Az elmúlt 10 év során a mobil vezeték nélküli adatátviteli technológiák rendkívül sokat fejlődtek. A ma már felfoghatatlanul lassú CSD-től eljutottunk egészen az akár 7,2 Mbit/sec-re képes HSDPA-ig.
CSD – Circiut Switched Data
A CSD-technológia bukása első sorban a rendkívül lassú adatátviteli sebességnek volt “köszönhető”. A mindössze 9,6 kbit/sec-re képes megoldással gyakorlatilag semmilyen használható szolgáltatást nem lehetett igénybe venni a telefonunk kijelzőjén. A készülékekbe épített modem segítségével még akár internetezésre is alkalmas lehetett volna egy ilyen eszköz, ha adatkábelen keresztül összekötöttük egy hordozható számítógéppel. A Nokia 9210 kommunikátor esetében például elsőként szerepelt a reklámokban, hogy ezzel a készülékkel már lehet szörfölni a weben. Ebben mindössze annyi volt az igaság, hogy ha volt hozzá türelmünk és rengeteg felesleges pénzünk, akkor 3-4 óra alatt be lehetett tölteni egy weboldalt. A perc alapon történő számlázás elképesztő árakat tudott produkálni, így érthető módon nem ez a technológia váltotta meg a mobil internetet.
HSCSD – High-Speed Circiut Switched Data
A pár évvel később debütált HSCSD csak papíron javított a rendszer megítélésén. Az elviekben már 38,4 kbit/sec-es (egyes esetekben 115 kbit/sec) sebességre képes megoldás lényege az volt, hogy áramkörkapcsolt adatátvitelen keresztül a letöltött adat mennyiségétől függetlenül használhattuk a szolgáltatást, mivel az még mindig perc alapon működött. A vonalkapcsolt technológia egyik problematikus pontja abban rejlik, hogy az adathívás megkezdésétől egészen annak “lerakásáig” történik a számlázás, így újfent horribilis összegeket lehetett elkölteni teljesen feleslegesen. Ehhez még hozzá kell venni azt is, hogy az adott cellában tartózkodó személyek számától igen nagy mértékben függött ez a szolgáltatás, mivel egymás sávszélességének rovására terhelték a hálózatot a felhasználók.
GPRS – General Packet Radio Service
A GPRS bevezetésével már egy jóval kedvezőbb áron kínált szolgáltatással tudtak előrukkolni a szolgáltatók. A technológia lényege, hogy nem perc alapon történik a számlázás, hanem minden egyes letöltött tömörített adatcsomag után. Az internetes kommunikációból már jól ismert megoldással mobiltelefonunk állandó online kapcsolatban lehetett (IP alapú “always on” kapcsolat), és csak a hálózaton keresztül érkező adatcsomagok után történt számlázás. A 43,2 kbit/sec sebességre képes technológiával már egyszerűbb, lehetőleg grafikáktól mentes wap-oldalakat tudtuk böngészni, de az akkori szemmel (2002-2003) még mindig igen drágának tartott szolgáltatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
A GPRS ellenben nagyban elősegítette az mms elterjedését, mivel tömörített színes VGA-felbontású fotók küldésére még éppen alkalmas volt. A GPRS-technológiai háttere elsőre bonyolultnak tűnik: úgynevezett osztályokra bontották, amelyek az egyidejűleg elérhető időrések számát jelentették. – a forgalom minden esetben a szabad helyeket veszi használatba. A 12 különféle osztály esetében a Class 1 csak egy feltöltési és egy letöltési időréssel rendelkezik, a Class 12 ellenben már 4-4 időrésre is képes. Szokás 2,5G-nek nevezni, minden hazai mobilszolgáltató országos GPRS-lefedettséggel rendelkezik.
2007.11.09 Origo
http://origo.hu/techbazis/mobilnet/20071109-adatkommunikacio-mobilinternet-edge-gprs-hscsd.html
