereké lesz. “Már napjainkban is megfigyelhető, hogy a képzett, kiemelkedő tudás szabályosan árucikként funkcionál, később ez a folyamat még jobban fel fog erősödni”- állítja Ridderstrale.

Szerinte a HR-esek és a cégvezetők részéről az ezzel való azonosulást az gátolja legjobban, hogy félünk váltani, tartunk az újdonságoktól, és mindig a folyamat-optimalizálásra törekszünk. Látni kell ugyanakkor, hogy az einsteni relativitáselmélet alapját is adó tömeg a jövő kulcstényezője lesz. A tömeg, mint a vállalat humánerő-háttérbázisa meghatározó lesz, különösen, ha a távol-keletiekkel kívánjuk felvenni a versenyt. Sajnos egyértelműen jellemző az európai üzletpolitikára, hogy alapvetően a méretcsökkenésre, illetve méretoptimalizálásra törekszik, az outsourcingra koncentrál, miközben elhanyagolják a tudáskapacitásuk növelését. Pedig ez lenne az amivel robbantani lehet a piacokon: a tömeg, a tudás nagyságát és a tudásbázist adó munkaerő-bázist tekintve is.

Növekvő agyelszívás globális szinten

A funky gondolkodás

Jonas Ridderstrale-t 2001-ben választották be a világ vezető menedzsment-gondolkodóinak listájára, 2005-ben a legjobb európai guru-nak, illetve a világ 9. legjobb menedzsment gurujának választották meg. Ridderstrale csütörtökön az IIR szervezésében az ún. “funky gondolkodásmódról” tartott előadást, amely több kulcsüzenetet hordozott a HR-szakma számára is.

A fenti érvek kapcsán Ridderstrale úgy látja, a jövő vezető szakemberei a maitól eltérő típusúak lesznek. Az lesz sikeres cégvezető, HR-es, aki mentális célokat is kitűz maga elé, és  az általa irányított szervezetet képes szociális megközelítésből is vizsgálni. “A fákat a gyökerek felől kell növeszteni!” – ergo egy jó vezetőnek képesnek kell lennie szociális szemszögből is támogatnia a beosztottakat, a menedzser-guru szerint az elkövetkezendő évtizedek HR-fejlődését ez a fajta viselkedés nagyban fogja befolyásolni.

Jonas Ridderstrale szerint a tehetség globális útlevélként fog szolgálni a munkavállalók számára, és a HR funkciói ennek megfelelően fognak alakulni a jövőben. “A HR-eseknek meg kell tanulniuk úgy bánni a tehetséggel, mint egy kinccsel, mert megjósolható, hogy egyre inkább növekszik az emberek mobilitási kedve, és mind többen lesznek hajlandók akár más országokba, akár távoli kontinensekre költözni egy-egy jobb állás érdekében.

“Ebben a percben is mintegy 178 millió tehetséges ember mobilis, mozog egyik földrajzi helytől a másikig egy új munka reményében” – érzékeltette a változásokat a szakértő. “A jövőben tehát az a cég lesz a győztes, aki képes lesz megtartani az értékes humánerő-bázisát.”

Ridderstrale érdekes példát hozott fel érvei érzékeltetésére: az egyik vezető nemzetközi számítástechnikai vállalatnál a felsővezetők bevallása szerint a munkavállalók olyan tudásbázist jelentenek, hogy ha egyszerre 20 embert elveszítenének a nem kellő HR-es figyelem miatt, úgy csődbe mehetne a cégük.

Szertefoszlott lojalitás

Arra a felvetésre, hogy vajon mennyire kell koncentrálnia a napjaink HR-eseinek a vállalati dolgozók megtartására, a szakértő meglátása szerint elég megvizsgálnunk a világ kereskedelmi tendenciáit. Egyre erősebb a vevőközpontúság a termékek kifejlesztésénél, manapság a vevők meg szeretnék határozni, hogy pontosan milyen kívánalmaik vannak a megvásárolásra kiszemelt terméknek. Ugyanez a fordulat figyelhető meg a munkaerőpiacon, miközben az elmúlt évszázadban a munkáltató-központúság volt meghatározó: azt kellett elfogadni, amit a munkáltató ajánlott. Ma már a mérleg nyelve kezd átbillenni a túloldalra,  sokkal fontosabb, hogy a jó kompetenciájú, tudású munkaerő elvárásainak megfeleljen a cég. Az előadó szerint ez a folyamat drasztikusan erősödni fog, a jövőben a jó tudású emberek nem fognak sokat gondolkodni azon, hogy jobb feltételek felajánlása esetén otthagyják-e egyik napról a másikra addigi cégüket.

“Evolution, EVElution” – Vezetői tudás, női módra

A fenti tendenciákon túl a szakértő külön kitért arra is, hogy a jövőben ajánlatos lesz fókuszálni a nőkre külön is komolyabb figyelmet szenteli. “A társadalom – tetszik vagy nem,  – elnőiesedik, ugyanakkor nem akarjuk felismerni, hogy a nők egészen másképp reagálnak bizonyos helyzetekben, a férfiaktól eltérő módon gondolkodnak mind a HR-kérdéseket, mind a cégfejlesztési metodológiákat illetően.

A nőket a cégeknél mint “kis férfiak” kezelik, nem pedig egyenrangú személyként a férfiakkal, ami óriási hiba. Nagyon komoly hátrányt szenvedhet az üzleti élet során az a vállalat, ahol a kiemelkedő tudású női beosztottakat és vezetőket szimplán “csak” nőként, és “kis férfiak”-ként kezelik. A szakember úgy látja, hogy a nők kompetenciái a jövő vezetői kompetenciáinak felelnek meg. A nők ugyanis alapvetően gondoskodóbbak, így a jövőben növekvő tudásmegtartási szükségletet is sokkal ösztönösebben fogják tudni kivitelezni, mint férfi kollégáik.

Mindegy, hogy a vezető, illetve a munkavállaló nő vagy férfi, a tudás önmagában meghatározó lesz a jövőre nézve. Ridderstrale szerint az ismeretek egyedülállóvá teszik a jövőben a cégeket. A felemelkedés, a kiemelkedés – a céges- vagy személyes – siker egyetlen záloga az emberi agy lesz. Tudni kell olyat, vagy éppen annyit amit a nagy átlag nem tud. A cégeknek ezekre az agyakra kell koncentrálnia és elszívni a piacról mielőtt még más megtenné, illetve megtartani, mielőtt még más elvinné, fejleszteni, mielőtt elavulna. A győztes ugyanis a jövőben tényleg mindent vinni fog!

 

2007.11.22  Garai Katalin – Menedzsment Fórum

http://www.mfor.hu/cikkek/Tudas_kozpontu_lesz_a_jovo_sikeres_HR_strategiaja.html