Azt gondolnánk, ha valaki perfekcionista, az igazából jót jelent, hiszen ő aztán biztosan a legjobb munkaerő, legjobb partner, legjobb anya, aki mindenáron eléri a céljait. Azonban óvatosan kell ezzel bánni, mert ha túlságosan törekszünk a tökéletességre, még a végén kiégés lesz belőle.
Tökéletes testtel akarjunk nevelni a tökéletes gyerekeinket egy tökéletes férj oldalán, a tökéletes házunkban, tökéletes tisztaságban, miközben tökéletesen ellátjuk a munkánkat. Még leírni is fárasztó, hát még átélni napról napra az ezzel ránk nehezedő nyomást. A tökéletesség hajszolása kétélű fegyver. Egyfelől jó dolog, mert maga után vonja azt a fajta proaktivitást, amivel kitűzünk magunk elé célokat, majd meg is harcolunk azért, hogy elérjük őket. Ez a fajta viselkedés a siker egyik titka, úgyhogy ebből a szempontból remek, ha perfekcionisták vagyunk.
Közben azonban azzal is jár, hogy állandóan összehasonlítjuk magunkat másokkal, és olyan elvárásokat támasztunk magunk felé, amiket lehetetlen teljesíteni. A túlzásba vitt perfekcionizmus így csak felesleges stresszt hoz az életünkbe, káros hatással lehet az egészségünkre, kiégéshez vezethet, és negatívan hathat a kapcsolatainkra. Ha állandóan tökéletes anyák, társak, dolgozók szeretnénk lenni, akkor elkerülhetetlenül a kudarc érzése kísér bennünket minden nap, mert lehetetlen küldetésre küldjük magunkat. Itt az ideje kicsit lazítani a saját gyeplőnkön, hátradőlni és megengedni, hogy hibázzunk.
Bár a munkahelyen vagyunk a leginkább kitéve a burnout veszélyének, a magánéletünkben átélt állandó elégedetlenséget és túl magas elvárásokat sem szabad félvállról vennünk. Mindegyik oda vezethet, hogy egy idő után robotnak érezzük magunkat, elveszítjük az életkedvünket, és már azt sem tudjuk, mikor mosolyogtunk utoljára.
Az életünk minden olyan területén fenyeget a kiégés, ahol kevés jutalomban részesülünk az erőfeszítéseinkért. Legyen ez a munkahely, ahol nincs pozitív visszajelzés azonnal, nincs eredménye a munkánknak rövid távon, vagy a párkapcsolatunk, amiben a szürke hétköznapokban nem kapunk dicséretet, hanem természetesnek veszi a környezetünk mindazt, amit teszünk.
A végeredmény az lehet minden területen, hogy ha egy kicsit is hibázunk, akkor az már a világ végét jelenti számunkra, és hajlamosok leszünk úgy lefordítani a történéseket, mintha mi mindent csak elrontanánk. Önmagunkban elbizonytalanodunk, döntésképtelenné válunk, hiszen nem vagyunk megbízhatóak, hogyan bízhatnánk a saját döntéseinkben. A munkakedvünket, motivációnkat elveszítjük, már abban is kételkedni kezdünk, hogy tényleg értünk-e ahhoz, amit csinálunk.
Ha már ilyen jeleket észlelünk magunkon, akkor először is tudatosítanunk kell, hogy a hibák csak a tanulási folyamat részei, másrészt át kell gondolnunk a magunk elé kitűzött célokat. Kulcsfontosságú, hogy apró és elérhető, teljesíthető célokat tűzzünk ki magunk elé, amikkel napról napra sikerélményt zsebelhetünk be. Az életünkben bőven elég, ha nem tökéletesen, hanem csak jól végezzük a dolgunkat. Önmagunkhoz mérten jól. Anyaként, nőként, munkaerőként nem kell mindig a legjobbnak lennünk, csupán minden nap meg kell tenni, ami tőlünk telik, az pont elég. Ha ezt megvan, akkor már nyugodt szívvel hajthatjuk a párnánkat a fejünket esténként.
