Mindössze heti 3 napot dolgozunk effektíven (2018)

letünk során közel 10,5 évet töltünk munkával1, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan, ami azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan2. Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen és néhány tipp, mit tehetünk ellenük.

 

A munkaidőnk harmada levelezéssel telik, de gyakran csekkoljuk a közösségi oldalainkat is

Az irodai dolgozók naponta átlagosan 200 e-mailt kapnak és tizenötször ellenőrzik a postaládájukat, ezáltal közel 2,5 órát töltenek a leveleik elolvasásával és megválaszolásával3. A postafiók gyakori frissítése, akárcsak a multitasking, visszaveti a hatékonyságot. A Samsung európai országokat vizsgáló legfrissebb kutatásából az is kiderül, hogy napi szinten átlagosan 1,6 órát használjuk magáncélra a céges mobiltelefonunkat4, a nyolcórás munkaidő alatt például nagyjából 32 percet szörfölünk a közösségi oldalainkon5.

 

Mivel az emberek mindössze 2,5 százaléka tud valóban hatékonyabban dolgozni, ha a figyelme több feladat között oszlik meg, a könnyebb elintéznivalók esetén 8, míg az összetettebb feladatok esetén akár 25 percre is szükségünk lehet ahhoz, hogy ugyanolyan hatékonyan végezzük a munkánkat, ahol abbahagytuk6. Éppen ezért célszerűbb nem megszakítani a teendők elvégzését, hanem tömbösítve, például a munkaidő elején, közepén és végén átolvasni az e-maileket és ellenőrizni a közösségi csatornákat.

 

Az ingázás

A közlekedésre fordított idő nem része a munkaidőnek, pedig egy ingázó átlagosan napi 56 percet tölt utazással7. Nem szükségszerűen kell ennek az időnek kihasználatlanul telnie, a mobiltelefonoknak köszönhetően már ezeket az üresjáratokat is hatékonyan tölthetjük. Az európai dolgozók például átlagosan 1,4 munkaórát már ingázás során teljesítenek, köztük is élen járnak a svájci munkavállalók, akik heti 1,9 órát dolgoznak közlekedés közben.

 

A megkérdezettek európai alkalmazottak 55 százaléka nyilatkozta, hogy a mobil technológia sokkal hatékonyabbá tette a munkavégzésüket. Használjuk ki az üresjáratokat a napunkban, és válasszunk olyan mobiltelefont, mint a Samsung Galaxy Note9, amelyen a végtelennek ható kijelzőnek köszönhetően kényelmesen dolgozhatunk, levelezhetünk, játszhatunk vagy nézhetünk akár filmeket is, bárhol is legyünk épp!

 

 

A megbeszélések fele felesleges

Egy munkavállaló átlagosan havi 62 megbeszélésen vesz részt, ezek közül minden második időpazarlásnak bizonyul, 31 órányi haszontalanul töltött munkaórát termelve8. A hatékony meetingek előre meghatározott napirend mentén haladnak, tiszteletben tartják a kiszabott időkorlátokat és kizárólag azok a kollégák vesznek részt rajtuk, akiknek tényleg közük van a témához. Kutatások kimutatták, hogy 30 perc elteltével a jelenlévők több mint negyede már nem tud odafigyelni a megbeszélés témájára9, ezért érdemes rövid, akár negyedórás, álló meetingeket összehívni. Ekkor nincs lehetőség elnyúlni a székben, így a résztvevők is motiváltabbak és hatékonyságra törekszenek. Egy rapid megbeszélés ráadásul mostantól bárhol összehívható és a technikával sem kell többé bajlódnunk, hiszen a Samsung a Galaxy Note9 okostelefon egy asztali számítógép erejét hordozza magában, segítségével könnyedén szerkeszthetünk akár prezentációkat és táblázatokat is a mobiltelefonunkon.

A cikk

______________________

1  https://www.dailybreeze.com/2018/03/09/daylight-saving-time-is-here-so-lets-look-at-how-we-spend-our-time/ 

2  https://www.inc.com/melanie-curtin/in-an-8-hour-day-the-average-worker-is-productive-for-this-many-hours.html

3  https://www.forbes.com/sites/annabelacton/2017/07/13/innovators-challenge-how-to-stop-wasting-time-on-emails/#561194d79788 

4  A Samsung Electronics 10 európai országot (Belgium, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Spanyolország, Svájc és az Egyesült Királyság) érintő kutatása 5000 válaszadójának bevonásával készült.

5  https://www.businesstoday.in/current/corporate/social-media-affecting-workplace-productivity-report/story/238716.html 

6  http://wisdomcafe.berkeley.edu/2015/06/the-impact-of-interruptions/ 

7  https://index.hu/gazdasag/penzbeszel/2017/03/24/terkepen_az_ingazok_harom_magyarorszaga/ 

8  https://www.atlassian.com/time-wasting-at-work-infographic 

9  https://meetingking.com/how-long-should-a-meeting-be/