A számítástechnikai, azon belül is az internetes szaknyelv angolságát megtörni kívánó kezdeményezésekre számos példa van. A franciák következetes, magukat kultúrbástyának tekintő nyelvvédő politikájától kezdve a szervezetlen hazai próbálkozásokig terjed a skála, ez utóbbiak, úgy tűnik, megosztják a szakmai nyelvet használókat.
Míg a hírközlés, a posta nyelvezetére évszázadokon át a francia gyakorolta a legnagyobb hatást, a kommunikációt újraértelmező számítástechnika – és benne az internet – nyelve vitathatatlanul az angol lett. A franciák azonban még vívják csatáikat: tavaly nyáron például a kultuszminisztérium rendeletileg megtiltotta az e-mail szó használatát a köztisztviselők számára. Az angol e-mail helyett javasolt courriel szó bevezetése illeszkedik a francia nyelvpolitikába és nyelvstratégiai hagyományokba, ám a francia felhasználók szerint elfogadhatatlan.
Magyarországon már a nyolcvanas években felmerült annak az igénye, hogy a számítástechnikai eszközöket – gondoljunk csak a magyar karakterkiosztású billentyűzetre – és elnevezésüket magyarítsák. Az elszántság a magyar nyelvbe áramló idegen kifejezések honosítására azóta folyamatosan nőtt, a francia példával ellentétben azonban nálunk nincs szó felülről vezérelt nyelvformálásról, inkább számos, egymástól gyakran függetlenül működő szakmai közösség munkálkodik a honosításon. Ennek eredményeit aztán a felhasználók és szakmabeliek vagy elfogadják, vagy nem.
Jellegzetes példa a magyarításra a szoftverfejlesztők honosítási (szakmaibban: lokalizációs) törekvése. Egy-egy program új, nemzeti piacra való bevezetése előtt ma már szinte követelmény, hogy a kezelőfelület, az üzenetek, a dokumentáció, a kézikönyv, de legfőképpen a súgó a felhasználó nyelvén jelenjék meg. Ezt a szoftver fejlesztői vagy saját fordítócsapattal, vagy szoftverekre is szakosodott fordítóirodákon keresztül valósítják meg. Ennek révén számos kifejezés kerül be nyelvünkbe oly módon, hogy csupán használói vagyunk egyes programoknak.
Persze mint hazánkban minden, a magyarítás is elszánt hitviták tárgya. A nyelvi puristák minden egyes szót és kifejezést átültetnének nyelvünkbe, szemben az “angolozókkal”, akik a totális hungarizálást nem tartják célravezetőnek.
A havonta megjelenő Linuxvilág magazin főszerkesztője, Szy György a honosítás elszánt híve. A főszerkesztő szerint a szakma alapvetően örül a törekvésnek, ám úgy véli, mindenkiben van egy kis félsz is. Szy György jövőképében egy olyan világ él, amelyben két magyar rendszergazda az angolt teljesen mellőzve tud eszmét cserélni. Mint a főszerkesztő fogalmazott: egy pontos, érthető magyar szaknyelv megteremtésén munkálkodnak.
A Linuxvilágnak ugyanakkor jó pár kritikusa is van. A bírálatok szerint felesleges olyan kifejezéseket magyarítani, amelyeket valóban csak a szűk szakma használ, az egyszeri felhasználók soha nem találkoznak velük. Hasonlóan vélekedik Tímár András, az FSF.hu Alapítvány – számos szoftver honosításában részt vett – koordinátora is, aki úgy véli: azok a kifejezések, amelyeket évek óta ismerünk, ám amelyeknek még mindig az angol nyelvi változatát használjuk, már örökre megmaradnak eredeti formájukban. Hiába például a drótposta, a villanyposta, az e-levél, a többség ma is az e-mail kifejezést használja, s fogja is. Számos szóra (mint például az online) ráadásul nem is sikerült igazán frappáns, bármilyen szövegkörnyezetben használható kifejezést találni: ezek így, eredeti írásmódjukban szerepelnek a magyar helyesírási szótárban is.
Szy György ugyanakkor úgy tartja, kezdeményezésük akár nyelvvédőnek is mondható, hiszen a szakmabéliek és a felhasználók válogatás nélkül hordták össze és használják a kifejezéseket, míg ők oly módon igyekeznek rendet teremteni, hogy egységesen magyar kifejezésekkel helyettesítik az angol szavakat. A Linuxvilág főszerkesztője egyébként úgy véli, a marketingszakmának komoly szerepe van az angol kifejezések nyelvi beékelődésében: a domainnévre kitalált és többek szerint is elfogadható tartománynév kifejezés például egyetlen internetszolgáltató árjegyzékében sem szerepel. A főszerkesztő szerint ebben egyfajta sznobizmus fedezhető fel: a marketingesek eladhatóbbnak tartják az eredeti kifejezés szerinti, elegánsabb, kicsit talán nehezebben érthető domain, mint a tartománynév kifejezést.
A francia példával illusztrált, felülről jövő kezdeményezés lehetőségét ugyanakkor valamennyi érdekelt elutasítja: noha mindenki elismeri, hogy valamivel szervezettebb fordítási, honosítási kezdeményezés hatékonyabb lenne, arra figyelmeztetnek, hogy egy miniszteri rendelet csak azokra nézve ró kötelezettséget, akik fölött a tárcának hatalma van. Egy szabad szoftver fordításán munkálkodó, független csapatot sosem fog befolyásolni a regnáló hatalom akarata, csak a saját nyelvérzéke – mint ahogy a kemény licencfeltételekkel értékesített, kőkemény anyagi szempontok alapján munkálkodó szoftverfejlesztő cégek sem fognak lemondani saját terminológiájuk használatáról.
Egy középiskolai számítástechnika-tanár példája pedig arra figyelmeztet, hogy a sokak számára elfogadottnak tűnő szavak is képesek zavart okozni a nebulók fejében. A tanár a fájlkezelésről szóló órák elején rendszeresen felírja a táblára, hogy állomány = fájl = file, mert észrevette, hogy a gyerekek bizonytalanná váltak a sok kifejezés hallatán. Szerinte is szükség van a magyarításra, a törekvés helyes, ám soha nem lenne szabad megállítani az olvasót a szövegben, hogy mit is jelent egy-egy magyar szó, amivel korábban csak angolul találkozott.
