„A net mindent elbír, de a gyerekek nem!” – gimnáziumi tanárok a digitális oktatásról
Írta: Pálfy Dániel Ábel
„Azt ugye senki nem gondolja, hogy majd a kis borsodi falvakban neten tanulják a matekot a gyerekek?” Nagyszerű lehetőség vagy össztársadalmi szétszakadás? Gimnáziumi oktatókkal – egy optimista magyartanárral és egy szkeptikus igazgatóval – beszélgettünk a digitális oktatás eddigi tapasztalatairól. Az is elhangzik: „Nincs az az elitiskola, ahol ne lenne hülye pedagógus”.
„Aki motivált, így is tud tanulni, de aki leszarja, könnyen meg tudja úszni”
„Lehetőségként élem meg ezt a helyzetet, hiszen én is tudok fejlődni benne. Tizenhat éve tanítok, és most rá vagyok kényszerítve, hogy valami új platformot használjak” – mondja Dávid, aki egy budapesti gimnázium magyar- és nyelvtanára, kilencedik és tizenkettedik osztályosokat tanít. Gyorsan hozzáteszi, hogy ez egy szükséghelyzet: alapvetően nem így akar dolgozni, nyilván jobb, amikor személyesen tudnak találkozni a gyerekekkel.
Ugyanakkor úgy érzi, rengeteg lehetőség van a digitális oktatásban, lehet kreatívnak lenni, kitalálni olyan dolgokat, amik a klasszikus tanítás esetén nem működnek, így viszont igen, hiszen mindenki előtt ott van a számítógép. „Amit most megtanulok, majd be tudom vinni az osztályterembe”
– mondja. „Egyébként sokat segítenek a gyerekek – például ha akadozik a videó, távsegítséget nyújtanak – nézzem meg a wifit, kapcsoljam ki a többi programot, és a többi” – meséli nevetve.
Gördülékenyebb lett volna az átállás, ha előre arra készülnek, hogy ezt két nap alatt meg kell csinálni. A tananyag mennyisége és a készségfejlesztés hatékonysága csökken – mondja kérdésünkre. De ez szerinte természetes, hiszen ha mindenki felkészült, minden infrastruktúra rendelkezésre áll, akkor sem tudnák ugyanazt a szintet hozni, mint a személyes találkozással. „Évek óta tanítok nyelvet skype-on keresztül olyanoknak, akik ezt másképp nem tudják megoldani, úgyhogy nagyon jól tudom, hogy nem ér annyit egy ilyen óra, mint egy személyes találkozás” – hangsúlyozza.
A net mindent elbír, de a gyerekek nem!
„El kell fogadnunk, hogy azt, amit normál körülmények között meg tudnánk tanítani a gyerekeknek három hónap alatt, azt így nem lehet. Szerintem nagyjából a felét fogjuk tudni teljesíteni a követelménynek, vagyis ha év végéig zárva lesznek a sulik, akkor nagyjából másfél hónap lemaradást fogunk termelni” – fejtegeti Dávid. Ezt nehezen, de be tudják hozni, viszont az érettségizőknek erre értelemszerűen nem lesz lehetőségük, ezért rájuk most sokkal több energiát fordít.
A magyartanár úgy látja: aki azt mondja, hogy a gyerekek meg tudják tanulni azt, ami erre az évre be volt tervezve,az vagy hazudik, vagy nagyon naiv.
„Mert az lehet, hogy elküldjük a rengeteg tananyagot. A net mindent elbír, de a gyerekek nem!” – mondja.
