A vállalatok a felhőalapú VoIP-alközponttal időt, energiát és pénzt takaríthatnak meg.
Míg Európában öt cégből egy már felhőalapú technológiát használ informatikai és telekommunikációs szolgáltatásaihoz, addig Magyarországon ez az arány még jóval alacsonyabb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nem tévednek azok a vállalatok, amelyek a jövő vezető informatikai platformjának tekintik a felhőt, hiszen ugrásszerű fejlődésének kizárólag az ismerethiány, valamint a biztonsági és technológiai aggályok szabnak gátat.
A felhővel párhuzamosan világszerte dinamikusan terjed a Voice over IP is. A VoIP olyan technológia, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók szélessávú internetkapcsolatukon keresztül telefonhívásokat indítsanak és fogadjanak. A nemzetközi vizsgálatok szerint a 2015-2020-as időszakban újabb VoIP-robbanás várható, ami elsősorban az üzleti szektort érinti. Beliczay András telekommunikációs szakértő, a vállalati telekommunikációs szolgáltatásokat nyújtó Opennetworks Kft. tulajdonosa olyan szempontokat vet fel, amelyeket minden vállalatnak érdemes megfontolnia, mielőtt telekommunikációs szolgáltatásairól, illetve azok korszerűsítéséről dönt.
BELICZAY ANDRÁS: Manapság az üzleti életben nélkülözhetetlen a szélessávú internetkapcsolat. Ha ez rendelkezésre áll, akkor teljesen felesleges akár a külön telefonvonal fenntartása, akár az irodán belüli telefonhálózat kiépítése. Nem kell alközpontot vásárolni, hiszen a telefonhálózat tökéletesen és magas minőségben működhet az IP-alapú hálózaton. Az összes telefonközponti funkciót és az üzemeltetés terheit ki lehet váltani a szolgáltatók által kínált felhőalapú telefonközpont-szolgáltatásokkal.
CW: Milyen érvek szólnak a felhőalapú vállalati VoIP mellett?
BA: Mivel ilyenkor a hardvert és a szoftvert nem a cég szerzi be, elmaradnak a telefonközpont beruházási költségei, továbbá csökkennek az üzemeltetési költségek. Emellett a hívásdíjak is minimum 30-50 százalékkal alacsonyabbak. Mivel a rendszerüzemeltetés a felhőből érkezik, jelentős belső IT-erőforrás szabadul fel a cégnél. Ráadásul nem kell szerverszoba az alközpontnak. A VoIP-alközpont további előnye, hogy gyorsan kiépíthető, jól skálázható, azaz az aktuális célokhoz és mérethez szabható. A telefonközpont-technológia mellé számos üzleti funkció rendelhető, mint például hangmenü, csengetési logika, call center.
CW: Manapság az üzleti élet nagyfokú mobilitást igényel. Nem építhet egy vállalkozás csak mobiltelefonos elérhetőségre?
BA: Azt, hogy a mobitelefon nem lehet kizárólagos megoldás, az üzleti döntéshozók is megerősítik. A NMHH piactanulmánya szerint 2014-ben a tíz főnél többet foglalkoztató vállalkozások 77 százaléka nélkülözhetetlennek tartotta a vezetékes elérést, 97 százaléka rendelkezett vezetékestelefon-előfizetéssel.
CW: A terjedő mobilmunkavégzés azonban mégiscsak háttérbe szoríthatja a vezetékes telefóniát, nem?
BA: Épp ellenkezőleg. A munka és az üzlet világát ma már az a millenniumi generáció uralja, amely a nap 24 órájában aktívan kommunikál. Egy felhőalapú VoIP-alközponttal nem jelent gondot a távmunka. Az otthonról dolgozó kollégák bejelentkezhetnek a vállalati telefonközpontba, mellékük ott csörög, ahol éppen vannak. A több telephelyes cégek egyetlen telefonközponti megoldáson keresztül kommunikálhatnak, amelybe a külföldi fiókirodák is integrálhatók. Mobilmellékek segítségével a mobiltelefonok is integrálhatók a rendszerbe. Sőt megfelelő szélessávú internetes lefedettség esetén az úgynevezett softphone alkalmazásokból a világ bármely pontjáról indíthatunk IP-hívásokat mobiltelefonunkon.
CW: Ha egy cég a VoIP mellett dönt, végül is választhat ingyenes szolgáltatást is, nem?
BA: Az ingyenes internetes hangszolgáltatásokra a szolgáltatók nem vállalnak minőségi garanciát. Ezzel szemben a bejegyzett hazai telefonszolgáltatók – mint például az Opennetworks – vállalják mindazokat a garanciákat (hangminőség, segélyhívások elérhetősége, adatbiztonság), amiket az üzleti ügyfelek a megbízható partnerektől elvárnak. Emellett biztosítják mindazokat a szolgáltatásokat (ügyfélszolgálat, magyar jogszabályok alapján kötött szerződések, hazai előírásoknak megfelelő számlázás), amelyeket ingyenes megoldással nem lehet elérni.
CW: Mekkora cégeknek lehet megoldás a VoIP?
BA: Az IP-alapú telekommunikáció elsősorban a kis- és középvállalati szektor számára jelent megoldást, hiszen itt számít legjobban, hogy nincs szükség drága alközpont beszerzésére, illetve hogy a felhőalapú alközponti megoldások rugalmasan bővíthetők. Emellett a VoIP előnyös lehet akár a legkisebb vállalkozásoknak is, ahol egy-két telefonvonalról van csak szó. Előfordulhat azonban, hogy egy kis cég számára a korszerű IP-telefonok beruházási költsége megterhelő. Erre kínál megoldást az Opennetworks Kft. készülékpályázata, amely a két-húsz főt foglalkoztató kisvállalkozásoknak szól. A pályázat keretében a szolgáltató az IP-átálláshoz szükséges csúcstechnológiás telefonkészülékeket ingyenesen bocsátja az ügyfelek rendelkezésére, és azok árát nem építi be a szolgáltatási díjakba sem.