A vállalathoz közeli források szerint az IBM megválna PC-gyártó üzletágától. A Nagy Kék várhatóan 1-2 milliárd dollárt kér majd a részlegért, amelybe az asztali gépek mellett a noteszgépek gyártása, értékesítése tartozik. A vállalat két lehetséges vevővel folytat tárgyalásokat, amelyek közül az egyik a kínai Lenovo — állítják az ügyletet közelről ismerők. Az IBM szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a hírt, elmondása szerint a vállalati szabályzat értelmében pletykákkal kapcsolatban nem ad ki információkat.
Százmillió dollár veszteség
A személyi számítógépes divízió az IBM forgalmának 12 százalékát adja, az üzletág már évek óta alig-alig termel nyereséget. Az idei évre elemzők 100 millió dollár adózás előtti veszteséget várnak a részlegtől. Szakértők már korábban is felvetették, hogy a cégnek meg kellene válnia ettől az üzletágról, a vállalat vezetői azonban ragaszkodtak hozzá, mondván az ügyfelek elvárják a vállalattól ezeket a termékeket. A számok azonban az IBM-vezetők ellen beszélnek: a cég részesedése ma már mindössze 5,6 százalék a PC-piacon, miközben a két legnagyobb gyártó, a Dell és a HP 16 százalék körüli részesedéssel rendelkezik.
A PC-részleg eladása szorosan illeszkedne abba a stratégiába, amely Sam Palmisano elnök-vezérigazgató kinevezése után alakult ki a cégnél. Palmisano alatt az IBM sorra adta el gyengén teljesítő részlegeit, köztük a merevlemezes divíziót, amely az eladása előtti években folyamatosan veszteséges volt. A üzletágat végül a Hitachi vette meg. Az utóbbi években a magas költségek és az alacsony nyereséghányad miatt az IBM fokozatosan kiszervezte a PC-gyártást, a cég ma már csak megtervezi a készülékeket, a fizikai gyártást szerződéses beszállítók végzik.
Huszonhárom éve rossz döntés?
Az IBM 1981-ben alkotta meg a PC-t, azonban a cég mára elvesztette vezető szerepét ezen a piacon olyan gyártókkal szemben, mint a Dell és a HP. Ahogy a PC-k terjedtek, és a mindennapok részévé váltak, az árak csökkentek, és az elérhető nyereség is drasztikusan visszaesett. Az elmúlt 23 év alatt sokan kritizálták az IBM-et azért, mert Intel processzorokra és Microsoft szoftverre építette a PC-t, amely lehetőséget adott a versenytársaknak arra, hogy kompatibilis rendszereket építsenek.
A cégek ki is használták a lehetőséget, és az IBM PC-vel azonos képességű konfigurációkat dobtak piacra jóval alacsonyabb áron, így az IBM-nek is csökkentenie kellett árait. Ami rossz volt az IBM pénzügyi eredményeinek, az jó volt a fogyasztóknak, ugyanis éppen az tette lehetővé a PC-k elterjedését, hogy a vevők több forrásból szerezhették be azokat, a gyártók pedig egyre lejjebb engedték áraikat, hogy elcsábítsák a vevőket.
Sokan az Apple Computert hozzák fel ellenpéldaként, a vállalat ugyanis nem licencelte technológiáit másoknak, így nem volt közvetlen vetélytársa, magasan tarthatta az árakat. Az Apple gépei ma is lényegesen drágábbak, mint egy azonos teljesítményű PC.
Várható volt
A napokban került nyilvánosságra a Gartner piackutató vállalat előrejelzése, amely a PC-piac konszolidációját jövendölte. A Gartner úgy véli, az elkövetkező évek során több jelentős PC-gyártó is el fog tűnni a piacról, mivel a növekedés le fog lassulni, és sokan nem fogják bírni az árversenyt. A piackutató vállalat elemzője felvetette, hogy a HP vagy az IBM a jövőben esetleg önálló vállalattá szervezi vagy eladja PC-gyártó részlegét, akkor az IBM határozottan cáfolta, hogy ilyen lépésre készülne. A Gartner a nagy amerikai gyártók visszaszorulását és a kisebb, helyi érdekű cégek — mint amilyen a kínai Lenovo — előretörését várja.
Bodnár Ádám