Dávid hangsúlyozza: „Ezerféle különböző élethelyzet létezik. A gyerek otthon ül, lehet, hogy nincs is saját szobája, ahová elvonulhatna, vagy nem olyan a család időbeosztása, egy laptop van több gyerekre, és így tovább. Konkrét példa: egyedülálló nő kamasz lánya, anyukájának dolgoznia kell – ami alapból egy stresszes helyzet, és ezt nyilván haza is viszi – és van egy óvodás kishúga, akinek ugye most nincs ovi. Mit gondolunk, de tényleg? Elvárhatjuk, hogy ugyanúgy tanuljon, mint normális esetben? Nyilván nem. De ott van az összes többi másik, akik például lelkileg sérültek, érzékenyebbek erre a helyzetre, a szülők idegesek, féltik a nagyszülőket – ez nem egy normális helyzet.”
Ezért aztán feleannyi órát tartanak, mint amennyit normál esetben. Azt mondja, ilyen csökkentett terhelésre nyitottak a gyerekek, és ebben partnerek is, merta diákok is érzik, hogy most a tanároknak is nehezebb
– meséli. „Lehet, hogy jól elvagyunk az órán, de az eredményét valamilyen méréssel is igazolni kellene, és ez most nem egyszerű.”
Dávid szerint nagyobb különbségek lesznek a gyerekek motivációja, fegyelme és a tudásuk növekedése között, mint normális esetben. „Aki motivált, az tud rendesen tanulni; aki meg leszarja, az nagyon könnyen meg tudja úszni a tanulást. Sokkal könnyebben, mint az iskolában. Persze ez a suliban is így van, de most nagyobbra nyílik ez az olló szerintem” – mondja végül.
*
„Ha egy tanár nem kapja meg egyhavi fizetését, akkor éhen hal!”
Az egész „digitális oktatásra való átállással”az a baj, hogy végképp szétszakad az ország
– mondja András, aki egy budapesti gimnázium igazgatója.
Szerinte az iskolák és gimnáziumok felső húsz százaléka képes lesz ezt meglépni, mert a diákok és a tanárok is olyan családokból jönnek, ahol rendelkeznek kellő technikai képzettséggel és infrastruktúrával is. „De azt ugye senki nem gondolja, hogy majd a kis borsodi falvakban neten tanulják a matekot a gyerekek? Nem hogy számítógép vagy tévé, még villany sincsen otthon! Ott ezt az egészet szerintem elengedték. Mindenki tudja, hogy ez az egész egy alibi! Egyszerűen nem merik elküldeni a tanárokat fizetés nélküli szabadságra, mert akkor itt éhséglázadás lenne” – fogalmaz.
„Ha egy tanár egyhavi fizetését nem kapta meg, akkor éhen hal. Ezért fizetni kell neki. Ezt meg csak akkor lehet megtenni, ha valamit csinál. Ez a valami lett a digitális oktatás” – mondja.
A gimnáziumi igazgató szerint persze az ő szegmensükben a digitális oktatás hozhat pozitívumot, mert rákényszeríti a kollégákat, hogy legalább foglalkozzanak vele, de – mint mondja –el sem tudja képzelni, hogy a leszakadó szegmensben mi zajlik most.
„A tanárok jelentős része akkor érzi biztonságban magát, ha kontrollál” – mondja. Ebből szerinte elég sok probléma adódik a mai kamaszok nevelésénél, hiszen egy interaktív munka nem kontrollálható száz százalékban. „Az kontrollálható, hogy te állsz a táblánál és írsz, meg beszélsz, harminc gyerek meg ül és hallgatja. tudod, hogy negyvenöt percig fog tartani az óra, és azt is, hogy ezalatt mennyi anyagot tudsz leadni” – magyarázza.
Az igazgató úgy gondolja, a 21. századi oktatás a kölcsönösségen alapul, interakció zajlik a tanár és a tanítványok között. Ezt a folyamatot viszont lehetetlen teljes mértékben kontrollálni. Van, aki ezt bírja, van, aki nem. Szerinteezt csak úgy lehet jól bírni, ha az ember lemond az irányítás illúziójáról.
