E-mail, e-bolt, e-kereskedelem – a sok „e” kezdőbetűs, s kifejezetten a jelen korban született megnevezés mellé egy ijesztőbb is társul: az e-hulladék.
Sokan úgy vélik, semmi baj sem származhat abból, ha egyszerűen kidobják megunt elektronikus eszközeiket, játékszereiket, ám a környezet előbb-utóbb benyújtja a számlát.
Döbbenetes szám: évente ötven millió tonna e-hulladék termelődik szerte a világban. A megsemmisítés drága, ezért a környezetgyilkos hulladék nagy része szűkebb-tágabb lakóhelyünket mérgezi.
 |
| Csendes gyilkosok: kidobásra ítélt elektronikai eszközök |
A hazai felhasználók tudatába még alig szivárgott be, milyen drámai problémát jelent mindannyiunk számára az e-hulladék. A méreg, az viszont szivárog, a fölöslegessé vált elektronikus eszközök és alkatrészek ugyanis jórészt a kommunális szemétben vagy illegális szemétlerakókban, árokparton, erdei tisztásokon végzik, és méreganyagok tömegével gazdagítják a helyi mikroklímát. Egyetlen katódsugárcső körülbelül két kiló ólmot tartalmaz, a nyomtatott áramkörökben berillium, az akkumulátorokban higany és kadmium várja türelmetlenül, hogy rákot keltsen; plusz ott vannak a vezetékekhez használt műanyagok, a krómtartalmú gépház – gyakorlatilag nincs olyan részegysége a gépnek, amely megfelelő kezelés nélkül ne veszélyeztetné súlyosan a környezetet, és ne okozna maradandó egészségkárosodást.
Ugyancsak kevéssé köztudott, hogy ma már Magyarországon is törvény kötelezi az elektronikus berendezések értékesítőit, hogy ha azonos kategóriájú új készüléket vásárolunk náluk, a régit vegyék vissza. A begyűjtött hulladék bontásra, illetve környezetkímélő megsemmisítésre kerül – legalábbis elvileg, tudniillik a szakszerű feldolgozás roppant drága és körülményes eljárás, úgyhogy világszerte sokan próbálnak különböző trükközésekkel megszabadulni tőle. A világ e-szemetének többsége Ázsiába kerül: India, Kína és Pakisztán a legnagyobb szemétfelvevők, de jön föl Afrika is, Nigériába például havi ötszáz konténernyi számítástechnikai hulladékot szállítanak „újrahasznosításra”. Az e-szemét fogadására, feldolgozására és eltüntetésére egész körzetek szakosodtak. A használható alkatrészeket szorgos asszony- és gyerekkezek kioperálják az eszközökből, a maradékot pedig gyakran elégetik, betemetik vagy vízbe szórják. A hatás iszonyatos: a kínai Liangjiang folyó ólomtartalma egy hulladék-feldolgozó telep közelében például több mint 2400-szorosa volt a megengedett szintnek. Ha igazán megdöbbentő képsorokat akarunk látni az e-hulladékban fuldokló településekről, mérgező szemétben kapirgáló kisgyerekekről és hasonló borzalmakról, nézzük meg ezt a videót.
A tragédia az, hogy ha valaki véget akarna vetni az elmaradott térségekbe irányuló szemétexportnak, a helyiek valószínűleg meglincselnék, mert számukra ez az egyetlen megélhetési forrás.
Nincs tökéletes megoldás
Az ENSZ illetékes bizottságának adatai szerint a világban évente ötvenmillió tonna veszélyes e-hulladék keletkezik; a megsemmisítés pokolian drága, a szétbontás-újrahasznosítás pedig csupán továbbpofozza a problémát néhány évvel. Mégis mit tegyünk, ha a magunk szerény eszközeivel legalább lassítani szeretnénk az e-szemét termelődésének ördögi folyamatát? A legegyszerűbb és egyben leghatásosabb, ha nem vásárolunk új eszközt, csak amennyiben nagyon muszáj, és amiből csak lehet (elem, festékkazetta stb.) feltölthetőt, újrafelhasználhatót igyekszünk beszerezni.. Ha pedig mégis új számítógépes eszköz, mobil stb. vásárlására adnánk a fejünket, igyekezzünk gazdát találni a régire: adjuk el, hirdessük meg valamelyik internetes aukciós helyen, akár egyforintos induló árral, vagy ajándékozzuk tovább egy kiskölyöknek, aki bizonyára örülni fog neki. Abban a valószínűtlen esetben, ha mégsem találnánk jelentkezőt az eszközre, az új vásárlásakor adjuk le az értékesítőnél, aki valószínűleg a fogát szívja majd, de kénytelen lesz átvenni.
 |
| Utcai csendélet. A helyszín: Nigéria |
Amennyiben régi, használhatatlan eszközünktől szeretnénk megszabadulni, amelyet eddig a gardróbszekrény mélyén vagy a pincében tároltunk, ne pateroljuk ki a legközelebbi lomtalanításkor a kapu elé, hanem vigyük el egy számítógépbontóba, vagy egy hulladékgyűjtő udvarba.
Az elhelyezési lehetőségekről felvilágosítást kaphatunk a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium 06-80-401-111-es, ingyenesen hívható zöld számán is. A dolog egy kis cipekedéssel jár, de ha erre se vagyunk képesek, akkor valóban elveszítjük a jogalapot arra, hogy felháborodjunk a brutális környezetszennyezéseken!
2007.10.09. Tóth István – IT Világ
