Manapság mindent túlszervezünk és túlrendszerezünk, to-do listák és határidőnaplók között töltjük az életünket. Nyomás van rajtunk, hogy mindent szervezetten kell csinálni, hogy csak akkor tudunk jól dolgozni, ha van elég helye az egérnek az asztalon, és külön helye van persze a kis növénynek is. De az új kutatások szerint Einstein jogosan tehette fel a kérdést: „Ha egy túlzsúfolt asztal a túlzsúfolt elme jele, akkor minek a jele egy üres asztal?”
Kathleen Vohs és kollégái Minnesotai Egyetemen végzett kutatásából az jött ki, hogy azok a résztvevők, akik egy rendetlen szobában egy papírral borított asztalnál dolgoztak, több ötletes felhasználását találták ki egy pingponglabdának, mint azok, akikkel ugyanezt a tesztet egy rendezett szobában végezték el. Ez az eredmény alátámasztja Craig Knighttanácsadó véleményét, aki nem érti, hogy a szegényes környezeti inger miért lett ma trend. „Pszichológiai értelemben nem világos, hogy miért kellene valakinek meddő munkakörnyezetben jól teljesíteni, ha ez nem működik semmilyen más élőlénynél a világon.”
Ez összhangban van Eric Abrahamson A tökéletes rendetlenség: A zűrzavar rejtett előnyei című könyv társszerzőjének a tanácsával. A szerző úgy véli, hogy túlrendszerezett környezetben sokszor nem találjuk azt, amit keresünk, mert túlbonyolítjuk rendezési elveinket. A rendetlenség egyik legnagyobb előnyének viszont azt tartja, hogy olyan dolgokra is rálelhetünk, amire nem is számítottunk. Egy papírfecnire firkantott pár sor, ami két évvel ezelőtt csak egy ötletszikra volt, ma már világmegváltó projekt is lehet akár.
Ez alapján érdemes kerülni a tökéletes rendet, a perfekcionistákra amúgy is jellemző a rugalmatlanság és a merevség, ami a túlélés és az alkalmazkodási képesség szempontjából egyáltalán nem hatékony stratégia. Ráadásul, ha csak a tökéletességben lelünk örömet, akkor nagyon hamar kimerülhetünk.
