Karácsony előtt tartott sikeres és eredményes évértékelő beszámolót Kovács Kálmán informatikai miniszter a Rogán Antal elnök úr által vezetett Informatikai és Távközlési bizottság előtt.
Ahogy ez a bizottsági ülésen elhangzott, 2003 rendkívül sikeres év az információs társadalom hazai kiépülése szempontjából: 2003-ban a Kormány elfogadta az IHM által készített Magyar Információs Társadalom Stratégiát (MITS), a Parlament elfogadta az Elektronikus hírközlési törvényt. A tárca által kezdeményezett programok és adókedvezmények hatására az Internet-előfizetések száma 50 %-kal nőtt egy év alatt, ugyanezen időszak alatt a szélessávú előfizetések száma pedig megháromszorozódott. A tények azt igazolják, hogy 2003 az áttörés éve volt a hazai információs társadalom kiépülésében.
A kormány az ésszerűbb tervezés érdekében egy új, pénzforgalmi szemléletű tervezési módszert vezetett be. Az új tervezési és elszámolási rendszer bevezetésének következménye, hogy nem szükséges a következő években kifizetésre kerülő kifizetések fedezetét a tárgy évben elkülöníteni, ezért ez egyéb célokra zárolható, illetve felhasználható. Ez az IHM-re vonatkozó 10,5 milliárd Ft zárolásáról megjelent sajtó hír szakmai alapja. Az előző kormány idején a több éves programokra a kötelezettségvállalás évében különítették el a fedezetet, s emiatt jelentős pénzösszeg halmozódott fel az IKB, majd jogutódjának, az IHM-nek számláján. Közgazdászok számára egyértelmű, hogy a 10,5 milliárd Ft zárolása semmilyen összefüggésben nincs az IHM munkájával vagy teljesítményével. Ez a technikai intézkedés kötelezettségvállalásokat, azok kereteit, illetve a programok tervezését vagy lebonyolítását nem befolyásolja. Az IHM 2003. és 2004. évi költségvetéséből tehát egy forintot sem vettek el, a programok változatlan formában folytatódnak.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztériumban a vezető munkatársak kiválasztása az érintettek szakmai munkája és nem az alapján történik, hova jártak iskolába. Koczkás László egyetemi doktor, villamos szakmérnök informatikus. Többéves németországi tapasztalatokat követően az állami tulajdonú Antenna Hungária Rt. (AH) informatikai igazgatója volt. Az AH képviseletében lett az AH és a Minor Rt közös cégének, az AM-IT Rt-nek a vezérigazgatója, amelyben tulajdonrésze nincs és nem volt. Szakmai és cégalapítási ismeretei alapján ezt követően kérte fel Kovács Kálmán miniszter az IT Kht. létrehozására és vezetésére.
A különböző cégeket és személyeket érintő vádakra vonatkozóan kiderült, hogy a kisebbségi önkormányzati pályázaton nem a Minor Rt, hanem az Albacomp Rt. szállítja a nyertesek részére az informatikai eszközöket.
Az Informatikai és Hírközlési Szakmai Bizottság (TMMB utódja) az IHM véleményező testülete, amely kizárólag szabályozási kérdésekkel és kormány-előterjesztések szakmai véleményezésével foglalkozik. Feladatai között így természetesen pályázati kiírási feltételek eldöntése nem szerepel. Az Informatikai és Hírközlési Szakmai Bizottság által megkapott anyagokat megkapja a többi szakmai és érdekképviseleti szervezet is, mint például a HÉT, és a TÉF.
Pingvin, 2003.12.27.