A távoktatás esélyegyenlőségi dilemmái
„Csak akkor érti meg az ember, hogy milyen fontos a tanulás, amikor valaki elveszi tőle a tollát.”
Malala Juszufzai gondolataival, majd cselekedeteivel állt ki azért, hogy tanulhasson, miután majdnem az életével fizetett azért, mert iskolába ment. Az oktatási egyenlőtlenségek kérdése tehát egy univerzális, soha nem szűnő probléma, azonban a jelenlegi helyzet által olyan kihívások elé nézünk, amelyek új kérdéseket vethetnek fel az esélyegyenlőség ügyében is. Vajon a távoktatás biztosíthat nagyobb egyenlőséget, vagy csak kiélezi azokat?
Távoktatás a közoktatásban
Március 11-én a Kormány kihirdette a veszélyhelyzetet, rendeletében pedig kimondta, hogy „a felsőoktatási intézmények hallgatók általi látogatása tilos”. A közoktatásról azonban csak később rendelkeztek. Március 14-én a Kormány határozatban felhívta az emberi erőforrásokért, valamint az innovációért és technológiáért felelős minisztereket, hogy valamennyi köznevelési és szakképzési intézmény működését a digitális munkarendnek megfelelően határozzák meg. Ennek alapján alkotta meg az emberi erőforrások minisztere a 3/2020. (III. 14.) EMMI határozatát, ami a távoktatást bevezette.
Esélyegyenlőség a (táv)oktatásban
Az esélyegyenlőség – vagyis a társadalmakban fellelhető egyenlőtlenségek mérséklésére tett célkitűzések – megteremtésének egyik legfontosabb eszköze az oktatás. Az oktatáshoz való jog az Alaptörvény XI. cikke értelmében a kultúra és tudomány eredményeiből való részesedéshez való jogként a szélesebb értelemben vett művelődéshez való joghoz kapcsolható.
Az oktatási esélyegyenlőségen belül beszélhetünk az igazságosságról és a befogadásról. Az igazságosság annak biztosítását jelenti, hogy a személyes és társadalmi körülmények ne jelentsenek akadályt az oktatási lehetőségek kihasználásában, míg a befogadás értelmében mindenki számára biztosított az oktatás alapvető szintje – ez a két elem egymással szorosan összekapcsolódik és kölcsönhatást gyakorol egymásra. Az esélyegyenlőség és társadalmi felzárkóztatás kérdése azonban az alkotmányi rendelkezésekben is megjelenik XV. cikk (4) bekezdése által, amely alkotmányos célként határozza meg azt a jogalkotó számára. Az egyenlő esélyekre való állami törekvés megvalósulásától függetlenül minden gyermeket ugyanúgy megillet az oktatáshoz való jog. De
LEHET JOGOT FORMÁLNI A TÁVOKTATÁSHOZ, VAGY AZ AHHOZ VALÓ HOZZÁFÉRÉSHEZ IS?
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában is megjelenik az állam intézményvédelmi kötelezettsége az oktatáshoz való jog kapcsán, amelyet az Alaptörvény XI. cikk (2) bekezdése értelmében többek között a közművelődés kiterjesztésével és általánossá tételével, valamint a kötelező alapfokú oktatással valósít meg. A nemzeti köznevelésről szóló törvény kimondja, hogy a köznevelés középpontjában a gyermek, a tanuló, a pedagógus és a szülő áll, akiknek kötelességei és jogai egységet alkotnak. Elgondolásra érdemes kérdés lehet, hogy vajon a távoktatásban ez az egység megbomlik-e. Habár a szereplőket ugyanúgy kötelezettségek terhelik és jogok illetnek meg, azok ugyanazok maradnak, mint korábban? Kérdéses, hogy kinek a feladata az oktatáshoz való hozzáférés biztosítása, de az is, hogy kihez lehet fordulni, ha ennek garantálása nem valósul meg. Egyáltalán
KIKÉNYSZERÍTHETŐ AZ BÁRMILYEN ESZKÖZZEL, HOGY MINDENKI HOZZÁFÉRJEN A TANULMÁNYAIHOZ SZÜKSÉGES FELTÉTELEKHEZ?
Az esélyegyenlőségi problémák másik aspektusa maga az érintettek körének meghatározása. Kit, vagy kiket tekinthetünk annak? Az oktatáshoz való jog alkotmánybírósági gyakorlatában a sajátos nevelési igényű tanulók, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő diákok között húzódó egyenlőtlenség vizsgálata korábban került már középpontba. A távoktatásban azonban a hátrányos helyzetű fiatalok helyzete is kiemelt jelentőséggel bír. Számukra ugyanis az oktatáshoz szükséges feltételek hiányának egy másik oldala mutatkozik meg, vagyis a szükséges eszközök hiánya. Ezen lehetőségek biztosítása ugyanis – ha nem is teljesen egyenlő mértékben, de – kiegyensúlyozottabban biztosítható a hagyományos értelemben vett oktatás során. Megfontolandó azonban az is, hogy lehet-e, vagy egyáltalán érdemes-e ilyen tényezők alapján meghatározni azoknak a gyermekeknek a körét, akiknek fokozott nehézséget jelenthet a tudás elsajátítása társaikhoz képest.
Az emberi erőforrások miniszterének határozata és annak hatása
A határozat rendelkezései értelmében a köznevelési intézményekben a nevelés-oktatás digitális munkarendben kerül megszervezésre. A szabályozás szerint a digitális munkarend meghatározása többek között a tananyag kijelölése, valamint annak ellenőrzése a pedagógusok és tanulók online, vagy más, személyes találkozást nem igénylő kapcsolatán keresztül történik. Ezek az intézkedések alapjaiban változtatják meg az oktatás korábban megszokott módját és formáját, azonban az, hogy ennek milyen hatásai vannak és lesznek az abban résztvevőkre – valamint az esélyegyenlőség kérdésére és a felvetett problematikákra – csak hosszútávon határozható meg, a jövőben. A döntés meghozatalának körülményei, valamint gyorsasága okán a határozat nem fogalmaz meg egyértelmű garanciákat, vélhetően ez nem is volt célja. Azonban a módszertan kialakítása és annak tapasztalatai, valamint a gyakorlat hozzásegíthet ahhoz, hogy a jövőben ez megváltozzon. Addig is „egy gyerek, egy tanár, egy toll és egy könyv képesek megváltoztatni a világot” – még akkor is, ha most ez az online térben, sok esetben szülői segítséggel történik egy ideig.
Írta: Ország Enikő -2020. május 17
