Kérdés: Önt gyakran keresik meg azzal, hogy valaki unja a munkáját és váltani szeretne vagy inkább szakmai kérdésekkel fordulnak Önhöz? Volt már olyan, hogy egy általános problémával keresték fel, mégis az derült ki, hogy az illető nem érzi jól magát a pozíciójában és váltás lett a vége? Lát valami trendet a karrier/kiégés irányú problémák felmerülésében?
Válasz:
Sokan panaszkodnak kiégésre, de valójában csak fáradtságról van többnyire szó. Időlegesen kimerülhet lelki tartalékunk, de ez korántsem jelenti azt, hogy kiégésről van só. A kiégés súlyos jelenség, és számos, nagyon különböző lelki és testi tünet tartozik hozzá, amit tünetegyüttesnek, azaz szindrómának neveznek. A kiégés nem egyik pillanatról a másikra következik be, hanem hosszú, akár évekig tartó folyamat eredménye lehet. Éppen a folyamat lassúsága és igen különböző tünetei miatt, gyakran nem is tudjuk nevén nevezni, hanem valamelyik komolyabb viselkedési zavar esetén fordulnak a vezetők szakemberekhez.
Egyik jellemző tünet bizonyos állandó feszült, ellenséges érzés, amit az a frusztráció okoz, hogy valamitől nem tudunk szabadulni, olyasmit kell csinálnunk, ami ellen már végképp tiltakozik az énünk. Nem is mindig vesszük észre, hogy esetleg magunkat hozzuk abba a helyzetbe, hogy kiégjünk. A vezetőknek magas teljesítménynyomás alatt kell dolgozniuk, ez önmagában is igen fárasztó, de ez még nem okoz kiégést, ha valaki képes arra, hogy egyfajta szociális egyensúlyt fenn tudjon tartani maga korul. Képes úgy alakítani tevékenységének szerkezetét, hogy abban a pihenést is meg tudja engedni magának. Ez az esetleges jellegű megengedő kifejezés, tapasztalatom szerint kulcsfontosságú, mert gyakran csak egy újabb teljesítendő elemként illesztik be életükbe a sportot vagy a pihenést, de közben valójában nem pihennek.
Különösen veszélyeztetett kiégés szempontjából minden olyan foglalkozás, amely erősebben igényli a másik emberrel kapcsolatot alakító érzelmi energiákat. Ilyenek a segítő foglalkozások, de a vezetők munkája is bizonyos értelemben ebbe a körbe sorolható, mert arra szerződnek, hogy céljaikat emberi csoportokon keresztül érjék el.
A valódi kiégési folyamatok tényleg gyakran vezetnek foglalkozás- vagy munkahelyváltáshoz, de érdekes módon a gond az új helyen is újratermelődik, azaz a belső örömtelenség nem múlik el. Ilyenkor az történik, hogy valaki egyfajta akcióba fordítja át a szenvedést, ami pedig korántsem feltétlen a jó megoldás, mert nem az alapvető folyamat megértéséből táplálkozik. Van mód arra, hogy úgy oldjuk meg a gondjainkat, hogy ne adjuk fel a munkánkat, ami korántsem sikerül mindenesetben jól.
A segítséget az jelenti, ha képesek vagyunk egy másik emberhez, leginkább szakértőhöz fordulni, hogy mélyebben megértsük saját folyamatainkat.
Leginkább arra érdemes figyelni, ha irritált, ellenséges érzetek kerítenek hatalmukba, ha céltalannak, értelmetlennek és végletesen fárasztónak érezzük tennivalóinkat. Ez meg nem biztos, hogy kiégés, de az lehet belőle, ha nem gondoskodunk magunkról.