„Egy tehetséges pedagógus elindítja a folyamatot, amelybe belépnek a diákok és hozzáteszik a magukét, de nem akarja az egészet kontrollálni, csak egy olyan mederbe tereli, hogy a végén értékelhető eredménye szülessen. Én így próbálok tanítani és sok tehetséges kollégám van, aki ugyanígy gondolkodik” – fogalmaz András.
De most, amikor a diák nincs jelen az osztályteremben, a tanár nem tudja kontrollálni a folyamatot. Küldi az anyagokat, a diák pedig vagy válaszol, vagy nem. Ez pedig tapasztalatai szerint a kontrollkényszeres tanárokban növeli a frusztrációt.
Az András által vezetett gimnázium tanulói nagy része középosztálybeli családok gyerekei, kellő informatikai műveltséggel ahhoz, hogy könnyedén elboldoguljon a digitális oktatásban. „De mindig van egy leszakadó 10 százalék, akikről a tanár most nem tudja, hogy mi van velük.” Sok esetben azért nem, mert nincs otthon számítástechnikai eszközük.Vagy csak egy laptop van négy gyerekre, és most a nap felében a szülő használja otthoni munkára.
„Ez nehéz ügy” – emlékeztet.
Az igazgató arról is beszél, hogy az online oktatási programokkal, amelyeket most használnak, a bevitt tananyagokból nagyon egyszerűen lehet teszteket generálni, amik kitöltés után rögtön ki is adják az eredményt. „Ez tök jó, mondtam is a tanároknak, hogy az óra utolsó negyedórájában csináljanak egy kvízt az anyagból, mert ez jó visszajelzés úgy nekik, mint a gyerekeknek, hogy mennyire értették meg az anyagot. De nem kell rá jegyet adni! Ez nem erről szól. Ezt sajnos nem mindenki érti, és sokaknál jön a régi reflex, hogy »de ha nem kérem számon, akkor nem foglalkoznak vele«.”
Úgy látja, hogy az osztályozást sokan még ma is fegyelmezési eszköznek tekintik. Ezt szerinte nagyon nehéz a magyar pedagógusok fejéből kiverni. „Nem mindegy, hogy a gyerek tudását értékeled, vagy rákényszeríted, hogy a te tantárgyaddal foglalkozzon.”
Problémának látja azt is: sok tanár azt gondolja, hogy az ő tárgya a legfontosabb, és elfelejti, hogy a gyereket nem egyedül őt tanítja, hanem rajta kívül még tízen, és nem csak ő ad feladatot neki. „Az értelmesebb, érzékenyebb pedagógus ezzel tisztában van, és nem terheli túl a gyerekeket. De vannak hülyék, akik viszont megteszik. Hülye pedig mindenütt van. Nincs az az elitiskola, ahol ne lenne hülye pedagógus” – fogalmaz az igazgató. Szerintesok tanárral nehéz megértetni, hogy most nem annak van itt az ideje, hogy ész nélkül öntsék a gyerekre a tananyagot.
Az egyik gyereke kapott a testnevelés tanárától egy százhatvan oldalas dokumentumot, hogy tanulja meg – meséli. „Komolyan mondom, ebből mémet fogok gyártani!” – teszi hozzá úgy, mint aki kínjában nevet.
Az iskolája testnevelés tanárainak azt mondta, tegyenek fel hetente egy-két videót, mondják el a gyerekeknek, hogy ebben a helyzetben hogyan mozogjanak, de eszükbe ne jusson visszakérni bármilyen írott feladatot.
„Ez van. Meg persze mindenki retteg az érettségi miatt” – teszi hozzá. Úgy látja, nem lehet a korábbiakkal azonos feltételekkel lebonyolítani a vizsgát, és mivel a diákok egy része a korábban végzettekkel együtt megy majd felvételizni az egyetemekre, joggal mutogatnak majd egymásra, hogy mások voltak a feltételeik és a lehetőségeik.
***
A megszólaló pedagógusok a kéréseiknek megfelelően nem valódi nevükön szerepelnek a cikkben.
