Az előző részben az adatletöltési megoldások őskoráról volt szó, mikor olyan technológiákat fejlesztettek ki, melyek ma már egészen archaikusnak tűnnek. A folytatásban az elsősorban a vezetékes DSL alternatívájaként kezelt wifi-vel és a WiMAX-el foglalkozunk.
Wifi
A hiedelmekkel ellenétben a Wifi Szövetség által megalkotott márka, a wifi nem a wireless fidelity rövidítésre utal, mint azt a szervezet korai sajtóközleményeiben olvashatjuk. Az IEEE 802.11 standardoknak megfelelő szabvány arra hivatott, hogy egységesen kezelje a fejlesztők számára ezt a technológiát, biztosítva, hogy minden gyártó a specifikációnak megfelelő eszközökkel jelenjen meg a piacon, amelyek lehetőleg egymással kompatibilisek. A vezeték nélküli hálózat elérést szokás WLAN-nak (Wireless Local Area Network) is nevezni, amely elsősorban a helyi hálózat drótmentesítését jelenti. Azóta már tudjuk, hogy a 2,4 gigahertzen működő wifi-technológia ipari méretekben is megvalósítható, csak éppen arra nem jött még rá senki, hogy egy amúgy drágán kiépíthető városi vezeték nélküli hálózatot hogyan lehet nyereségessé tenni. Jól példa erre az Intel és Győr városának együttműködése, amely minden évben új löketet kapott vagy a kormány, vagy a beszállítók részéről, de ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem lett sikertörténet a fejlesztésből. Ennek ellenére jelenleg több európai (Párizs) és amerikai (New York) is azon fáradozik, hogy a lakosok számára ingyenes internet-elérést tudjon biztosítani.
Hazánkban az otthoni wifi-hálózatok elterjedése egyértelműen az eszközök árának csökkenéséhez vezethető vissza. Míg az 1990-es évek végén egy-egy wifi-készülék ára akár elérhette 100-200 ezer forintot, mára a legolcsóbb wifi-routerek (intenet-megosztók) is 10 ezer forint magasságban érhetők el. A budapesti WLAN hotspotok fejlődésére jellemző, hogy a hotspotter információi szerint nem kevesebb, mint 350 ingyenesen elérhető pontról beszélünk, amellyel például a belvárosban egészen biztosan megoldható az ingyen internet-elérés egy kis sétával egybekötve.
A mobiltelefonok esetében a WLAN szolgáltatatás elterjedéséig igen sokat kellett várni. Az első kézzelfogható típus, amely már hazánkban is megvásárolható volt, a Nokia 9500, a finn gyártó életében egy igen meghatározó szegmens, az Eseries előfutáraként került piacra. A beépített szoftver képes volt a felhasználó számára felajánlani a lehetőséget, hogy a kapcsolódáshoz a környezetben elérhető vezeték nélküli hálózatokat akarja-e igénybe venni, vagy megelégszik az EDGE-el is. Kijelenthető, hogy az elmúlt egy évben megjelent, Windows-os operációs rendszerrel felszerelt készülék szinte kivétel nélkül rendelkeznek beépített wifi-adóvevővel, illetve az idei évben a gyártók nagy része már rendelkezik WLAN kompatibilis eszközzel.
WiMAX
Worldwide Interoperability for Microwave Access
A WiMAX technológia arra lett volna hivatott, hogy olyan kis településekre tudja elvinni az internetet, ahová nem érdemes optikai hálózatot kihúzni. Az eredetileg a wifi számára elképzelt jövő a WiMAX felépítésének sokkal jobban megfelelt, ugyanis az új vezeték nélküli megoldással a kísérletek során 50 kilométeres távolságon belül 70 Mbit/sec-es sebességet is mértek. A 2001-ben a WiMAX Forum által kidolgozott specifikáció alapján, a WiMAX segítségével szélessávú, pont és pont közötti, illetve router jellegű kapcsolatot lehet létesíteni a wifi-nél jóval nagyobb hatósugárban is.
Az IEEE 802.16 szabványon alapuló technológiára túlzottan sokat kellett várni, ahhoz, hogy kereskedelmi forgalomban is széles körben elterjedjen, miközben a mobil operátorok a 3G-re, és az onnan könnyedén továbbfejleszthető HSDPA-ra tették le a voksukat. A sávszélességgel kapcsolatban a minimális letöltési sebességnek a jelenleg itthon is elérhető “lassabb” 3,6 Mbit/sec sebességű HSDPA-t szokták emlegetni ellenpéldaként, de amennyiben az eszközök között nincs fizikai akadály, úgy a 10 Mbit/sec-en is működhet akár 10 kilométeres távolságból is. A WiMAX egyik komoly hátránya, hogy hosszú távon igen csak ingadozik a sávszélesség, és amennyiben tereptárgyakba ütközne a kommunikáció, úgy rohamosan csökken a letöltési sebesség. Ellenben az mindenképpen a megoldás pozitív oldala, hogy nem csak a le- és feltöltési sebesség jelenik meg párhuzamosan a hálózaton, így a kétirányú kommunikáció gyorsabban oldható meg, mint a 3G esetén.
Az eredetileg “last mile” építőelemként, tehát az optikai gerinchálózattól számítva az utolsó kilométerekre szánt technológiával jelenleg 350 különböző kísérlet folyik a WiMAX Forum nyilvántartása szerint. A vezetékes DSL egyik alternatívájaként kezelt technológia ellenben némileg elkésett a mobilinternet aktuális megoldásaihoz képest. A szabványosítás elhúzódása, a kevés elérhető kompatibilis termék, illetve a valódi igény hiánya mind-mind oda vezetnek, hogy a WiMAX csak egy örök ígéret fog maradni a HSDPA tükrében.
2007.11.19. Simon Péter – Origo
http://origo.hu/techbazis/mobilnet/20071119-mobilinternet-wifi-wimax-3g.html
